Meglesz az 1200 paci
2010. június 22. kedd, 09:32 Írta: boylepke   
bugss_1Aki az utóbbi napokban-hetekben tövig rágta a körmét, hogy vajon gyártásba kerül-e valaha az 1200 lóerős Bugatti Veyron Supersport, az dőljön szépen hátra, vegyen egy mély levegőt és nyugodjon meg, a válaszunk: Igen! Mondjuk a Hennessey Venom GT megjelenése után várható volt, hogy a Bugatti is előrukkol valamivel, hiszen ebben a szegmensben már tényleg csak a számokon (nem az árcédulán szereplőkre gondolok, mert az itt már nem szempont) dől el, hogy egy modell sikeres lesz-e.


bugss_2Szóval lesz Veyron Supersport, legalábbis egy tehetős Bugatti vásárló szerint, aki már be is fizette a csaknem félmillió fontos előleget az új modellre. Az autóról egyelőre kevés hivatalos adat áll a rendelkezésünkre, de az biztos, hogy ritka madár lesz, tekintve, hogy mindössze 30 darabot gyártanak belőle és kicsivel több mint kétmillió dollárba fog kerülni. A Supersport 300 kilogrammal lesz könnyebb a „sima” Veyronnál és az 1200 lóerős teljesítmény sem kacsa. 2,2 másodperces 0-ról 100 km/órás sebességre való gyorsulását nehéz lenne bármilyen utcai autóéval összehasonlítani és a 425 km/órás végsebességet is legfeljebb egy kiszáradt sóstó medrében lehet biztonságosan kipróbálni.

A Supersport jelöléssel ellátott autó várhatóan az őszi párizsi autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönség előtt.


Facebookra vele!


 
2012. február 04. szombat, 09:12
A megújult Fiat Panda márciusban mutatkozik be a hazai nagyközönség számára. Az új modell bevezetése kapcsán a Fiat és a Lakástrend februárban közösen...

Tovább »
2012. február 04. szombat, 07:55
A 2012-es Genfi Nemzetközi Autószalonon a Suzuki két újdonságot is megmutat a nagyközönségnek: a korábban Tokióban Regina néven kiállított koncepcióautó...

Tovább »
2012. február 03. péntek, 15:59
A tavaly bemutatott új Lancia Ypsilon ötajtós változatának Black&Red szériája márciusban érkezik Magyarországon. A sportos külsejű és a megnyerő...

Tovább »
2012. február 03. péntek, 13:28
Leghűségesebb olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy bő két évvel ezelőtt már posztoltunk néhány számítógéppel renderelt képet egy lehetséges...

Tovább »