2013. június 20.
keresés


Rövid hírek
Beszáll az autóiparba a Villkász Kft.

Új üzemet épít a Villkász Kft. Devecserben, az újonnan kialakított ipari parkba elsőként beköltözött vállalkozás az összesen 327 millió forint értékű beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 97 millió forintos támogatást nyert el. A közel egyhektáros területen zöldmezős beruházással október végére megépülő új üzemcsarnokban autóipari alkatrészek felületkezelését végzik majd. Az eddig villamos hálózatok szerelésével foglalkozó cég a profilbővítéssel 15-20 új munkahelyet teremt Devecserben.

2013. május 16.
12:25
Rába: a futóműágazatra építenek

A Rába Holding első negyedéves számai igazolják a futóműüzletágra mint alaptevékenységre épülő stratégiát.  Ez a szegmens adja az árbevétel 60-70, és most már a profit 100 százalékát; az ezen a területen fontos amerikai piacon az utóbbi években elérték, hogy az alkatrészeladás túlsúlya helyett most már a bevételek 80-90 százalékét a komplett futóművek értékesítése adja. A Rába tervei szerint idén felfuttatják a John Deere-nek gyártott és kiteljesítik a Claas által megrendelt futóművek gyártását.
(MTI)

07:17
Megszívták a benzintolvajok

Egy 32 éves mezőkovácsi férfi és egy 29 éves nő bukott le üzemanyaglopással Gyulán. A páros sorra járta a kelet-magyarországi megyéket, és parkoló autókat csapoltak meg – az eddigi adatok szerint több százat, bejárva gyakorlatilag az egész országrészt. 

2013. május 15.
10:17
Lángoló kerekekkel menekült a rendőrök elől

A tatabányai rendőrök tegnap hajnalban akartak ellenőrizni egy autóst, aki azonban megállás helyett gyorsított és elmenekült. Az üldözés során nekiütközött egy forgalomirányító berendezésnek, majd autójával felhajtott a kerékpárútra, onnan visszatért az úttestre, de a kocsi jobb oldali kerekei ekkor már lángoltak. A férfi végül egy buszöbölben állt meg, az égő autóból a járőrök húzták ki, az alkoholszonda és kábítószergyorsteszt is pozitív eredményt mutatott. A 25 éves Cz. Miklós szabadlábon védekezhet. 
(MTI)

08:50
Élőben az új Mercedes S-osztály bemutatója!

A rengeteg lebegtetés, szándékos vagy véletlen kiszivárogtatás után lehull a lepel a Mercedes-Benz S-osztályról. A németek ma – május 15-én – késő délután mutatják be az autót, amelyet élőben is megnézhetünk a http://www.daimler.gomexlive.com weboldalon .

2013. május 14.
10:34
Visszavarták a leszakadt alkarral autózó végtagját

Hatórás műtéttel sikerült visszavarrni a jobb alkarját annak az Ausztriában dolgozó magyar munkásnak, aki az egyik építőipari hulladéklerakóban két nappal ezelőtt szenvedett balesetet, amely után leszakadt végtagjával saját maga autózott be a közeli kórházba.
(MTI)

07:41
Taxitender: enyhülő szigor

Módosították a taxitender: az eredeti időpont helyett 2015. június végéig maximum 15 éves autókkal is lehet taxizni Budapesten, csak ezt követően lép életbe az autó életkorát tíz esztendőben maximalizáló passzus. Szintén változás, hogy a megkövetelt minimális csomagtér méret a korábbi 430-ról 390 literre csökkent, valamint hogy kötelező lesz egy zöld, illetve piros lámpa használata a szabadjelző mellett az autókon.

2013. május 13.
10:59
Az Outlander a legbiztonságosabb japán autó

A tavalyi üzleti év legbiztonságosabb autójává választották Japánban a Mitsubishi Outlandert. Az ottani EuroNCAP, a JNCAP egyenlők közül választotta elsőnek az Outlandert, azaz az ötcsillagos törésteszteket teljesítők közül a legmagasabb pontszámot elérő Mitsubishi SUV-nek ítélte oda a JNCAP Első Díját.

09:04
Rendezőt gázolt a versenyző

A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a történteket, egyelőre csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a hétvégi kiskunlacházi rallin versenyző egyik gépkocsi ütötte el az 50 éves férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni. 

2013. május 10.
14:11
Sikeresen tesztelte az új WRC-t Turán Frici és Zsiros Gabi

A hazai mezőny egyetlen Ford Focus WRC-je jól vizsgázott az első éles bevetésén.

Frici és Gabi egyaránt széles mosollyal szállt ki a rali autóból miután Zabar és Domaháza között alaposan kipróbálták, hogy mit tud az autó.
„Úgy gondolom, hogy nagyon jól vizsgázott a kocsi, de erre számítottunk is, hiszen már mentünk korábban egy ilyen 2008-as Ford Focus WRC-vel, és akkor is nagyon szerettük. Az olasz csapattól nagyon profi támogatást kaptunk és a Hankooktól is a segítségünkre volt egy mérnök, hogy megtaláljuk a legjobb beállításokat a gumikhoz. 50-60 tesztkilométert mentünk, és éjszakai tesztet is tartottunk, hogy kipróbálhassuk a lámpasort. Úgy gondolom, hogy sikerült jól beállítanunk a kocsit a hétvégi Miskolc Rallye-hoz. Biztos vagyok benne, hogy a nézők is élvezni fogják a versenyt, hiszen a wrc-nek hihetetlen hangja van és nagyon komoly tempót tudunk vele diktálni. Arra készülünk, hogy okos versenyzéssel minél jobb helyen végezzünk, és pontokat gyűjtsünk. Nagyon várjuk már a versenyt, és igazán boldogok vagyunk az új autó miatt.” – mondta Turán Frigyes.

A Ford Focus WRC Olaszországból érkezett a Twist Turán Motorsport csapatához, akik Hankook abroncsokon teljesítik az Országos Rallye Bajnokság versenyeit, ettől a hétvégétől már a WRC-k között, a 11-es géposztályban.

(Forrás: Just Creative)

07:50
Változások a Baross téren

Szombattól várhatóan július elejéig a belváros felé tartó forgalom előtt megnyitják a Baross tér északi oldalán, a Thököly útról a Rákóczi út felé tartó útpályát. Emiatt módosul a tér forgalmi rendje: a Kerepesi út felől érkező járművek a pályaudvar előtti szakaszon elhaladva balra fordulva érik el az új útszakaszt. A Thököly útra továbbra is csak a taxik, a tömegközlekedési járművek és az építkezéssel összefüggő forgalom hajthat be. A Kerepesi úton a Hungária körút felé tartó forgalom rendje nem változik, a sávok vonalvezetése azonban új lesz. 

07:44
Autós üldözés után rács mögé került Ján Slota

Nem állt meg kocsijával egy szokványos közúti ellenőrzés során Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke, majd amikor végül megállították, elutasította az alkoholtesztet - közölte csütörtök este a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű internetes portál. Slotát végül előállították a csacai (Čadca) rendőrkapitányságon és jelenleg fogdában van. Azt nem tudni, melyik autócsodájával randalírozott az expolitikus, garázsában mindenestre több százmillió forint értékű jármű parkol.

2013. május 9.
12:57
Tarolt a magyarországi autóipari beszállító

A magyarországi Bosch csoport 2012-ben a belső szállításokkal együtt az eddigi legmagasabb árbevételét - 594 milliárd forint - könyvelhette el. Az összeg 17 százalékkal nőtt 2011-hez képest.
(MTI)

2013. május 8.
13:49
Aranycsütörtökök a Lukoilnál

Májusban a LUKOIL benzinkutaknál minden csütörtökön, 0:00 és 24:00 óra között kedvező áron tankolhatnak a vevők. Az árkedvezmény mértéke benzinkutanként változó, az alacsonyabb árak gázolajra és benzinre is vonatkoznak, mennyiségi megkötés pedig nincs.

07:41
Autóipar: Szolnokon bővít az Eagle Ottawa

Letették az Eagle Ottawa Hungary Kft. gyárbővítő beruházásának alapkövét kedden a szolnoki ipari parkban. A fejlesztéssel az amerikai érdekeltségű autóipari beszállító eddigi termelőkapacitását 55 százalékkal fogja növelni, a bővítés több mint 200 új munkahely teremtésével jár együtt.

07:40
Olcsóbb lett az üzemanyag

Bruttó 3-3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 406-407 forintra, a gázolajé pedig 410-411 forintra változott.

Újautó-kereső
Részletes keresés
Márka:
Modell:
Üzemanyag:
Kategória jellege:
Karosszéria:
Listaár: -

Hirdetés
Alkupon: jó alku - sok kupon