A legjobb méreg
2010. március 29. hétfő, 09:21 Írta: boylepke   

ven_1Hölgyeim és Uraim, íme a világ legerősebb, leggyorsabb és legdrágább hibrid-szupersportkocsija. Mondom ezt azért, mert végre hivatalosan is bemutatták, a korábban már általunk is boncolgatott Hennessey Venom GT-t, amely legnagyobb meglepetésünkre mindössze egy teljesen hagyományos akksit tartalmaz. De akkor miért hibrid? Egyszerű: A Hennessey Performance Engineering a Lotus Exige hatvan centivel meghosszabbított és harminccal kiszélesített karosszériájába építette bele a GM-től nyúlt LS9 V8-as erőforrást. Hát ezért.

Az eredetileg Corvette-ekhez tervezett LS9-es blokk teljesítménye alapesetben is meggyőző 725 lóerő, ami utcai autózásra bődületesen sok, de a versenypályán is simán megállja a helyét. Ennek ellenére a Vemon készítői két turbófeltöltőt is szereltek rá, így a maximális teljesítmény – kiépítéstől függően – 1000, illetve 1200 lóerőre ugrott.

ven_2A HPE még nem hozta nyilvánosságra a hivatalos műszaki adatokat, de a mérnökök brutális, 2,2 másodperc körüli gyorsulással (0-100 km/h) és a Bugatti Veyron-t megszégyenítő 420 km/órás végsebességgel riogatnak. Az már biztos, hogy a legerősebb változat röhögve füstöli el a gumikat a hatsebességes váltó bármelyik fokozatában, a biztonságos megállásról pedig 15 hüvelykes, elöl hat, míg hátul négydugattyús Brembo tárcsafékek gondoskodnak.

Az elképesztő menettulajdonságok miatt a Lotus eredeti karosszériáját teljesen át kellett tervezni, plusz az autó egy aktív hátsó szárnyat is kapott, nem beszélve a menet közben állítható magasságú futóműről. Csak ezekkel a módosításokkal biztosítható ugyanis minden körülmények között a maximális leszorítóerő.

ven_3A HPE évente mindössze tíz példányt szeretne legyártani az exkluzív modellből és az első eresztésből négy darab már el is kelt potom 600 000 dolláros áron. Maradt még tehát hat, úgyhogy akit a leírás és a képek nem győztek meg, de a pénzt már bekészítette a parketta alá, az az idei Goodwood Fesztiválon élőben is megcsodálhatja a méregzsákot.

Update: Van róla videó is!


Facebookra vele!


A legjobb méreg
 
2012. május 17. csütörtök, 12:32
A Seat is részt vesz a legendás GTI találkozón az osztrák Karintia tartományban a Wörth-i tónál május 16 és 19 között lezajló eseményen, melyre már 31...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 10:09
Végre a Skoda is előrukkolt valami igazán izgalmas tanulmánnyal, a VW csoport talán legkonzervatívabb márkája a Citigo miniből készített el rögtön két...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 07:55
Eredményt hirdetettek az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési...

Tovább »
2012. május 16. szerda, 15:43
Nem tudni, hogy a B2 merész formaterve, vagy a Forma 1-es szereplés miatt-e, de a Marussia szekere egyre jobban szalad. Az orosz tervezésű, de Finnországban...

Tovább »