Citroën C3
2008. december 11. csütörtök, 09:34

A C3 a Citroën kis családi autója, amit 2002-ben mutattak be, ám többször esett már át apró változásokon, és 2005-től egy kicsivel megújult formában érhető el. Elsősorban a gazdaságosságot szem előtt tartó motorválasztékával, barátságos formájával, praktikus és jól kihasználható belső terével kategóriájának egyik jó választása.

 

A C3 gömbölyded formája egyértelműen beazonosítható. Sem sportosságot, sem eleganciát sugall, ám a magas, ívelt tetőnek köszönhetően nyilván nő a beltér, kényelmesebb az utazás. A korábbi, kissé bumfordi vonalakat azért igyekeztek markánsabbá tenni, ennek jelei elsősorban az orrnál fedezhetőek fel. A lökhárító is megváltozott, az alsó szellőző szélesebb, míg a hűtőrács karakteresebb lett. Hátul a lámpatestek változtak meg láthatóan. Ám minden változás ellenére alapvetően megmaradt az autó barátságos jellege.

A beltérben is történtek átalakítások. A C3 műszerfalának anyagválasztása igényes, a tapintás kellemes, a hangulat viszont inkább visszafogott, mindent a szürke szín ural. A műszerfalat egy nagy digitális kijelző uralja, ahol az aktuális sebesség látható, míg felette egy elegánsan ívelt skálán a fordulatszám látható. A középkonzolon többfunkciós kijelzőt látni, és egy új funkciókkal gazdagított autórádiót is kapott a C3. A gombok kellemes látványt nyújtanak, az egész konzol dizájnja kifinomult. A 3,8 méter hosszú, bő egy tonnás karosszériában 305 literes csomagtér van, de az ülések döntésével ez 1155 méterre nő. Bár a beltérben vannak további tárolórekeszek, ezen a téren igazán nagy és új ötletekkel nem rukkolt elő a gyártó, viszont a korábbi generációhoz képest alaposan megnövelték a kesztyűtartó fedelének méretét. Az első és hátsó ajtóbetétek is megváltoztak, új a kárpitozás is. A vezetőülés kényelme is megfelelő, a hátsó utasoknak viszont kissé összébb kell húzniuk magukat, az autó hossza miatt érthető módon a lábtér nem túl nagy, míg a tető íveltségének köszönhető nagy a fejtér. A C3 Pluriel változata három ajtós, és a levehető tetőíveknek köszönhetően nagy mértékben átalakítható karosszériájú.

Az autó potenciális vásárlóköréhez igazították a motorválasztékot. Sokkal többet nyom a latban a gazdaságos üzemeltetés, mint a dinamizmus, és nyilván ezért indul a kínálat az 1.1 literes motorral, aminek 61 lóereje szerény 16 másodperc alatt képes százra gyorsítani a C3-at, viszont a gyári adatok szerint a vegyes fogyasztása hat liter. Nem sokkal fogyaszt többet, de lényegesen jobban megy 1.4-es motor 75 lóerős változata, ami már jó kompromisszum a teljesítmény és a megfizethetőség között. A 1.4 16V motor a legpörgősebb, 90 lóerős, 11,9 másodperc alatt éri el a százat, vegyes fogyasztása 6,2 liternyi. A dízelmotor pedig kifejezetten jó választásnak tűnik, 1.4 Hdi motorja 70 lóerős, kellő tempóban mozgatja az autót, vegyes fogyasztása viszont alig 4,4 liter a gyári adatok szerint. A kellemes futómű gondoskodik arról, hogy a C3 úttartása remek és minden útviszonyon kényelmes legyen. Az autó valamennyi változatát megbízható, ötfokozatú manuális sebességváltóval szerelik fel.

Az autó alapfelszereltsége jónak mondható. Mindegyik változatba beépítésre került az ABS, a fékerőelosztó és a vészfékrásegítés, az osztottan dönthető ülések, a sebességtúllépésre figyelmeztető rendszer, az elektromos ablakemelők, a fedélzeti számítógép, a távirányítós központi zár, tehát ezek már a Furio felszereltségi szinten is beszerelésre kerülnek, a klíma viszont csak rendelhető extra. A Tendance változat oldallégzsákot és manuális légkondicionálót kapott a ködfényszórók mellett. A Collection felszereltségi szintű C3 komolyabb autók mellett sem kell szégyenkezzen: jár hozzá automata klíma aktív szénszűrővel, hűthető kesztyűtartó, esőérzékelős ablaktörlők, MP3-as CD-rádió hangrendszer kormányvezérléssel.

Adottságaihoz képest a Citroën C3 ára korrektnek mondható, a legolcsóbb változat hárommillió forint alatt marad, míg a Collection felszereltségi szintű, tehát minden kényelmet nyújtó 1.4 Hdi motoros C3 ára nem éri el a négymillió forintot. Furio változatban csak a két kisebb benzinmotor érhető el, míg a jobb felszereltségi szintű C3-akat nem lehet megvásárolni a legkisebb benzinmotorokkal. A nem túl jelentős árkülönbségek aránylag komoly felszereltségi eltéréseket és menettulajdonsági javulásokat tartanak, tehát érdemes megfontolni, hogy a barátságos, kisgyerekes családok számára is elfogadható alternatívát jelentő C3-nak ne az alapmodelljét válassza a vásárló. A C3 variálható Pluriel változata a normál C3-nál drágább és a nagyobb vásárlóerejű rétegeknek szánják, emiatt ára is magasabb.

Piaci bevezetés: 2005
Motorválaszték: 1.1, 1.4, 1.4 16V benzines illetve 1.1 HDi dízel

 


 
2012. február 03. péntek, 09:56
Vajon mire elegendő a kis dízelmotor a legendásan tágas cseh középkategóriásban? Mostani tesztalanyunk mondhatni puritán felszereltséggel érkezett, bár...

Tovább »
2012. február 02. csütörtök, 07:11
Suzuki Swift 1.2 Dual-VVT 5MT GS AAC 5 ajtós és Suzuki Swift 1.25 DDiS 5MT GLX AC 5 ajtós Január végén két ötajtós Swift is megfordult nálunk, egy 1.2-es...

Tovább »
2012. február 01. szerda, 12:44
A BMW 1999-2003 között 5703 darabot gyártott a Z8 Roadsterből, amelynek a fele gyakorlatilag az USA-ban landolt. A Z8-as tehát igazi kuriózum az öreg...

Tovább »
2012. január 31. kedd, 12:08
A Hyundai történetének talán legjobb autóját próbálhattuk ki az i40 személyében, a koreaiak ezúttal tényleg nagyon belecsaptak a lecsóba, talán azt sem...

Tovább »