Chevrolet Lacetti 5 ajtós
2009. június 15. hétfő, 08:38
A Chevrolet Lacetti egyike azoknak a modelleknek, amelyeket korábban a koreai gyártó eredeti nevén forgalmaztak. A Daewoo autókból azonban pár évvel ezelőtt Chevrolet-k lettek, ami talán jobban hangzik, viszont a műszaki alapok nem változtak a névcserével. A 2002-ben bemutatott modell leváltása már esedékes, bár megjelenése és adottságai most sem számítanak rossznak. Természetesen ezeknek az autóknak a presztízse nem mérhető a prémium kategóriás autókéhoz, de a mindennapokban jól használható, bevált modellnek bizonyult a Lacetti, ami korántsem kis teljesítmény.

 

A Chevrolet Lacetti érdekessége, hogy az ötajtós modellek külsejét nem ugyanazok álmodták meg, akik a négyajtós illetve kombi változatokét. A Giorgetto Giugiaro neve által fémjelzett kompakt modellek ezért jelentősen el is térnek a sedan verzióktól. Bár az ötajtós modell is átesett az évek során némi modellfrissítésen, az alapvető forma változatlan maradt, ugyanis időtálló, lendületes külseje nem indokolt nagy újragondolást. A lendületes forma valószínűleg inkább megdobogtatja a fiatalabb vásárlók szívét, mint a konzervatív vonalvezetésű négy ajtós modell.

Az ötajtós verzió egyébként lényegesen kisebb a két másik Lacetti modellnél, hiszen hossza kevéssel elmarad a 4,3 métertől. A harmonikus külsejű orr, amibe remekül illeszkednek a nyújtott lámpatestek, a szép hűtőrács, és a motorházfedél domborításai is látványosabbá teszik, és elégedetté tehetik az autó tulajdonosát. Az övvonal nem emelkedik olyan meredeken, hogy a hátsó ablakokból kicsi, lőrésszerű ablakocskák válnának, ez semmiképpen sem válik hátrányává az autónak. A hátsó traktust el lehetne képzelni bármelyik európai gyökerű konkurensen. Ez persze egyszerre dicséret és bírálat: nem lóg ki a sorból, de nem is igazán egyedi ez a része a Lacettinek. Az autó rövidsége miatt a kompaktok között is inkább kicsinek számító 275 literes csomagtér jutott az ötajtós verzióba, ami az ülések döntésével bővíthető csak 1045 literesre.

A kellemesen kialakított, egyszerű formavilágú műszerfal határozza meg a beltér hangulatát. A kormány mögött helyet kapó hagyományos műszercsoport éppen úgy nem túldizájnolt, mint ahogy a középkonzol se, bár a kör alakú levegőbeömlők jól néznek ki. A helykínálat elöl is jó, mint ahogy az ülések kényelme is rendben van, hátul pedig azért juthat nagyobb lábtér az utasoknak, mert a tervezők szerény méretű csomagteret zsúfoltak csak bele az ötajtós Lacettibe. Pár praktikus ötlet javíthat még a beltér kihasználhatóságán, a jobban felszerelt modellekben ülés alatti tároló, hűtőrekesszel felszerelt nagyméretű kesztyűtartó is van. Az alapfelszereltségbe ehhez képest azért szerényebb dolgok kerültek bele, összesen csak két légzsák, állítható magasságú vezetőülés, lehajtható hátsó ülések és hasonló jellegű „extrák” gazdagítják.

A felszereltségi szinttől függően lehet választani a rendelkezésre álló motorok közül. Az indulónak számító Star szinthez az 1.4 literes, 16 szelepes benzinmotor társítható csak, ami 94 lóerejével már eléri az elégséges minimumot a dinamikus közlekedéshez, vegyes üzemmódú fogyasztása pedig 7,2 liter. Az Elite és a Platinum szinteken elérhető 1.6 literes motor 109 lóereje és 7,1 literes fogyasztása korrektebb választásnak tűnik, főleg azért, mert ezeken a szinteken az autóhoz már jár néhány olyan fontos extra is, mint a ködfényszóró vagy a légkondicionáló. Az 1.8 literes benzinmotor 122 lóerős, a Platinum felszereltségű modellek ezzel pörgősebbek, továbbra is elfogadható fogyasztás mellett. A kínálatban rendelkezésre áll egy dízel erőforrás is, a 2.0 D 121 lóereje és vegyes üzemmódú 5,7 literes fogyasztása kifejezetten jól hangzó adatok. Ám az ilyen motort kapó modellek esetén meglehetősen nagy felárral kell számolni, ami csak igen hosszú távon térülhet meg.

Az induló verzió az ötajtós Lacetti esetén a Star fantázianevet kapta, ami megfizethető, de nem túl jól felszerelt, és motorja sem képes nagy csodákra. Valószínűleg a többség számára az Elite szintű Chevrolet Lacetti tűnhet a legjobb kompromisszumnak, hiszen a stílusos, kora ellenére szép formájú kompakt modell korrekt felszereltséggel, bő négy millió forintos áron elfogadható választás.

Piaci bevezetés: 2002
Motorválaszték: 1.4, 1.6, 1.8 benzines, 2.0D dízel

 


 
2012. február 07. kedd, 14:52
A Ford új kompakt MAV modellje a kategória legjobb fogyasztási értékét kínálja – mind a dízel-, mind pedig a benzinmotoros járművek között: a vállalat...

Tovább »
2012. február 07. kedd, 12:08
Újrafazonírozta örök slágerét a Citroën, az 1996-os első széria óta több mint 1,4 millió példányban eladott Berlingot, amelynek személyszállító...

Tovább »
2012. február 06. hétfő, 11:56
Ezt az 1971-es Corvette Coupe-t a tulajdonosa átalakította és bár a színe nem a legkívánatosabb, sokan még így is elfogadnánk. Az már más kérdés, hogy 16...

Tovább »
2012. február 06. hétfő, 11:51
Egyáltalán nem tartja csúfnak a Ferrari 2012-es versenyautóját a főtervező, Nikolas Tombazis. "Véleményem szerint az a csúnya autó, amelyik nem nyer, a...

Tovább »