Corvette szmokingban – Cadillac XLR frissítés, 2008
2009. május 04. hétfő, 10:37

Az új évezred hajnalán, a nyugdíjas ringató csipkerózsika álmából éledező Cadillac gondolt egy merészet, és egy nem kisebb ikon, mint a Mercedes SL ellen küldte katonáit! Ráadásul nem a germán harcosokhoz hasonló páncélzattal, mint a Lexus szamurájok.

 

Az új arc

Akármennyire is fura, volt már kétüléses roadstere a Cadillacnak, az 1987-ben született, Pininfarina által tervezett elegáns Allanté, ami hihetetlen módon fronthajtásos amerikai sportkabrió volt. 1993-tól itt mutatkozott be a híres Northstar motor, még 295 lóerővel. Másik nevezetessége, hogy ez volt a GM valaha készült legdrágább modellje, közel 55 ezer dolláros áron. A márkához híven sok technikai újítás jellemezte az autót: első jenki fronthajtásos ABS-el, szekvenciális benzin-befecskendezés, sebességfüggő lengéscsillapítás, és tízféleképpen elektronikusan állítható ülés.

1999-ben, Detroitban mutatták be az Evoq tanulmányautót, Simon Cox által elkövetett formatervvel. Sorozatgyártásra alkalmas mechanikával, a nem túl szomjas de erős Northstar V8-assal és négyfokozatú automataváltójával. De a piac kihívásai miatt visszatérve a jó öreg hátsókerék-hajtáshoz. Ez volt az első Caddy az új Art & Silence stílusirányzat úttörőjeként, bár az XLR-t végül megelőzte a CTS, így sorozatban ő volt az első fecske.

Nincs alku

Míg Európában a megjelenő csodálatos tanulmányautók után, a megjelenő szériamodellek mellé a marketingosztály Uri Gellert lepipáló csodája szükséges, hogy felfedeztessék velünk a hasonlóságot a két gépezet között, addig jó amerikai szokás szerint az Evoq szinte változatlan formában került a szalonokba, XLR néven 2004-ben. Más hajlíthatatlan típusok: Viper, Prowler, Mustang, Chalenger, Camaro, C300, kész szépművészeti sorozat. A szögletes ékszerű vonalvezetés, hasábszerű függőleges első fényszórók, és némileg múltidéző alakú hátsólámpa oszlopok, az új széles ötszögletű hűtőrács mára már az összes Cadillac modell feltűnő ismertető jelei. Az egyszerű, de elegáns forma, egyedi, de a harmonikus designba tökéletesen illeszkedő részletekkel kortalan szépségű örökzöld karosszériát alkotnak. Kívánatosságát tovább növeli a csekély legyártott darabszám, hiszen eddig összesen kevesebb, mint 12 ezer darabot gyártottak. A tavalyi frissítés apróságokat változtatott a stílusos karosszérián. Csak a kötelező elemeket, de azokat is alig: hűtőrácsot, lökhárítót, és a kompresszorral mérgesített V változat ajtó előtti légbeömlőjét. Kicsit több lett a króm, ami már akár egy 18 colos felni garnitúráról is visszacsilloghat ránk.

Koala Brothers

Elhelyezkedve a kapitányi hídon igen elegáns alumínium és eukaliptuszfa betétes pilótafülke ölel körül minket. Természetesen a nagyképernyős navigáció és a hatlemezes CD-tár az alapfelszereltség része, nem is beszélve a remek 9 hangszórós Bose hifiről. Hangzásban egyedül a  Northstar V8 motorral nem tud versenyezni. Kétzónás automata légkondi, Head-up (szélvédőre kivetítős) Display, hangvezérlésű telefon szokásos Cadillac felszerelések. Nem csak az XLR ára közelíti meg a konkurenciáét, hanem az illesztések és az összeszerelések minősége is. A kartámaszos bőrfotelek meg egyszerűen parádésak, kényelmesek, de sportosan jól tartanak minden oldalról. A kocsi már természetesen nem kulccsal, hanem startgombbal indul, és autentikus a rögzítőfék pedál (nálunk kézifék) azonnal felugrik, ha sebességbe rakjuk az automatát. Autózsonglőrök nagy bánatára sebességben nem is használható. Hogy valami negatívumot is mondjak, a Cadillac csomagtere nyitott tetővel mindössze 125 liter. Túl sok cuccal nem utazhatunk.

Észak csillaga

A „csillagmotoros” XLR-ből könnyedén gyönyörködhetünk a csillagokban, hiszen az összecsukható keménytető fél percen belül eltűnik a csomagtartóban, a váltófölé, hiszen az optimális 50-50% súlyeloszlás érdekében. Másban is jobb az SL-nél az XLR, súlya mindössze 1650kg, ami több mint negyed tonnával karcsúbb a germán etalonnál. Ezt alumínium és magnézium alkatrészek alkalmazásával érték el. A váltó pedig a prototípuséval ellentétben manuálisan is kapcsolható ötfokozatú automata. Az XLR egyébként a jó öreg Corvette legújabb generációjának alvázára épül, de a hagyományos nyomórudas erőmű helyett  a takarékosabb 4,6 literes Northstar motort szerelik bele, 325 lóerővel és 427Nm-el. Gyorsulása 5,9 másodperc, átlagfogyasztása 13 liter alatt, végsebessége 250km/h, elektronikusan leszabályozva. A combosabb, CTS-V változat ugyanezt a blokkot kapta, csak 4,4 literes változatban és kompresszorral, 450 lóerős, 560Nm-el. Gyorsulása 4,7 másodperc, végsebessége ugyanaz a  leszabályozott 250km/h. A jó úttartásról a Magnetic Ride Control automatikusan alkalmazkodó felfüggesztés szabályozó rendszer, valamint a StabiliTrack úttartás figyelő rendszer gondoskodik. Az első a lengéscsillapítókban lévő mágneses folyadékkal pillanatok töredéke alatt az útviszonyokhoz állítja a futóművet. 

25

Kis híján ennyi, azaz 24,97 millióba kerül a Merci SL 500 jenki  alternatívája. Sajnos a brutalisszimusz változatra nincsen áradatom, De kételyem sincsen, nem aprózták el az árkülönbséget. A kinti ára az Allanté méltó utódjaként a soha nem látott magasságokba emelkedett, duplázva a tétet, 101 ezer dollártól indul.

Összegzés

Magyarországon igazi unikum ez az ünneplőruhás jenki, ráadásul ne tévesszen meg senkit a szögletes (de lenyűgöző) forma, mert szakított az amerikás izomautós brutális erő plusz darabosság recepttel, az XLR egy igazi finom műszer. Még az igényes belsőnek sem kell szégyenkeznie brit és germán riválisai között az öreg kontinensen.

 
2012. február 07. kedd, 14:52
A Ford új kompakt MAV modellje a kategória legjobb fogyasztási értékét kínálja – mind a dízel-, mind pedig a benzinmotoros járművek között: a vállalat...

Tovább »
2012. február 07. kedd, 12:08
Újrafazonírozta örök slágerét a Citroën, az 1996-os első széria óta több mint 1,4 millió példányban eladott Berlingot, amelynek személyszállító...

Tovább »
2012. február 06. hétfő, 11:56
Ezt az 1971-es Corvette Coupe-t a tulajdonosa átalakította és bár a színe nem a legkívánatosabb, sokan még így is elfogadnánk. Az már más kérdés, hogy 16...

Tovább »
2012. február 06. hétfő, 11:51
Egyáltalán nem tartja csúfnak a Ferrari 2012-es versenyautóját a főtervező, Nikolas Tombazis. "Véleményem szerint az a csúnya autó, amelyik nem nyer, a...

Tovább »