Audi R8
2008. augusztus 12. kedd, 07:27

Az Audi gyár 2007-ben megjelent, középmotoros sportkocsija a sikeres Le Mans-i versenyautó alapjaira épül. A versenypályák hőse, az eredeti R8 79 versenyéből 62-t megnyert, volt tehát miből kiindulni a gyár tervezőinek.

 

Természetesen a közutakra tervezett új modell kialakításánál más szempontokat is figyelembe kell venni. Az Audi R8 a német gyár első középmotoros autója, egy 420 lóerős V8-as hajtja, és állandó összkerékhajtással büszkélkedhet. Ez a bődületesen erős motor teszi szükségessé a nagy beömlőket, hogy a hűtéshez elegendő mennyiségű levegő be tudjon áramolni.

A formatervben emellett is számtalan izgalmas elem van. Az autót megálmodó Walter da'Silva egy olyan, agresszívnak nevezhető karosszériát rajzolt a motor köré, ami minden autókedvelő szívét megdobogtatja. A sportautósan lapos és széles karosszéria első részében a gondosan ívelt lámpák tűnnek fel először, ezek kölcsönöznek igazi arculatot az R8-nak. Itt is megjelenik a napjainkban divatos LED-es ív, ami a lámpatest formáját követi. A hátsó lámpákban szintén világújdonságnak számító LED-ek vannak, alattuk pedig kétszer két kipufogóvég. Mellesleg a teljes karosszéria alumíniumból készült, ún. ASF (Audi Space Frame) technológiával, ennek köszönhetően az autó még könnyebb lett.

Oldalnézetben feltűnőek a dinamizmust sugalló ívek, a rafináltan kialakított dizájnelemek. A motorfedél átlátszó, így a járókelők is vethetnek egy pillantást az R8-ast mozgató erőműre. Sőt, akár még a motort éjszaka megvilágító lámpák is rendelhetőek. Kevés gyártó képes ebben a kategóriában megjelenni, hiszen a szuper sportautók között mind motorikusan, mind megjelenésben nagyot kell alkotni- ám az Audi R8-nak sikerült külsejével egyedi, és a nagyon erős konkurenciához képest is vonzó formatervet kialakítani.

A 2,65 méteres tengelytávú autó a kategóriához képest akár tágasnak is nevezhető. Bár a lényeg a vezető kényelme, azért az utas sem panaszkodhat, és mögöttük még egy kicsike csomagtartónak is sikerült helyet szorítani, ezt egészíti ki az orrészben található száz liternyi hely. A belső tér magától értetődően egyszerre sugall sportosságot és elegandciát. A sportülések alapkivitelben bőr/alcantara kárpitozást kapnak, de opcióként rendelhető a teljes bőrbevonat is. A műszerek ergonomikus kialakítása, elhelyezése mind azt a célt szolgálja, hogy a vezető a nagy erő kordában tartása koncentrálhasson.

Technikailag is van mivel büszkélkedni az R8-nak. A nyolchengeres motor 4,2 literes, a már említett 420 lóerőt 7800-as fordulatszámnál adja le, a legnagyobb forgatónyomatéka pedig 430 Nm. Ezek fényében aligha meglepő, hogy az autó 4,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 301 km/óra. Ez a teljesítmény teszi szükségessé az összkerékhajtást, ami a teljesítményt változó arányban osztja el az első és a hátsó tengely között. 100 km/órás sebesség felett egy hátsó szárny is előbújik.

A DSG váltó a kézi váltókra jellemző sportos vezetési élményt kívánja ötvözni az automatikus váltó előnyeivel. A hatfokozatú manuális váltó pedig azt az élményt kínálja, hogy a vezető maga tart kézben mindent vezetés közben. Noha a váltás villámgyors, a motor rendkívül erős, az R8 mégis meglepően kezes, nem támaszt megoldhatatlan elvárást a sofőrrel szemben. Ezzel együtt viszont vérbeli, izgalmas sportkocsiként viselkedik, ami az adrenalinra vágyók minden igényét kielégíti.

Ehhez természetesen szükség van a kellően merev karosszériára, és a megbízható futóműre: elöl alsó és felső háromszög-lengőkarok dolgoznak, míg hátul felül háromszög-lengőkar, alul ugyanez nyomtáv-karral kiegészítve. Ráadásul a széria gáztöltésű lengéscsillapítók mellett magnetic ride adaptív csillapítási rendszer is beépíthető rendelésre. Ezzel a megoldással a lengéscsillapítók karakterisztikája elektronikus úton vezérelhető.

Az Audi R8 alapára a hatfokozatú kézi váltóval 31,663,800 forint, de extraként rendelhető a Bang&Olufsen hangrendszer, a teljes bőrfelszereltség, a magnetic ride futómű, aminek köszönhetően a középkonzolról gombnyomással vezérelhető a futómű hangolása, a különleges keréktárcsák, a kiegészítő belső világítás, a navigációs rendszer, a parkoló radar, a tempomat- a sor még folytatható. A DSG rendszerű váltóval felszerelt változat felára szűk kétmillió forint az alaptípushoz képest.

Piaci bevezetés: 2007 március
Motorválaszték: 4,2 literes benzines

 

 


 
2012. február 03. péntek, 09:56
Vajon mire elegendő a kis dízelmotor a legendásan tágas cseh középkategóriásban? Mostani tesztalanyunk mondhatni puritán felszereltséggel érkezett, bár...

Tovább »
2012. február 02. csütörtök, 07:11
Suzuki Swift 1.2 Dual-VVT 5MT GS AAC 5 ajtós és Suzuki Swift 1.25 DDiS 5MT GLX AC 5 ajtós Január végén két ötajtós Swift is megfordult nálunk, egy 1.2-es...

Tovább »
2012. február 01. szerda, 12:44
A BMW 1999-2003 között 5703 darabot gyártott a Z8 Roadsterből, amelynek a fele gyakorlatilag az USA-ban landolt. A Z8-as tehát igazi kuriózum az öreg...

Tovább »
2012. január 31. kedd, 12:08
A Hyundai történetének talán legjobb autóját próbálhattuk ki az i40 személyében, a koreaiak ezúttal tényleg nagyon belecsaptak a lecsóba, talán azt sem...

Tovább »