|
A Citroën széles modellkínálattal rendelkezik az egyterűek kategóriájában. 2010-ig még gyártják a régi, Xsarán alapuló Picassót, a C8 a legnagyobb kisbusz, a 2006-os C4 Picasso pedig hétszemélyes. 2007-ben viszont új autót vezettek be C4 Picasso néven, ami ötszemélyes, a hétszemélyes változatot pedig attól az időponttól Grand C4 Picasso névre keresztelték át. A két C4 Picasso testvér tengelytávja megegyező, ám az ötszemélyes 12 centivel rövidebb, 4,47 méteres. A fényterűként is emlegetett nagyobb C4-es óriási ablakfelületekkel nyűgözhette le az autóba ülő utasokat, de az ötszemélyesnek nem jutott üvegtető. Ennek ellenére a nagyon hasznos árnyékolás nélkül erről a változatról is elmondható, hogy akár még túl sok is lenne a fény. Jelentősen eltér a két változat orra is, az újabb változatba beépített műanyag rács nem igazán mutatós, és talán sérülékenysége miatt nem is túl praktikus. A két autó farrészének íve is eltér, a kisebb testvéré inkább sportosabb, kupésabb- ez indokolt is, hiszen két fővel kevesebb utas számára kell megfelelő fejtért biztosítani. Egy szó mint száz, az egyértelmű rokonság ellenére számtalan dologban eltér már külsőre is a „régi” és az „új” C4- az idézőjel annak szól, hogy a két generáció között alig egy év van. A helykínálat terén nagyon jó adottságokkal bír a C4. Az autó ajtaját kinyitva egyből feltűnik, hogy a hátsó sorban a három hely három valóban elkülönülő, önálló ülést jelent, tehát itt minden bizonnyal kényelmesen elfér minden utas. A jól kialakított ülések függetlenül mozgathatóak előre vagy hátra, tehát a lábtér mindig elegendő. Az ülések teljes hátradönthetősége szintén pozitívum. Az első ülésekből a kilátás kifogástalan, hiszen egy érdekes megoldással a hatalmas szélvédő mellett két vékony merevítő oszlop közé építettek be egy üvegfelületet, holttérről így a C4 Picasso esetében nem nagyon lehet beszélni. A csomagtartó derekas méretű, még a legkisebb helyre szorítva is legalább 500 literes, de lehajtott ülésekkel ez akár 1700 literre is nőhet. Akár családi utazásra, akár két fővel, de nagyobb rakománnyal szállításra is megfelel a praktikus egyterű. Az elegáns, áttekinthető műszerfal megegyezik a nagyobb testvérben levővel, tehát ezen a téren nem volt újdonság. Mostanában már sem az nem számít nagyon különlegesnek, hogy a kijelzők középen kaptak helyet, sem pedig az, hogy digitálisak, de régi vágású autókból átülve elsőre azért talán meglepő lehet. Szintén inkább szokatlan megoldás, hogy a fix agyú kormánykerék mellé van elhelyezve számtalan kezelőszerv, ami újszerű, de kényelmes. Itt állítható be az is, hogy a kijelzők éppen milyen adatokat mutassanak. A műszerfalon található a sebességváltó és az elektronikus rögzítőfék, nem a két első ülés között. A műszerfal két oldalán kapott helyt viszont a vezető és az utas által függetlenül szabályozható klíma vezérlője, ráadásul a légkondicionálás a jobban felszerelt modellekben hátul is szabályozható. A kezelőszervek kormányra költöztetésével felszabaduló helyet sem hagyták parlagon a tervezők, ide apróságoknak szánt tárolórekeszek kerültek. A remekül hangszigetelt belső tér, a kényelmes és megbízható futómű kellemes élménnyé teszi az autózást. A családi autónak szánt egyterűvel a potenciális vevők elhanyagolható része akar az utak ördögévé válni, bár vannak erősebb motorok is a kínálatban. Az 1,8 literes benzines, 125 lóerejével, 8 literes átlagfogyasztásával már megfelel a C4 Picasso számára, nagyobb dinamizmust a kétliteres benzines 140 lóereje biztosíthat. A gazdaságosságot ennél az autónál is a dízeltől várhatjuk, az 1,6 HDI motor 109 lóerős, gyári adatok szerint a fogyasztás vegyes üzemmódban csak 5,9 liter. A 2,0 HDI automata váltójával 7,4 litert fogyaszt, viszont 136 lóerős. A különféle motorokhoz különféle váltók társíthatók. A kisebbik benzines és dízel ötfokozatú kézit kaphat, a hatfokozatú automatát a nagyobbik dízelhez lehet rendelni, a négyfokozatút a két literes benzineshez. Létezik egy hatsebességes, kormányoszlopról vezérelhető elektronikus váltó is. Az extrák listája már a legegyszerűbb, Comfort elnevezésű kivitelben is elfogadható, hiszen a több légzsák (köztük függöny- és térdlégzsák) mellett az ESP és az elektronikus rögzítőfék is alapfelszereltség. A Tendance felszereltségi szinten jár a C4 Picassóhoz a kétzónás manuális klíma, a Collection pedig már ködfényszórót, négyzónás automata klímát, napfényrólót, hat hangszórós CD-s hangrendszert, automatikus világítás- és ablaktörlő kapcsolót kapott. Az Exclusive pedig minden igényt kielégít, hiszen itt már a hátsó légrugózás, a tolatóradar, a 17 hüvelykes könnyűfém felnik, az ülésfűtés, a beépített hűtéssel rendelkező Modubox is benne van az árban. A legegyszerűbb, Comfort felszereltségi fokozatú C4 Picassót csak a két kicsi motorral lehet megvásárolni, a benzines nem akciós listaára 5,520,000 forint, a dízelé 5,800,000 forint. Az 1,8-as benzines változat Collection felszereltséggel már 6,220,000 forint, míg ugyanez 2,0 HDI motorral, elektronikus váltóval 7,220,000. A csúcsmodell az Exclusive változatú 2,0 HDI, hat sebességes automata váltóval, ami 8,110,000 forint listaáron. A C4 Picasso még az esetleges akciók figyelembevételével sem számít olcsó egyterűnek, cserébe viszont elegáns, kifinomult autóhoz juthat a vásárló. Piaci bevezetés: 2007 április Motorválaszték: 1,8 és 2,0 benzines illetve 1,8 és 2,0 HDI dízel
|