Audi A7 Sportback
2010. augusztus 02. hétfő, 10:46 Írta: Autostat adminisztrátor   

Az Audi egyik illetékese nemrégiben kijelentette, hogy piaci és modellevolúciós szempontból veszélyesnek találja a ma olyannyira divatos retro-hullámot. Ez persze nem jelenti azt, hogy a négykarikás márkánál elvetnének minden hagyományt – itt van bizonyságul például a nemrégiben leleplezett új Audi A7 Sportback, amelynek formavilága egyszerre klasszikusan szép és ultramodern.

audi_a7-sportback-200

Már eddig sem volt teljesen igazuk azoknak, akik az Audi modelljeit túlságosan egy kaptafára készültnek tartották – hiszen ott van például a Walter Da Silva által megálmodott, az évek múlásával mit sem fakuló szépségű A5 vagy az unalmasnak semmiképp nem nevezhető R8 –, mostantól pedig pláne nincs. Az őszi párizsi szalonon a nagyközönség elé álló, az Audi A6 és A8 közé pozícionált új négyajtós kupé, az Audi A7 Sportback ugyanis igazán kivételes jelenség. Eleve azzá teszik nemes arányai: a 4969 mm hosszúságú, 1911 mm szélességű autó csak 1420 mm magas, így leginkább egy földhöz lapuló, ugrásra kész ragadozóra hasonlít. Megteszik a hatásukat a rövid túlnyúlások, a hosszú motorháztető, valamint a minimum 18 collos, kívánságra akár 20 collosra cserélhető, rendkívül szép könnyűfém keréktárcsák is.

audi_a7-sportback-201 audi_a7-sportback-202

A dizájn – harmonikus, túlzásoktól, maníroktól mentes egésszé összeálló – részletei is megérnek egy misét. A tekintetet elsőre leginkább a ’70-es éveket idéző, meredeken lejtő far és az egyedi hátsó lámpák ragadják meg, amelyekhez hasonlókat leginkább három-négy évtizeddel ezelőtti modelleken láthattunk. Az autórajongók valószínűleg elégedetten csettintenek a gyönyörű C-oszlop és a hátrafelé szélesedő váll láttán, de érdemes még szólni az ajtók alján végigfutó karakteres élről is.

A farhoz és a profilhoz hasonlóan dinamizmust sugároz az orr-rész is. Az autó innen nézve már nem hat olyan egyedinek, de a márka rajongóit ez valószínűleg egy cseppet sem zavarja majd. Természetesen az A7 Sportback – alapáron bi-xenon – fényszórói alatt is ott világítanak a szinte márkavédjegynek számító LED-sorok. Az A8-hoz hasonlóan az A7 Sportbackhez opcionálisan rendelhetők az igen látványos, rendkívül csekély energia-felvételű, tisztán LED-es fényforrásokat tartalmazó első világítótestek.

audi_a7-sportback-204 audi_a7-sportback-203

A külső után nem okoz csalódást az utastér sem, amely ugyan magán viseli márka jellegzetességeit, de úgy, hogy azokat az autó nagyvilági, márkatársaihoz képest kicsit extravagánsabb jellegéhez igazították. A vízszintes tagolású, az utasokat szinte körbeölelő –ahogy az Audinál mondják: „wrap-around” – műszerfal például már-már légiesnek hat a szokatlan formájú díszbetétekkel és a kecses műszerfal-árnyékolóval, de igen figyelemreméltók az ajtóbetétek is. Az anyag- és kidolgozási minőség egyaránt a csúcsot képviseli.

A négyszemélyes utastér kényelmi színvonala is közel van a tökéleteshez. A nagy szélesség miatt a válltér elöl és hátul egyaránt bőséges, egyedül a hátsó fejtér lehet szűkös az átlagosnál magasabb termetűek számára. A szép ülések – amelyekhez szellőztetés, sőt masszázsfunkció is kérhető – formázása tökéletes.

audi_a7-sportback-205 audi_a7-sportback-206

A hatalmas ötödik ajtót felnyitva igen nagy, alaphelyzetben 535 literes csomagtér tárul elénk, amelynek kapacitását az ülések ledöntésével 1390 literesre növelhetjük – ez utóbbi inkább csak elméleti lehetőség, hiszen ilyen autóval aligha szállít bárki is lapra szerelt bútorokat vagy kockáztatja meg a finom kárpitok összekarcolását kerékpárokkal, szörfdeszkákkal, egyebekkel.

A külcsínhez – a gyártótól elvárhatóan – méltó műszaki tartalmat párosítottak. Jóllehet, a karosszéria nem alumínium térvázas, az rendkívül korszerű: építéséhez bőségesen alkalmaztak alumínium-, valamint könnyű, ugyanakkor extrém módon szilárd acélötvözeteket. Alumíniumból vannak a rendkívül igényes konstrukciójú futóművek lengőkarjai is. Alapáron jár az Audi Drive Select elnevezésű menetdinamikai szabályozórendszer, felárért pedig aktív csillapítás-szabályozással ellátott légrugózás rendelhető. Szintén az opciós listán található a hátsó sport differenciálmű, amely képes a nyomatékot a mindenkori szükségleteknek megfelelően elosztani a hátsó kerekek között.

Az Audi A7 Sportback kezdetben négyféle – két dízel és két benzines – V6-os erőforrással lesz elérhető. A belépő motor szerepét a háromliteres, közös nyomócsöves 204 lóerős, 400 Nm-es (Quattro összkerék-meghajtás esetén 450 Nm-es) nyomatékú TDI erőforrás tölti be, amely elsőkerék-meghajtással és a Multitronic fokozatmentes sebességváltóval párosítva mindössze 5,3 liter gázolajat éget el 100 kilométerenként és szén-dioxid-kibocsátása is csak 139 g/km. A kiváló értékek többek között az autó méretéhez képest nem túl nagy, 1695 kg-os saját tömegével is magyarázhatók.

Az erősebbik, 245 lóerős, 500 Nm-es nyomatú dízelmotor kizárólag Quattro összkerék-meghajtással és hétfokozatú, duplakuplungos S-tronic váltóval együtt kapható. A kisebbik motorváltozathoz képesti másfél mázsás tömegnövekedés szerencsére nem jár drámaian megnőtt fogyasztással, hiszen az izmosabbik öngyulladós erőforrás is beéri átlagosan 6 literrel 100 kilométerenként. Nincs gond a dinamizmussal sem: az autó ezzel a hajtáslánccal 6,5 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/órás sebességre, a száguldásnak pedig csak az elektronika vet véget 250 km/óránál.

A kétfajta benzines motor közül a gyengébbik az új fejlesztésű, 2,8 literes, 204 lóerős, 280 Nm-es nyomatékú, közvetlen befecskendezéses, szegénykeverékes üzemmóddal is rendelkező egység. Ez a motor szintén csak összkerék-meghajtással és az S-tronic váltóval együtt érhető el. A rendkívül csendes, kulturált járású erőforrással az autó 8,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, a végsebesség pedig 235 km/óra. A nem sportautós, ugyanakkor kellően dinamikus menetteljesítményekhez képest a 8 l/100 km-es átlagfogyasztás elfogadható.

Némileg meglepő módon csak két deciliterrel fogyaszt többet ennél a háromliteres, kompresszoros, ugyancsak közvetlen benzinbefecskendezéses, 300 lóerős, 440 Nm-es nyomatékú TFSI motor, amely képes kielégíteni még a fokozottan sportos igényeket is: az Audi A7 Sportback ezzel az erőforrással mindössze 5,6 másodperc alatt katapultál 100 km/órás sebességre, a maximális sebessége pedig elektronikusan leszabályozott 250 km/óra. Ahogy a gyengébb benzineshez, úgy ehhez a motorhoz is duplakuplungos váltó és összkerék-meghajtás csatlakozik.

Az Audi A7 Sportback modellek kedvező fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékei a motortechnológián kívül az olyan elemeknek köszönhetők, mint a szériafelszereltség részét képező start-stop rendszer, az elektromechanikus szervokormány, valamint az innovatív hő- és mozgásienergia-hasznosító rendszer.

Az újdonság alap- és kiegészítő felszereltsége gyakorlatilag mindent tartalmaz, ami ma a prémium felső kategóriában elvárható. Az Audi A7 Sportbacket egyebek mellett – felár ellenében – felszerelik a továbbfejlesztett, innovatív touchpaddel rendelkező MMI vezérlőrendszerrel, WLAN-hotspottal, a Google Earth térképeit és információit használó navigációs berendezéssel, de kapható 1300 watt teljesítményű, 15 hangszórós Bang & Olufsen hifi-berendezés, sőt az Audi történetében először a legfontosabb információkat és a navigációs adatokat a szélvédőre kivetítő Head-Up Display is.

Az alap és opcionális biztonsági felszerelések között megtalálható a sávelhagyásra figyelmeztető, valamint a holttér-figyelő rendszer, a gyalogosfelismerés-funkcióval ellátott éjjellátó berendezés, a Stop & Go funkcióval rendelkező aktív sebességtartó automatika, valamint az ütközés veszélyét időben felismerni képes, az autót arra felkészítő Audi pre sense nevű rendszer is.

Az Audi A7 Sportback hazai árai egyelőre nem ismertek, a németországiak viszont – legalábbis részben – igen: a 2,8-as FSI motorral szerelt modell alapára ott 51 650 euró, a háromliteres TFSI egységgel ellátott modellért pedig legalább 58 600 eurót kell fizetni. Ez utóbbinál 500 euróval alacsonyabb az erősebbik dízelmotoros változat alapára. A 204 lovas dízelmotorral ellátott Audi A7 Sportback listaárát még nem hozták nyilvánosságra.

Az Audi A7 Sportback első példányai ősszel jutnak el a vásárlókhoz.

 

 

(Forrás, képek: gyártó)


 
2012. február 04. szombat, 09:12
A megújult Fiat Panda márciusban mutatkozik be a hazai nagyközönség számára. Az új modell bevezetése kapcsán a Fiat és a Lakástrend februárban közösen...

Tovább »
2012. február 04. szombat, 07:55
A 2012-es Genfi Nemzetközi Autószalonon a Suzuki két újdonságot is megmutat a nagyközönségnek: a korábban Tokióban Regina néven kiállított koncepcióautó...

Tovább »
2012. február 03. péntek, 15:59
A tavaly bemutatott új Lancia Ypsilon ötajtós változatának Black&Red szériája márciusban érkezik Magyarországon. A sportos külsejű és a megnyerő...

Tovább »
2012. február 03. péntek, 13:28
Leghűségesebb olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy bő két évvel ezelőtt már posztoltunk néhány számítógéppel renderelt képet egy lehetséges...

Tovább »