Már postázzák a csekkeket – baleseti adó
2012. február 02. csütörtök, 11:53 Írta: Autostat hírszerkesztő   

A parlament tavaly november végén fogadta el „A népegészségügyi termékadóról szóló törvény” kiegészítéseként a baleseti adó bevezetésének szabályozását, amely január elejétől újabb terhet ró az autósokra. Nézzük, mit is kell tudjunk róla!

sargacsekkAz adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (GFB) díj. Az adó megfizetése a GFB szerződőjének – amely lehet magánszemély vagy gazdasági társaság – a kötelessége. Fontos tudni, hogy az adót arra az időszakra is meg kell fizetni, amikor a gépjárműre – a törvényi előírások ellenére – nincs érvényes GFB szerződés. Ez esetben az adó alapja az ún. fedezetlenségi díj, amelynek mindenkori mértékét a MABISZ (Magyar biztosítók Szövetsége) határozza meg.
Az adó mértéke az adóalap 30 százaléka, de az adó nem lehet több, mint a biztosító kockázatviselési időtartamának naptári napjaira számolva naponta legfeljebb 83.-Ft/gépjármű.

Abban az esetben, ha a szerződő kevesebbet fizet – bármilyen oknál fogva – a biztosítónak, mint a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összege, akkor a biztosítónak úgy kell elszámolnia, hogy elsősorban részben vagy egészben a megállapított adót fizette meg a szerződő. Ebben az esetben – az alul fizetésből fakadóan – díjhátralék keletkezik a GFB szerződésen, amely akár a szerződés megszűnését is eredményezheti.
Ha a biztosító a baleseti adót a fedezetlen időtartamra és a türelmi időre nem tudja beszedni, akkor az adót a törvény szerint az adó megfizetésére kötelezett szerződőnek önbevallással kell az adóhatóság felé teljesítenie. Önbevallás esetén az adót a „normál” biztosítási díjnál jóval magasabb, ún. fedezetlenségi díjtétellel kell bevallani és megfizetni, amelynek mértékéről a MABISZ honlapján (www.mabisz.hu), az Ügyfélszolgálat menüpontban lehet tájékozódni.


Már postázzák a csekkeket – baleseti adó
 
2012. május 17. csütörtök, 12:32
A Seat is részt vesz a legendás GTI találkozón az osztrák Karintia tartományban a Wörth-i tónál május 16 és 19 között lezajló eseményen, melyre már 31...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 10:09
Végre a Skoda is előrukkolt valami igazán izgalmas tanulmánnyal, a VW csoport talán legkonzervatívabb márkája a Citigo miniből készített el rögtön két...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 07:55
Eredményt hirdetettek az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési...

Tovább »
2012. május 16. szerda, 15:43
Nem tudni, hogy a B2 merész formaterve, vagy a Forma 1-es szereplés miatt-e, de a Marussia szekere egyre jobban szalad. Az orosz tervezésű, de Finnországban...

Tovább »