|
Mostanában nem igazán kedvez a lapjárás a japán gyártóknak: egyre-másra ad hírt a sajtó súlyos műszaki problémákról és az ezekhez kapcsolódó visszahívási akciókról. A Toyotával szemben a Hondát eddig elkerülték a nagyobb botrányok, de gondok ott is vannak: a korábban a kis kategória legmegbízhatóbbjának számító Honda Jazz csúnyán lecsúszott a megbízhatósági ranglistákon. A modell iránti bizalom visszaállításában nagy szerep hárul a párizsi autókiállításon bemutatkozó Honda Jazz Hybridre.
Az időzítés mindenesetre jó: a Honda Jazz Hybrid lesz a világ első hibrid meghajtású kisautója – és mint tudjuk, a piac már régóta vár egy kedvező árú, az eddigieknél szélesebb rétegek számára elérhető hibrid kiskocsira.
Az újdonság hajtáslánca ugyanaz lesz, mint amit a Honda Insightba is beépítenek: az egy 1,3 literes, 88 lóerős, négyhengeres, hengerenként két gyújtógyertyás benzinmotorból, egy 14 lóerős (10 kW) teljesítményű elektromotorból és egy fokozatmentes CVT váltóból áll. Az Insightot mérsékelt vehemenciával mozgató összeállítás a könnyebb Jazzt remélhetőleg némileg nagyobb dinamizmushoz segíti, de a lényeg ezzel együtt is az alacsony fogyasztás és károsanyag-kibocsátás lesz: az előzetes információk szerint a hibrid Jazz 100 kilométerenként átlagosan még 4 liter benzint sem kér, szén-dioxid-kibocsátása pedig 100 g/km körül alakul majd. Mindez részben annak is köszönhető, hogy az autó alacsony és közepes sebesség mellett kizárólag elektromos hajtással is képes haladni. A pontos fogyasztási és emissziós adatokat csak a párizsi premieren hozza nyilvánosságra a gyártó – a nagy titkolózásból akár arra is lehet következtetni, hogy az értékek még ezeknél is kedvezőbbek lesznek.
 |
A Honda Jazz Hybrid kívülről is eltér majd némileg hagyományos meghajtású társaitól, hiszen módosított formájú, kékes betétű első fényszórókat, másmilyen hűtőrácsot és lökhárítókat kap. A megkülönböztető jegyek sorába tartoznak még az áttetsző burájú hátsó lámpák, valamint a csomagtér-ajtón, a rendszámtábla-keret felett elhelyezett krómdíszítés is.
Az újdonság utasterének formavilága nem, csak színösszeállítása különbözik a többi Jazz modellétől. A műszerfal egytónusú, sötét színű, az órákat és a kapcsolókat pedig kék háttér-megvilágítással látják el. A modellhez bőrkárpitozás is rendelhető lesz.
A Honda Jazz Hybrid forgalmazása 2011-ben kezdődik meg Európában – így minden bizonnyal Magyarországon is – egyelőre ismeretlen árakon. Annak alapján azonban, hogy az alsó középkategóriás Honda Insight alapára nálunk jelenleg 5,2 millió forint, a legolcsóbb Jazzért pedig 3,7 millió forintot kérnek, nagyjából 4,5 millió forintos indulóárra lehet számítani.
(A What Car? nyomán. Képek: What Car?)
|