|
Van ugye ez az Abarth névre hallgató csapat, a Fiat gyári tuningcége. Értik a dolgukat, hiszen idestova 60 éve foglalkoznak autóépítéssel. Volt szerencsém kipróbálni egy 1100 köbcentis Seicentót, amit ők vettek kezelésbe és nem okozott csalódást. Aztán itt a Hamann, akinek semmi sem elég. Mérnökei dugókulcs-készlettel kelnek és fekszenek és sátáni kacajjal vetik rá magukat minden autóra, amiben akár csak egy csepp fantáziát, tuningpotenciált látnak. Ezúttal az új Fiat 500 Abarth-ot nézték ki maguknak. Kérdés, hogy van-e értelme tovább hegyezni egy a gyárinál eleve erősebb modellt? Olvassanak tovább és kiderül.
Nos a Hamann-nál úgy számoltak, hogy az új 500-as 1.4 literes motorjában vannak még kiaknázatlan lehetőségek és mindjárt öt különböző tuningcsomagot dolgoztak ki a a kis méregzsák számára. Az első a HS I, amely csak a vezérlő elektronikát érinti és az eredeti 140 lóerős teljesítményt 160-ra emeli. Sokaknak már ennyi is bőven elég lenne, de ne feledjük, hogy most arról a csapatról beszélünk, akik 600 lóerő feletti X6-osokhoz vannak szokva. A következő szint tehát a HS II, ahol már megpiszkálják a turbófeltöltőt és hála az egyedi kipufogórendszernek és a sportlégszűrőnek, máris 180 lovas a kis Fiatunk, nem beszélve a 295 newtonméteres nyomatékról. A HS III már csak hab a tortán. Az üzemanyag-befecskendező átdolgozásának és a turbó tovább reszelésének eredménye újabb 30 extra lóerő és 310 Nm nyomaték.
A hozzáértők bizonyára rájöttek már, hogy a HS III csomag beépítése után a kis 500-as gyakorlatilag felér egy Volkswagen GTI-vel, de a Hamann-nál ez csak egy újabb állomás, szóval tessék kapaszkodni. Következik ugyanis a HS Race névre keresztelt kit, amiben már megerősített dugattyúk és hajtókarok, valamint egy versenykuplung is helyet kaptak, ezenfelül még agresszívebbre hangolták az elektronikát. A Hamann szerint ezzel a teljesítmény 240 lóerőre, a csúcsnyomaték pedig 330 newtonméterre nőtt. Akinek még ez sem lenne elegendő (A Hamann-nak persze, hogy nem az), beruházhat a HS Cinquecento 575 nevű csomagra is, de ezzel már tényleg nem árt vigyázni. 275 lóerő és 380 Nm nyomaték. Mindez az új hengerfejeknek, a dupla olajhűtőnek és a többi – korábban már felsorolt – alkatrésznek köszönhető. A Hamann ezen a szinten már zárható differenciálművet is kínál az autóhoz, de valószínűleg nem ezen múlik majd, hogy a sok újgazdag boyracer beleborul-e vele az árokba.
Kétségtelen, hogy a Hamann alapos munkát végzett, de a kép csak az optikai csomaggal válik teljessé, erről azonban meséljenek inkább a mellékelt képek.
|