Húsz évvel ezelőtt minimum furcsán néztek volna arra, akit azt mondja, hogy a Dacia egyszer majd sikeres világautót gyárt. A Logan színrelépésével elbizonytalanodtak a hitetlenkedők,  akik jobb híján a szerintük túlzottan puritán kialakításon, és a nem túlzottan jó imázson keresztül találtak rajta fogást. A Dacia legújabb modellje, a Sandero most az utolsó, egyre gyengülő védelmű bástyák ellen indított rohamot.

Nincs mese, a Sandero külsőre kategóriájának egyik legjobban sikerült tagja. Elölről nem is annyira a Renault, mint inkább a szintén konszerntárs Nissan jut az ember eszébe. Formás az első lökhárító, kifejezetten jól mutatnak az első lámpák, és az összképet nem rontja el a felülről krómcsikkal keretezett hűtőrács sem. Az erősen domborodó sárhányóknak, az ezüst színű kilincseknek és az alul elhelyezett, színre fényezett ajtóvédő elemeknek köszönhetően a Sandero oldalról is nagyon megnyerő. Ebből a nézetből látszik egyébként a legjobban, hogy mennyire eltaláltak az autó arányait. A far, amelynek a kiváló formájú hátsó lámpák adnak határozott karaktert, szervesen illeszkedik az autó formatervébe. Bár sehol semmi túlzás, blikkfang, a Dacia kategóriája sokkal drágább és nagyobb presztízzsel rendelkező képviselőivel is állja a versenyt.

Az első generációs Logan spártai utasteréből a Sanderóba átülve egy dimenzióval feljebb találjuk magunkat. Igaz, a műszerfal formája és némely eleme ismerős lehet korábbról, mégis egészen más az összhatás. Az anyagok továbbra is egyszerűek, ám jó minőségűek, és a kidolgozás minősége is első rangú. Olyan úri huncutságokat, mint amilyen például kéttónúsú műszerfal – be kell érnünk a fémhatású középkonzol-borítással –, vagy a bőrkormány most sem kaphatunk meg, de ennél nagyobb bajunk sose legyen. Pláne, hogy a kezelőszervek működése is megfelel a legkényesebb elvárásoknak. Ergonómiailag két dolgot lehet felemlegetni a Sanderónak: az egyik a nem tökéletes pedálrend, a másik pedig a szellőzőrendszer és a klímaberendezés túl alacsonyra helyezett kezelőpanelja. Az utastér többi részét szemügyre véve sincs az az érzése az embernek, hogy a Daciánál jobban spóroltak volna, mint a versenytársaknál. A fiatalos és ízléses kárpit – amelyből az ajtókra is jutott –, a lendületes vonalú első ajtóbehúzó fogantyú és az ehhez hasonlóan ezüst színűre fényezett ajtódíszbetétek és -nyitókarok kifejezetten jó minőségérzetet biztosítanak.

A térkínálat és kényelem tekintetében a Sandero már nemcsak állja a versenyt a többiekkel, hanem nagy részüket felül is múlja. Először is: a 67 fokos szögben nyíló ajtóknak köszönhetően átlagon felül kényelmes a beszállás. Az utastér pedig nemcsak elöl, hanem hátul is kellően tágasnak bizonyul, még akkor is, ha ott hárman foglalnak helyet. A fej- és lábtér még öt személlyel is elegendő, és az sem gond, ha mindenki hozott magával poggyászt: a 320 literes csomagtér kényelmesen elnyeli a hosszú hétvégére bepakolt holmit. A bútoráruházba pedig általában úgyis csak maximum ketten mennek, így a vásárolt portékát kiválóan elhelyezhetik a 2/3–1/3 arányban dönthető hátsó üléseknek köszönhetően.

A klíma várakozáson felül teljesít: az extraként rendelhető berendezés ugyanaz az egység, amelyet a Renault latin-amerikai modelljeibe szerelnek, így aztán játszi könnyedséggel birkózik meg a hazai kánikulával.

Az autóval ellentétben a motor már régi ismerős. A Renault-eredetű, kiforrott és megbízható 1,4-es 75 lóerejével és 112 Nm-es nyomatékával nem egy izomtól duzzadó erőgép, de ahhoz bőven elég, hogy egy szolid család igényeit kielégítse. Mindenütt kényelmesen tartható vele a megengedett sebesség, viszont nagy terheléssel emelkedőkön haladva, vagy előzéseknél sűrűn kell az ötsebességes – és egyébként jó kiosztású és pontos – váltóhoz nyúlni. A 7 literes gyári átlagfogyasztás ugyan manapság már nem kiugróan jó, de még bőven az elfogadható határokon belül marad. A motor mindenképpen megemlítendő vonása, hogy a konstrukciót kifejezetten úgy alakították ki, hogy a karbantartás könnyen elvégezhető legyen még mondjuk Kenyában is.

A Sandero futóművén és mechanikai elemein látszik leginkább, hogy az autót úgy tervezték, hogy igazi világautó lévén a legmostohább útviszonyok között is könnyen elboldoguljon. Ennek megfelelően kiválóan elnyeli az úthibákat, és a 155 mm-es hasmagasságnak köszönhetően a mély kátyúk, fekvőrendőrők és magas járdaszegélyek sem hozzák zavarba. Még köves földúton sem kell aggódnunk, mert az autó alján a kényes alkatrészeket védőelemek óvják a sérüléstől.

Mindezt a sok jót nagyon jutányos áron adják. A gazdagabb, Laureate felszereltségi szint minden lényeges kényelmi és biztonsági elemet tartalmaz. A 2 320 000 forintos alapárért megkapjuk többek között az állítható magasságú vezetőülést és kormányoszlopot, a fedélzeti számítógépet, az elektromos és fűthető külső visszapillantó tükröket, az első elektromos ablakemelőket, a távirányítós központi zárat, a megvilágított kesztyűtartót, a vészfék-asszisztenssel ellátott ABS-t, a ködfényszórókat, a két első légzsákot és az öt darab hárompontos biztonsági övet. A manuális klímaberendezésért ezen felül 200 000 forintot, a metálfényért és a oldallégzsákokat és pirotechnikai övfeszítőket tartalmazó csomagért 80-80 ezret, az MP3-as fájlokat is lejátszó CD-s rádióért pedig 65 ezret kérnek. Ha mindezekhez még a 15 collos könnyűfém keréktárcsákat is megvásároljuk, Sanderónk már tényleg full extrás, és még mindig csak 2 845 000 Ft-ot kell kifizetni a kereskedésben. Ennyiért pedig aligha kapunk ilyen jól felszerelt kisautót, amely használhatóságával már jócskán kitekinget kategóriájából. A kedvező ár azonban még nem minden: a gyártó 3 évre vagy 100 000 kilométerre érvényes garanciát vállal az autóra.

A Sandero Észak-Amerika és Ausztrália kivételével minden kontinensen kapható lesz. Bevezetik a nyugat-európai, köztük a kényes német piacra is. A tulajdonos Renault tehát abszolút bizalmat szavazott neki. Miért ne tenné ezt Ön is?