|
A testet öltött szépség – így hirdeti a magyarországi importőr a BMW 5-ös Limousine legújabb generációját. Ez pedig egyáltalán nem véletlen: egy ideje határozottan megfigyelhető a tendencia, miszerint a korábban a sportosságot legfőbb értéknek tartó gyártó nyitni kíván a kifinomultabb ízlésvilágú vevők felé. Azért persze nem adja fel a sportosságot sem. Sőt.
 |
Sokan fanyalogtak, amikor meglátták az új 5-ös Limousine-ról szóló képeket, mondván, abból hiányzik az előző generáció markáns, sportos karaktere. Tény, hogy az autó a korábbiaknál sokkal kifinomultabb és – igaz, ami igaz – könnyebben emészthető, ergó többeknek tetsző dizájnt kapott. Ezzel együtt szó sincs arról, hogy az autó elvesztette volna erőteljes fellépését, sőt megkockáztatható: szemből az új 5-ös egy fokkal talán még elődjénél agresszívabb. Ez elsősorban a hatalmas, függőlegesen álló, sőt egy leheletnyit előredőlő BMW-veséknek és az izmosan domborodó kerékjárati íveknek köszönhető, de bőven megteszi a hatását a nappali menetfényként szolgáló négy világító gyűrű is, amelyekbe szemöldökként metsz bele a lámpa felső betétje. A gyilkos xenonok bekapcsolása után pedig azt veheti észre még a jámbor vezető is, hogy az autópálya belső sávja azonnal kitisztul előtte.
 |
 |
Oldalról az BMW 5-ös Limousine leginkább egy csúcsragadozóra hasonlít. Esetében valóban nem tűnik közhelynek az állítás, miszerint „már álló helyzetben is dinamizmust” sugároz. A nyurga, lapos motorháztető, a hátratolt utastér, az enyhén emelkedő övvonal, az igen rövid első túlnyúlás miatt az 5-ös valóban úgy fest, mintha ugrásra készülne. Az ember emellett a gyönyörű, a fény-árnyék hatást remekül kihasználó karosszériamunka miatt is képes nagyon sokáig bámulni az autót. Különösen szép az első kerékjárati ívtől a hátsó lámpákig húzódó él, amelybe valósággal beleolvadnak a kilincsek.
Újabb közhely: sportosan elegáns. Márpedig az új 5-ös farára ez valóban maradéktalanul igaz. Sportos a széles lökhárító és a csomagtér-fedél peremén lévő légterelő, elegáns a különleges formájú, „lávaréteg-szerű” betétekkel ellátott hátsó lámpák miatt. Igaz, ami igaz: ez utóbbiak első látásra nem illeszkednek harmonikusan az összképbe, kicsit szokni kell őket.
 |
 |
Ha az új 5-ös BMW külső dizájnja egy teljesen más világ az elődhöz képest, a beltér kétszeresen is az. A Bangle-korszak egyenes műszerfalai után a márkarajongók most örömmel konstatálhatják, hogy az alapáron 7, a Professional navigációs rendszer megrendelése (732 500 Ft) 10,2 collos képernyő által uralt középkonzol visszafogott módon ugyan, de ismét a vezető felé fordul. A kevés gomb miatt – a kardánboxon elhelyezett kontrollerrel vezérelhető iDrive rendszer az alapfelszereltség részét képezi – igen jól átlátható a rendkívül letisztult formatervű műszerfal, mint ahogy a négy órából álló, minden felesleges csicsát nélkülöző műszeregység is könnyen leolvasható. Már az alapáron járó multifunkciós bőrkormány fogása is kellőképpen jó, nem beszélve a feláras Sport (40 900 Ft) vagy az M bőrkormányról (70 100 Ft).
Amint belehuppanunk az – alapfelszereltségként elektromos hosszanti és támladőlésszög-állítással rendelkező, szövetkárpitozású – vezetőülésbe és magunkra zárjuk az ajtót, önkéntelenül merül fel bennünk: mindig is ilyen autóra vágytunk. A magas kardánbox, a vezető felé fordított középkonzol, a nem túl távol levő és nem túl erősen döntött, jó kilátást biztosító szélvédő és az aránylag magasan – de azért nem túl magasan – húzódó övvonal miatt a biztonságérzet első rangú. A komfortérzet is: csupa kiváló minőségű anyag vesz körbe bennünket. Fokozottan igaz ez, ha megrendeljük a nemesfa díszbetétek egyikét (154 700 Ft) vagy a pazar illatot árasztó bőrkárpitot (586 600, illetve 884 300 Ft). Ha bőven csemegézünk a számtalan feláras tételekből – pl. komfortülések (659 600 Ft), gerinctámasz (105 100 Ft), aktív ülésszellőztetés (236 400 Ft), masszázsfunkció az első üléseken (242 200 Ft) – már valóban fejedelmi kényelemben lehet részünk. Némileg furcsa ugyanakkor, hogy még a drága bőrkárpithoz sem jár az ülésfűtés, azt további 110 900 forintért kapjuk meg.
 |
 |
A hátul ülők sem panaszkodhatnak, hiszen mind a fej- mind pedig a lábtér bőséges. Számukra is rendelhető minden, mi szem-szájnak ingere: az extralistán szerepel például négyzónás, hátul külön kezelőpanellel ellátott négyzónás automata légkondicionáló berendezés (253 900 Ft), ülésfűtés (110 900 Ft), de vásárolhatók elektromos hátsó és manuális oldalsó napfényvédő rolók (172 200 Ft), sőt van komplett, az első fejtámlákba épített képernyőkkel rendelkező szórakoztató rendszer (569 100, illetve 758 800 Ft) is. És ez persze, még távolról sem minden…
Praktikum szempontjából kétarcú az autó: noha az utastérben van elegendő mennyiségű rekesz és pohártartó, valamint a csomagtartó 520 literes befogadóképességére sem nagyon lehet panasz, az több mint különös, hogy a hátsó üléstámlák dönthetőségéért még külön le kell perkálni 145 900 forintot. Ehhez képest már bagatellnek számít a sízsákért elkért 29 200 vagy dohányzócsomagért fizetendő 8800 Ft.
Az BMW 5-ös Limousine úgy is megy, mint ahogy kinéz. Vagyis roppant kifinomult, de azért nagyon sportos és nagyon élvezetes is tud lenni, ha kell – és nemcsak a hátsókerék-meghajtás miatt. A keresztlengőkaros, nagyrészt alumíniumból készülő első és az Integral-V hátsó futómű rendkívüli stabilitást, sportos menettulajdonságokat kölcsönöz az autónak. Ezzel együtt a rugózási kényelem is megfelelő, pláne, ha a vásárló megrendeli dinamikus csillapítás-szabályozást (379 400 Ft): a rendszer másodpercenként több mint 400-szor értékeli ki a kerekek mozgását és a kapott adatoknak megfelelően állítja be a lengéscsillapítók keménységét. Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha az első kerekek kátyúba futnak, a hátsó lengéscsillapítók már felkészültek az ütés elhárítására. A dinamikus csillapítás-szabályozás rendszer megléte esetén az alapáron járó menetdinamikai szabályozás normál, sport és sport+ üzemmódja kiegészül egy komfort fokozattal is – ha ezt választja ki a vezető, az autó szinte hajószerűen lágyan ring. A tökélyre vágyók a dinamikus csillapítás-szabályozást és a Dynamic Drive rendszert magába foglaló Adaptive Drive-ban (875 500 Ft) találják meg, amit keresnek: a hossz- és keresztirányú gyorsulást, a bekormányzási szöget és a sebességet folyamatosan figyelő rendszer a tengelyeken lévő stabilizátorok vezérlése által minimális mértékűre csökkenti a karosszéria-dőlést, ami főleg hirtelen kormánymozdulatok végrehajtásánál növeli a biztonságérzetet. De még mindig nincs vége: az integált aktív kormányzás a hátsó kerekeket is elfordítja – kb. 60 km/óráig az elsőkkel ellentétes, nagyjából 80 km/órás sebesség felett pedig azokkal azonos irányban. Mindebből annyit vesz észre a vezető, hogy szűk helyeken a nagy, 4899 mm hosszúságú autóval méretét meghazudtolóan könnyű a manőverezés, a nagy sebességgel vett kanyarokba pedig valósággal beletapad a kocsi. Mindennek persze ára van, nem is kevés: 510 700 Ft.
Egy igazi BMW-hez méltó módon a BMW 5-ös Limuzin kitűnő motorokat kapott. A benzinesek választékát immár kizárólag sorhatos egységek alkotják: a kínálat alján az 523i 204 lóerős, 270 Nm-es nyomatékú, Valvetronic szelepvezérléses, közvetlen befecskendezésű, alumínium-magnéziuum ötvözetből készülő erőforrása áll, amellyel az autó 7,9 (8,2) másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet, a száguldás pedig 238 (234) km/óráig tarthat. A rendkívül korszerű motor átlagfogyasztása 7,6 l/100 km.
A következő szintet az 528i, ugyanennek a 2996 cm3-es motornak a 258 lóerős, 310 Nm-es nyomatékkal rendelkező variánsa jelenti, amellyel az 5-ös mindössze 6,6 (6,7) másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órás sebességre. A fogyasztás 7,8 (7,6) l/100 km.
Aki igazi tűzijátékot szeretne, a legjobban talán az BMW 535i-vel jár: a BMW Twin Power motorcsaládjába tartozó, kettős lefúvású (Twin Scroll) turbófeltöltővel ellátott, soros hathengeres, közvetlen befecskendezéses erőforrás 306 lóerőt és 400 Nm-nyi nyomatékot állít elő. A 0–100-as sprint ezzel a motorral 6,0 (6,1) másodpercet vesz igénybe, a száguldásnak pedig elektronika vet véget 250 km/óránál. A pompás menetteljesítményekhez képest a 8,5 (8,4) l/100 km-es átlagfogyasztás kifejezetten kedvező. Bár a puszta számadatok önmagukban is rendkívül imponálóak, keveset mondanak el a motor rendkívül kulturált működéséről, selymesen brutális erőkifejtéséről.
A benzinmotorok közül a csúcsot az 550i V8-as turbómotorja képviseli a maga 407 lóerejével és 600 Nm-es nyomatékával. A BMW 5-ös Limousine-t ez a motor mindössze 5,0 másodperc alatt katapultálja 0-ról 100 km/órára, ami már sportautós mércével mérve sem rossz érték. A fogyasztás ez esetben is kiváló: 10,4 l/100 km.
A hathengeres benzines erőforrásokhoz alapáron hatfokozatú, manuális sebességváltó csatlakozik, de opcionálisan, 642 000 forintért mindegyikhez megvásárolható a nyolcfokozatú, rendkívül finoman és gyorsan kapcsolgató automata sebességváltó (az 550i esetében alapfelszereltség). Ha már valaki ennyi pénzt elkölt, érdemes megfontolnia a néhány tízezer forinttal drágább, Steptronic funkcióval ellátott sport automata sebességváltót, amelynek a fokozatai a kormányról is kapcsolgathatók.
Hiába kivételesen jók a benzinmotorok, az eladások többségét – legalábbis Európában – még mindig a dízelmotorok adják. A megelőző szériát nálunk is sokan vásárolták a kétliteres, négyhengeres dízelmotorral, amely – ha nem is sportautósan, de – eléggé meggyőzően mozgatta az autót. Most a korábbiaknál valószínűleg még többen választják majd ezt az erőforrást, amely immár 184 lóerőt és 380 Nm-t tud, és vonzó a 8,1 másodperces 0–100-as gyorsulás, valamint a 227 (225) km/órás végsebesség is. Mindez még jobb megvilágításba kerül a fogyasztás ismeretében: az autó mindössze 4,9 (5,1) liter gázolajat éget el 100 kilométerenként.
A hathengeresek kifinomult járására vágyók a háromliteres dízelmotor 204 (525d), 245 (530d), illetve 306 lóerős (535d) variánsát választhatják. Már a gyengébbik motor is nagy, 450 Nm-es nyomatékot állít elő, így nincs mit csodálkozni azon, hogy az autó már ezzel a motorral is igencsak szedi a lábát (gyorsulás 0-ról 100 km/órára 7,2 s alatt). A fogyasztás ezúttal is szerény: 6,2 (6,1) l/100 km.
Nála csak egyetlen deciliterrel kér többet az erősebbik változat, amelynek brutális, 540 Nm-es nyomatéka túlzás nélkül sportautós menetteljesítményekhez segíti az autót. Nem is annyira a 6,3 másodperces 0–100-as gyorsulás és a 250 km/órás legnagyobb sebesség árulkodik arról, hogy mit tud motor, sokkal inkább az általa biztosított rugalmasság: 80-ról 120 km/órára mindössze 5,0 másodperc alatt ugrik fel a kocsi. Talán mondani is felesleges, hogy a gyorsulásélményt vérpezsdítő hang kíséri.
A dízelek legerősebbike a szintén soros hathengeres, változó kapcsolású ikerturbó-feltöltővel ellátott motor, amely 306 lóerővel és 600 Nm-es nyomatékkal kápráztatja el a vezetőt. A gyakorlatilag az M-es BMW-k menetdinamikáját nyújtani képes erőforrással az autó 5,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, az elektronikus leszabályozás nélkül a végsebesség pedig közelebb lenne a 300 km/órához, mint a 250-hez. A legizmosabb dízelhez alapáron adják a nyolcfokozatú automata sebességváltót, amely a többi motorhoz extraként rendelhető.
A rendkívül jó fogyasztási és teljesítményadatok a korszerű motortechnológiákon kívül a BMW EfficientDynamics rendszernek köszönhetők, amely olyan elemeket tartalmaz, mint a BMW vesék mögé elhelyezett, automatikusan kinyíló és bezáródó lamellák, a fékenergia-visszanyerés, a start-stop rendszer (manuális sebességváltó esetén), az elektromos vízpumpa vagy éppen a csökkentett gördülési ellenállású gumiabroncsok.
Az élményt sajnos ezúttal sem adják olcsón: új BMW 5-ös Limousine-nunk minimum 11 690 000 forintért lehet (BMW 520d), az árlista tetején pedig a négykerék-meghajtásos BMW 550i xDrive áll a maga 23 727 000 forintos árcédulájával. Az alapárak azonban inkább csak tájékoztató jellegűek, hiszen szinte biztos, hogy még egy nem túl nagyvonalú vásárló is elkölt legalább további 3-4 millió forintot az extrákra. Elcsábulni egyáltalán nem nehéz, hiszen senkit nem kell meggyőzni például a sávelhagyásra vagy a sávváltásra figyelmeztető jelzések, az aktív sebességtartó automatika, a gyalogosfelismerés-funkcióval ellátott éjjellátó kamera, a Head-Up Display, az első-hátsó parkolóradar, a tolatókamera vagy az autó környezetét felülnézetből megjelenítő Top View funkció hasznosságáról, mint ahogy a kényelmi extrák is bearanyozhatják a tulaj életét. Tételenként súlyos százezrekért. És ekkor még szó sem esett például a csodaszép könnyűfém keréktárcsákról, amelyeknek az ára szintén a csillagos eget súrolja.
A BMW 5-ös Limousine mindezzel azonban nem lóg ki prémium kategóriás honfitársai közül, amelyeknek hasonló az árképzése. A választás tehát inkább ízlés kérdése. Aki viszont az autót nemcsak az A-ból B-be való kényelmes és gyors eljutásra szeretné használni, hanem élvezi is a vezetést, annak továbbra is a kék-fehér logós kocsit érdemes választani: a kategóriában ugyanis aligha talál ennél kifinomultabb, élménytelibb vezetést nyújtó autót.
|