|
Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is megkapták az ötcsillagos minősítést a Volvo S60-as és V60-as modelljei, amelyek így az Atlanti-óceán mindkét partján a legbiztonságosabb autók közé tartoznak. A V60-as változat a nagy családi autók között érdemelte ki ezt a címet, egyebek közt olyan technikai és biztonsági megoldások miatt, mint az aktív koccanás-megelőző asszisztens, míg az S60-as minden kategóriát figyelembe véve kapta az ötcsillagos elismerést. Thomas Broberg, a Volvo vezető biztonsági tanácsadója kifejtette, hogy nagyon örülnek a maximális minősítéseknek, különösen, hogy mindkét kontinensen kiérdemelte a Volvo, majd hozzátette, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a márkának a biztonság csupán az egyik kiemelkedő tulajdonsága. A két modell közül az S60-as ráadásul két amerikai törésteszten – a National Highway Traffic Safety Administration és a New Car Assessment Program – is a maximális értékelést kapott, az Európában az EuroNCAP mellett, így ezzel az egyetlen autó lett, amely mindhárom minősítő szervezetnél begyűjtötte a lehető legbiztonságosabb jármű kitüntető címét. Mindez köszönhető annak Stefan Jacoby, a Volvo elnök-vezérigazgatója szerint, hogy a Volvo vezető fejlesztő az olyan biztonsági technológiák kifejlesztésében, melyek megóvják az autók sofőrjeit, utasait, és az olyan eszközök tervezésében is, mint a veszélyes helyzetekre, ütközésre való figyelmeztető rendszerek. Mindezeket a technológiákat a márciusi Genfi Autószalonon is bemutatja a márka, ígéri Stefan Jacoby. A hatvanasok – biztonságuknak köszönhetően is – keresettek voltak tavaly Magyarországon is, összesen 1184 eladott hazai Volvo közül ugyanis 204 volt S60-as, 142 pedig V60-as.
|