Aranyoskám
2010. február 24. szerda, 13:45 Írta: boylepke   

mas_1Aki azt hiszi, hogy a Genfi Autókiállítás csak és kizárólag az új modellekről és a tanulmányautókról szól, az bizony nagyot téved. A tortából szép kövér szeletet hasítanak ki maguknak a különböző tuningcégek is, akik a pár standdal arrébb gyári felszereltséggel kiállított autók felismerhetetlenségig szteroidozott átirataival próbálják belopni magukat a látogatók szívébe. A német Mansory például egy Rolls Royce Ghostot vett kezelésbe, amit a márciusi kiállításon mutat majd be.

Szerencsére ebben az esetben nem olyan vadhajtásról van szó, mint amilyet az indiai DC Design művel. A Mansory minden esetben a válogatott, csúcsminőségű alapanyagokra és a rendkívül kifinomult kidolgozásra fekteti a hangsúlyt. Jelen esetben az aranyé a főszerep. 22 karátos aranyfüsttel bevont hűtőmaszk, felnik és teljesítménynövelő oldalcsík alapozzák meg a hangulatot, hiszen az igazi műsor még csak ezután következik.

mas_2A Mansorynál ugyanis nem csak divattervezők és vajdák dolgoznak, hanem tehetséges mérnökök és mindenre elszánt autószerelők is, akik ízekre szedték a Ghost 6,6 literes, ikerturbós, V12-es blokkját és az eredetileg 570 lóerős teljesítményét 720 lóerőre tornászták fel. A szteroid-kúra hozadéka a gyári 780 newtonméteres nyomatékon is dobott egy kicsit, így ez az érték 1020 Nm-re módosult. Ezek után meglep még valakit, hogy a bálna 4,4 másodperc alatt van százon, végsebessége pedig 310 km/h?


Aranyoskám
 
2012. május 17. csütörtök, 12:32
A Seat is részt vesz a legendás GTI találkozón az osztrák Karintia tartományban a Wörth-i tónál május 16 és 19 között lezajló eseményen, melyre már 31...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 10:09
Végre a Skoda is előrukkolt valami igazán izgalmas tanulmánnyal, a VW csoport talán legkonzervatívabb márkája a Citigo miniből készített el rögtön két...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 07:55
Eredményt hirdetettek az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési...

Tovább »
2012. május 16. szerda, 15:43
Nem tudni, hogy a B2 merész formaterve, vagy a Forma 1-es szereplés miatt-e, de a Marussia szekere egyre jobban szalad. Az orosz tervezésű, de Finnországban...

Tovább »