Na ki a király?
2010. augusztus 03. kedd, 12:50 Írta: Pál a postoló   
zondahh_1Szerencsés az, aki nem csak képeken, hanem élőben is látott már Pagani Zondát. Még szerencsésebb az, aki igazi alfahímként befeszített előtte/mellette és lefényképeztette magát, a világ legritkább autóinak egyikével. A legszerencsésebb azonban egyértelműen az, aki birtokol is egyet, tekintve, hogy az olasz gyártó nem nagyon töri magát, hogy évi 8-10 autónál többet szereljen össze és a márka fennállása óta is alig 110 darab középmotoros tüneményt dobtak piacra. Bocs, inkább mégsem. Az igazi faszacsávó az a neve el­hall­ga­tá­sát kérő megrendelő, aki egy teljesen egyedi, saját szájíze szerint átépített változatot rendelt a Zonda F Roadsterből.

zondahh_2A Zonda HH névre keresztelt és garantáltan egyedi kocsi az AMG 680 lóerősre húzott V12-es motorját kapta, amely köré karbon-titánium ötvözetből készült csőváz került. Ez az első olyan autó, amelyet ezzel a technológiával készítettek el, így az ehhez képest hagyományosnak mondható karbonszálas konst­ruk­ci­ók­hoz képest 30%-kal könnyebb karosszéria lett a végeredmény. A HH titánium kipufogórendszere megegyezik a Zonda R-re szerelttel, a kocsi tömege pedig mindössze 1210 kilogramm. Noha az autó még nem készült el, a gyártó elárulta, hogy alapszíne kék lesz, a díszítőelemeket pedig citromsárgára fújják majd.


Facebookra vele!

Na ki a király?
 
2012. május 17. csütörtök, 12:32
A Seat is részt vesz a legendás GTI találkozón az osztrák Karintia tartományban a Wörth-i tónál május 16 és 19 között lezajló eseményen, melyre már 31...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 10:09
Végre a Skoda is előrukkolt valami igazán izgalmas tanulmánnyal, a VW csoport talán legkonzervatívabb márkája a Citigo miniből készített el rögtön két...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 07:55
Eredményt hirdetettek az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési...

Tovább »
2012. május 16. szerda, 15:43
Nem tudni, hogy a B2 merész formaterve, vagy a Forma 1-es szereplés miatt-e, de a Marussia szekere egyre jobban szalad. Az orosz tervezésű, de Finnországban...

Tovább »