2013. május 25.
keresés


Rövid hírek
Négymillió forint felett a Fiat 500L

Közzétette a Fiat a kis 500-as negyedik modellváltozata, az 500L névre keresztelt mini egyterű várható európai árait. Ezek szerint az 500L induló ára 15 500 euró, vagyis durván négy és fél millió forint körül alakul, amire természetesen rárakódnak még az országonként változó közterhek is. Az olaszok egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogy milyen értékesítési adatokra számítanak, amit elsősorban az európai piacok instabil helyzetével magyaráznak. Ebben mondjuk igazuk van, mi sem szívesen bocsátkoznánk becslésekbe egy ilyen képlékeny közegben.

2013. május 24.
13:13
Az M5-ös autópályán hetekig torlódás várható Inárcsnál felújítás miatt

A Pest megyei Inárcs térségében folytatódik az M5-ös autópálya szakaszonkénti felújítása, emiatt szombattól heteken át torlódás várható a környéken - közölte az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt. pénteken.

Az M5-ös autópálya 31-es és 38-as kilométerszelvénye között május 25-én kezdődő munka előreláthatólag három hetet vesz igénybe, és ez idő alatt a Szeged irányába tartó oldal teljes forgalmát a szembejövő pályára terelik - írta az AKA.
Az inárcsi pihenőt és csomópontot lezárják, a szűkített forgalmi sávok miatt 60, illetve 80 kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben, így az érintett szakaszon torlódásokra számíthatnak a közlekedők - tudatta az autópályát működtető cég.
Az arra közlekedők az aktuális útinformációkról a rendőrség, az autópálya kezelők és az Útinform híreiből tájékozódhatnak.  

(forrás: mti)

2013. május 23.
12:11
Kamionnal lopták a BMW-t

Egy Belgiumban ellopott, nagy értékű BMW személygépkocsit találtak egy román rendszámú kamionban a csengersimai határállomáson csütörtökön. A teherautó kilépésre jelentkezett a Csengersima és Pete közötti magyar-román átkelőhelyen, s az ellenőrzésekor derült ki, hogy a rakterében egy Belgiumban május 19-én ellopott autót szállít. A gépkocsit a rendőrség lefoglalta, a kamion sofőrje ellen pedig a területileg illetékes mátészalkai rendőrkapitányság csengeri őrse folytatja le a büntetőeljárást.

12:08
Járhatóak maradtak a román utak

Szerencsére elmaradt a romániai kamionosok mára (csütörtökre) hirdetett forgalombénító akciója, miután a közúti áruszállítók szakmai szervezetei megállapodásra jutottak a bukaresti közlekedési minisztériummal.

A kamionosok hétfőn még azzal fenyegetőztek, hogy a nagyvárosok terelőútjain és a főbb útvonalakon fogják felsorakoztatni járműveiket, amelyeket csak személygépkocsik, illetve a rendőrségi, tűzoltósági és mentőautók előzhetnek meg. A 13 ezer tagot tömörítő Román Közúti Áruszállítók Szövetsége (UNTRR) és a 7.500 fuvarozó érdekeit képviselő Országos Közúti Konföderáció (CNR) szerda délutáni közleménye szerint a tiltakozó akció forgalomlassításban nyilvánult volna meg: ezzel kívánták úgymond tükrözni azt a reakciósebességet, amelyet a bukaresti közlekedési minisztérium tanúsít a fuvarozók gondjai iránt.
Szerda este a két szakmai szövetség lefújta az akciót, miután megállapodást írtak alá Relu Fenechiu közlekedési miniszterrel. A romániai kamionosok a közúti áruszállítást érintő, általuk barátságtalannak tartott jogszabályok megváltoztatását, és a korrupció felszámolását sürgették, valamint konstruktív párbeszédet követeltek a román kormánytól. Azt állították, hogy a román közúti törvénykezésben a bírságok nem állnak arányban a kihágás súlyával.
A szerdán aláírt megállapodásban a román közlekedési tárca vállalta, hogy júniusban javaslatot dolgoz ki a közúti bírságok mértékét szabályozó kormányhatározat megváltoztatására - közölték a fuvarozók képviselői. 

(forrás: mti)

Szerk.: Azért az aránytalanul magas bírságokról itthon is lehetne értekezni.

09:13
Százhúsz GPS-t kaptak a mentősök

Százhúsz GPS-alapú útvonaltervezőt kapott az Országos Mentőszolgálat, így a 243 szolgálatot teljesítő autónak mintegy a felében lesz útvonaltervező, a készülékkel gyorsabban eljut céljához a riasztott mentő. További könnyebbséget jelent az is, hogy a GPS-alapú készülékek szoftverjét kifejezetten a mentőszolgálatra „szabták”; egyrészt folyamatosan frissül, másrészt sürgősségi üzemmódban is segíti a gépjárművezetőt, azaz „nem vesz tudomást” bizonyos közlekedési szabályokról. A készülékeket a Provident Pénzügyi Zrt. és az NNG Kft. közösen ajánlotta fel a mentőszolgálatnak.
(MTI)

2013. május 22.
13:15
Blokád béníthatja csütörtöktől a közútakat Romániában

Leállhat csütörtöktől a közúti áruszállítás Romániában a kamionosok tervezett sztrájkja miatt.

A román közúti áruszállítók szövetsége hétfőn bejelentette, hogy csütörtöktől a kamionsofőrök országos szinten meghatározatlan ideig beszüntetik a munkát. Az érdekképviselet ugyanakkor felszólította a román külügyminisztériumot: értesítse az akcióról azokat az országokat, amelyek fuvarozói rendszeresen használják a román közutakat.
A megmozdulás szervezői kilátásba helyezték, hogy a spanyol, görög, és olasz kamionossztrájk mintájára a nagyvárosok terelőútjain és a főbb útvonalakon fogják felsorakoztatni járműveiket, amelyeket csak személygépkocsik, illetve a rendőrségi, tűzoltósági és mentőautók előzhetnek meg.
"Minden fuvarozónak azt ajánljuk, hogy május 22-től kezdődően kerülje el Romániát. Felkérjük Románia nagykövetségeit, értesítsék akciónkról a fogadó országok hatóságait, hogy a külföldi fuvarozók ne kerüljenek blokád alá Romániában tiltakozásunk ideje alatt" - olvasható a román közúti áruszállítók közleményében.

A kamionosok a közúti áruszállítást érintő jogszabályok ellentmondásainak kiküszöbölését, a korrupció felszámolását és konstruktív párbeszédet követelnek a román kormánytól.

(forrás: mti)

11:04
Újabb autókat vesz az állam

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala 265 darab új személygépkocsira írt ki nyílt közbeszerzést, de a tényleges beszerzés a kiírás szerint ennél 63-mal kevesebb is lehet - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A felhívás a kocsikat hét kategóriába sorolja. Első helyen áll az egyetlen négyajtós limuzin, míg legtöbbet az ötajtós kombiból akarnak vásárolni. Itt a darabszám 123, de a kiíró ennél 30 darabbal kevesebbet is vásárolhat. Darabszámban második helyen áll a négy- vagy ötajtós limuzin, amelyből a megrendelés 50 (mínusz 10) darabra szól.
A becsült ellenértéket nem közli a felhívás, és arról az ajánlatkérőtől az MTI sem kapott információt.
Az ajánlattevőnek valamennyi kategóriában be kell mutatnia az utóbbi három évből, a kiírásban szereplő darabszámú referenciát. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy 90 súlyszámot kap az ár, 10-et pedig az energiahatékonysági és környezetvédelmi jellemzők. Az ajánlattételi határidő július 1. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a megajánlott gépjárművekre - a forgalomba hozatal időpontjától számított - 36 hónapig vagy 150 ezer kilométerig teljes körű jótállást vállal.

(forrás: mti)

10:32
2.366 kilométer egy liter benzinnel - persze hogy magyarok!

Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét a Shell Eco-marathon Europe 2013 elnevezésű üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen.
A Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának járműve egyetlen liter benzinnel 2366,85 kilométert tett meg prototípus kategóriában, ezzel az eredménnyel a második helyen végzett - olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
Európa legnagyobb üzemanyag-hatékonysági versenyén a résztvevőknek futurista járműveikkel minél hosszabb utat minél kevesebb üzemanyaggal kellett megtenniük.
A győri Széchenyi István Egyetem csapata az idei versenyen kategóriát váltott és teljesen új, városi koncepció típusú elektromos autóval remekelt: 133,54 kilométert egyetlen kilowattóra (kWh) energiával teljesítettek, így a nyolcadik helyen zárták a versenyt.
Az induló magyar csapatok közül egyetlen középiskolaként a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai is jó eredményt értek el, ők 183,39 kilométeres eredményükkel a huszonkettedik helyen végeztek.
A Pécsi Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem diákjai szintén sikerrel vették a kihívásokat prototípus járműveikkel: előbbi 123,3 km/kWh eredménnyel a tizenegyedik helyen zárta a versenyt, az utóbbiak pedig 565,45 kilométert tettek meg egyetlen liter üzemanyaggal a benzines kategóriában.
Ebben az évben 24 ország 224 diákcsapata versenyzett Rotterdamban május 15. és 19. között, a résztvevők futurista "Prototípus" vagy "Városi Koncepció" kategóriában nevezhetnek. Rotterdamban tavaly a verseny magyar rekordere szintén a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata lett, amelynek járműve a mért eredmény szerint 2696 kilométert tett meg egy liter üzemanyaggal.

(forrás: mti)

2013. május 18.
19:16
Szombattól már sűrűbben járnak a balatoni kompok

Szombattól negyven percenként közlekednek a kompok a Balatonon - korábban indulnak az első és később az utolsó járatok - tájékoztatta Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. állomásfőnöke az MTI-t.
Szántód-révből:
- mindennap reggel 6.40 órakor indul az első, 21.20 órakor az utolsó járat.
Tihany-révből:
- 7.00 órakor indul az első komp, 21.40 órakor pedig az utolsó.

Közlése szerint a pünkösdi hosszú hétvégére a forgalom függvényében sűrítik a járatokat, az új menetrend július ötödikéig lesz érvényben. Ezt követően a kompok még hosszabb ideig közlekednek.

(forrás: mti)

2013. május 17.
08:34
Új vezér a BMW Magyarország élén

Június 1-jétől Baudouin Denis (45) veszi át a BMW Magyarország ügyvezető igazgatói pozicióját. A jelenlegi ügyvezető, Paul de Courtois a BMW Magyarországnál eltöltött két sikeres év után a BMW csoport lengyelországi leányvállalatának lesz a vezetője. Baudouin Denis több mint húsz éve dolgozik a BMW-nél, többek között Franciaországban, a Fülöp-szigeteken, Belgiumban és a müncheni központban dolgozott eddig.

2013. május 16.
12:25
Rába: a futóműágazatra építenek

A Rába Holding első negyedéves számai igazolják a futóműüzletágra mint alaptevékenységre épülő stratégiát.  Ez a szegmens adja az árbevétel 60-70, és most már a profit 100 százalékát; az ezen a területen fontos amerikai piacon az utóbbi években elérték, hogy az alkatrészeladás túlsúlya helyett most már a bevételek 80-90 százalékét a komplett futóművek értékesítése adja. A Rába tervei szerint idén felfuttatják a John Deere-nek gyártott és kiteljesítik a Claas által megrendelt futóművek gyártását.
(MTI)

07:17
Megszívták a benzintolvajok

Egy 32 éves mezőkovácsi férfi és egy 29 éves nő bukott le üzemanyaglopással Gyulán. A páros sorra járta a kelet-magyarországi megyéket, és parkoló autókat csapoltak meg – az eddigi adatok szerint több százat, bejárva gyakorlatilag az egész országrészt. 

2013. május 15.
10:17
Lángoló kerekekkel menekült a rendőrök elől

A tatabányai rendőrök tegnap hajnalban akartak ellenőrizni egy autóst, aki azonban megállás helyett gyorsított és elmenekült. Az üldözés során nekiütközött egy forgalomirányító berendezésnek, majd autójával felhajtott a kerékpárútra, onnan visszatért az úttestre, de a kocsi jobb oldali kerekei ekkor már lángoltak. A férfi végül egy buszöbölben állt meg, az égő autóból a járőrök húzták ki, az alkoholszonda és kábítószergyorsteszt is pozitív eredményt mutatott. A 25 éves Cz. Miklós szabadlábon védekezhet. 
(MTI)

08:50
Élőben az új Mercedes S-osztály bemutatója!

A rengeteg lebegtetés, szándékos vagy véletlen kiszivárogtatás után lehull a lepel a Mercedes-Benz S-osztályról. A németek ma – május 15-én – késő délután mutatják be az autót, amelyet élőben is megnézhetünk a http://www.daimler.gomexlive.com weboldalon .

Újautó-kereső
Részletes keresés
Márka:
Modell:
Üzemanyag:
Kategória jellege:
Karosszéria:
Listaár: -
Hirdetés