Ford: így lehet milliárdokat keresni a válság idején
2012. január 30. hétfő, 18:39 Írta: B. K.   

ford2012_01A Ford a tavalyi év utolsó negyedévével a tizedik egymást követő negyedévben ért el kiemelkedő, ezúttal 1,1 milliárd dolláros világszintű profitot, így adózás előtti nyereségre a teljes 2011-es évben elérte a 8,8 milliárd dollárt (ami 463 millió dolláros növekedés az előző évhez képest). Az elmúlt évekhez hasonlóan a tavalyi évben is forradalmi tehcnológiák, motorok, aktív biztonsági rendszerek és vadonatúj modellek egész sorával jelentkező Ford az iparág egyik legsikeresebb vállalata. Annak köszönhetően, hogy számos versenytársától eltérően a válság éveiben sem fogta vissza fejlesztéseit, sőt felgyorsította azok ütemét, az autógyártó elérte, hogy mára a világ egyik leginnovatívabb vállalataként tartsák számon, kutatásai pedig alapvetően meghatározzák a közlekedésbiztonság, a hagyományos és alternatív meghajtási láncok, az intelligens technológiák és a kommunikációs rendszerek iparági fejlesztéseinek irányát.

 

ford2012_02Mindez a vállalat értékesítési eredményeiben is tükröződik: a Ford nem csupán világszerte növelni tudta piaci részesedését, hanem közel három éve negyedévről negyedévről kimagasló profitot ér el, amelyet a további fejlesztések finanszírozásának zálogaként könyvel el.
Az autógyártó 2011-es évben 136,3 milliárd dolláros (15,4 milliárddal több, mint 2010-ben) világszintű forgalom mellett 8,8 milliárd dollár adózás előtti nyereséget ért el, aminek köszönhetően készpénzállománya az év végén elérte a 22,9 milliárd dollárt. Az év során a vállalat 6 milliárd dollárral, 13,1 milliárd dollárral tudta csökkenteni hitelállományát, így készpénzállománya 9,8 milliárd dollárral haladja meg tartozásait. A rendelkezésre álló, szabadon felhasználható hitelkeretekkel együtt a Ford likviditása eléri a 32,4 milliárd dollárt.

 

ford_2012_03A vállalat 2012-ben is számos új modellel és technológiát mutat majd be világszinten és hazai szinten egyaránt. A magyarországi márkakereskedésekbe az idei évben érkezik majd a kategóriaelső terepképességeket, terhelhetőségi és vonókapacitást kínáló, rendkívül látványos új Ranger, a kisméretű egyterűek szegmensében rendkívül izgalmas alternatívát kínáló, B-oszlop nélküli, tolóajtós B-Max, de idén érkezik a Ford világszinten egyik legnépszerűbb modelljének bizonyuló Fiesta modellfrissítése éppúgy, mint a vadonatúj, 250 lóerős Focus ST, avagy a haszongépjármű piac meghatározó modelljének számító Transit új személyszállító verziója.


Ford: így lehet milliárdokat keresni a válság idején
 
2012. május 17. csütörtök, 12:32
A Seat is részt vesz a legendás GTI találkozón az osztrák Karintia tartományban a Wörth-i tónál május 16 és 19 között lezajló eseményen, melyre már 31...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 10:09
Végre a Skoda is előrukkolt valami igazán izgalmas tanulmánnyal, a VW csoport talán legkonzervatívabb márkája a Citigo miniből készített el rögtön két...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 07:55
Eredményt hirdetettek az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési...

Tovább »
2012. május 16. szerda, 15:43
Nem tudni, hogy a B2 merész formaterve, vagy a Forma 1-es szereplés miatt-e, de a Marussia szekere egyre jobban szalad. Az orosz tervezésű, de Finnországban...

Tovább »