Citroën C-Crosser
2008. november 07. péntek, 12:29

Lassacskán hozzá kell szokni, hogy a szabadidőautó fogalma közismert lett, noha maga az elnevezés olyasmire utal, az ilyen autók nem hétköznapi használatra vannak szánva. Ehhez képest nyilván számtalan „szabadidőautó” viszi tulajdonosát munkahelyre vagy bevásárolni, már csak azért is, mert nevük ellenére ezek az autók sokkal inkább valók városba, mint terepre. Ez alól pedig nem kivétel a Citroën felsőkategóriás C-Crossere sem, ami az első ilyen jellegű autó a gyártó kínálatában.

 

Versenytársaihoz hasonlóan a C-Crosser is robosztusnak tűnik a maga 4646 mm-es hosszával, de a jellegzetes elemekből egyből feltűnik, ki is a gyártója. Hozzá kell tenni, a manapság egyre inkább megszokott módon több cég együttműködése áll a megszületése mögött, a Citroën partnere ezúttal a Mitsubishi volt. Visszatérve a külső megjelenésre, az autónak kifejezetten jól sikerült az orra, a logóval díszített hűtővel, a nyújtott lámpatestekkel és a karakteres lökhárítóval. Hangsúlyos a hosszú motorház, az utastér formavilága pedig olyan, mintha a robusztus testre egy sportos, elegáns kombi felső részét illesztették volna. Természetesen nem maradhatott ki az emelkedő övvonal sem. Egy szó mint száz, a C-Crosser a kategória egyik izgalmas megjelenésű autója, még ha az alapvető, erőt sugárzó stílusjegyeknek itt is vissza kell köszönnie.

A beltér erősen emlékeztet a kooperáló cég gyártmányára, a Mitsubishi Outlanderére, bár itt is igyekeztek néhány Citroën-vonást felvonultatni. A helykínálat nagy és praktikusan kialakított, és még két pótüléssel is bővíthető. A csomagtér alaphelyzetben 510 literes, de elvárható módon az ülések döntésével ez jelentősen meg is növelhető, méghozzá 815 literesre. A hátsó üléssor egyébként nem csak dönthető, de síneken is mozgatható, így variálható a beltér megosztásának aránya, akár a csomagtér, akár a lábtér javára. A szép megoldású műszerek a kormány mögött kaptak helyet, míg a középrészt a nagy kijelző uralja.

A C-Crossert nem szokás terepen használni, és ezt senkinek nem is ajánlja a gyártó sem. Már a hasmagasság is erős korlátot szab az ilyen jellegű elképzeléseknek, városban viszont nyilván teljesen jól használható az autó. Alaphelyzetben az első két kerék hajtása helyett egy kapcsoló elfordításával lehet aktiválni a négykerék hajtású üzemmódot, aminek azért hétköznapi helyzetekben is lehetnek előnyei. A futómű nagyon jó, inkább lágy és komfortos, mint keményre hangolt, de azért messze nem az igazi terepjárókat idéző, hajószerűen mozgó autó a C-Crosser.

A több, mint másfél tonna tömegű kocsi mozgatásához már izmos motor kell. A már más modellekből ismert, jó adottságú 2,2 HDI dízel motor 156 lóerős, nyomatéka 380 Nm. Ezt a motort hatsebességes kézi váltóval árulják, a vegyes fogyasztás a gyári adatok szerint alig haladja meg a hét litert. A másik opció a 2,4i benzinmotor, ami 167 lóerős, és ötfokozatú kézi váltó mellett CVT rendszerű automatával vásárolható. A vegyes fogyasztása ennek a motornak 9,3-9,4 liter a gyári adatok szerint, ami nem mondható igazán gazdaságosnak.

A Citroën gazdag felszereltséggel indítja harcba a konkurencia ellen a C-Crossert. Az ABS és az ESP alapfelszereltség, mint ahogy a hátsó LED fényszórók, a függöny- és oldallégzsákok, az állítható ülésmagasság, az automata ablaktörlő- és világításkapcsolás, a pollenszűrős automata klíma. Szintén alap a fedélzeti számítógép és a tempomat. Az elektromos tolótető vagy a padlóba süllyeszthető pótülések már extrának számítanak. A felszereltségi szintek (a Tendance az alap, a Collection már jobban felszerelt, míg az Exclusive a csúcs) között a hangrendszer vagy a felnik és a belső kárpitok tehetnek még különbséget.

Mivel már az alapváltozat felszereltsége is jónak mondható, nincs igazán nagy árkülönbség a szintek között, a legolcsóbb Tendance C-Crosser ára nem éri el a nyolcmilliót, és a 2,2 HDI motoros Exclusive pedig a tízmilliót. Adottságai és ára alapján a kategória jó választásai közé tartozik a Citroën C-Crosser.

Piaci bevezetés: 2007 október
Motorválaszték: 2,4i benzines, 2,2 HDI dízel

 


 
2012. február 03. péntek, 09:56
Vajon mire elegendő a kis dízelmotor a legendásan tágas cseh középkategóriásban? Mostani tesztalanyunk mondhatni puritán felszereltséggel érkezett, bár...

Tovább »
2012. február 02. csütörtök, 07:11
Suzuki Swift 1.2 Dual-VVT 5MT GS AAC 5 ajtós és Suzuki Swift 1.25 DDiS 5MT GLX AC 5 ajtós Január végén két ötajtós Swift is megfordult nálunk, egy 1.2-es...

Tovább »
2012. február 01. szerda, 12:44
A BMW 1999-2003 között 5703 darabot gyártott a Z8 Roadsterből, amelynek a fele gyakorlatilag az USA-ban landolt. A Z8-as tehát igazi kuriózum az öreg...

Tovább »
2012. január 31. kedd, 12:08
A Hyundai történetének talán legjobb autóját próbálhattuk ki az i40 személyében, a koreaiak ezúttal tényleg nagyon belecsaptak a lecsóba, talán azt sem...

Tovább »