Toyota winning hard - Prius veri a Voltot
2012. január 21. szombat, 13:19 Írta: V. Dénes   

PriusCA Toyota csúnyán vigyoroghat a GM felé, mivel az elmúlt 10 hétben több Priust adtak el, mint vetélytársuk az ER Voltból egész múlt évben.

Számszerűleg kijelenthető, hogy a Toyota 8400 darabot passzolt el saját hibridjéből október óta, ami durván 700 darabos előnyt jelent. Az okok sokrétűek, bár az eltérő hajtáslánc is szerepet játszhat, a fő ok mégis a Prius 13.000 dolláros alapárában keresendő, összevetve a Volt 39.145 dolcsis árcédulájával – habár ebből még lejön 7.500 zöldhasú adókedvezmény. Az eredmény persze annyira nem meglepő, figyelembe véve, hogy a Prius a világ jelenleg vezető és legnépszerűbb sorozatgyártott hibridje, melyből a Toyota csak idén összesen 220.000 darabot szeretne értékesíteni. Ebben a számban már benne lesz az idén debütáló Prius V és C verzió is, melyek segíthetnek a földrengés utáni anyai károk enyhítésében. Őket ugyanis a természet hátráltatta a növekedésben, de az igazsághoz hozzá tartozik a Volt körüli akksibotrány is, így az arány valahol mégis kiegyenlített lehet.

Mindenesetre mindkét cégnek sietnie kell, mielőtt a többiek is nagyobb szériával beszállnak a piacba, mint például a BMW az i-sorozatával. Úgy tűnik azonban, addigra már elég nagy vásárlóbázist építenek ki, amivel pozícióikat bebetonozhatják erre az évtizedre.

 


Toyota winning hard - Prius veri a Voltot
 
2012. február 22. szerda, 18:54
Változtatott a töréstesztekre vonatkozó követelményeken a független Euro NCAP nevű szervezet. Az idei évtől kezdve csak azok az autók kaphatnak ötcsillagos...

Tovább »
2012. február 22. szerda, 15:45
Mindig is szeretett volna a prémiummodellek között is sikereket elérni a Renault, ez azonban, valljuk be őszintén, nem igazán sikerült a francia márkának....

Tovább »
2012. február 22. szerda, 14:09
A haszonjárművek sem kerülhetik el sorsukat, időről időre átszabják őket, hogy kellően divatosak legyenek. Idén a Ford Transit új generációja debütál,...

Tovább »
2012. február 22. szerda, 13:59
Stratégiai partnerségről kezdett tárgyalásokat a francia PSA Peugeot Citroen a világ elsőszámú autógyártójával, az amerikai General Motors-szal -...

Tovább »