Egy kicsit új: Smart ForTwo
2012. február 06. hétfő, 16:20 Írta: B. K.   

smart1202062012-re megújult külsőleg és belsőleg is a Smart ForTwo. A kocsi nagyobb hűtőmaszkot kapott, amire rákerült a krómszínű logó, valamint új első és hátsó lökhárítókat, ezenfelül elől nappali menetfényként egy-egy, függőleges LED-sorral gazdagodott. A rendszámtábla alatti légbeömlők mindemellett már egységet alkotnak az új Smartnál a korábbihoz képest. Az új verzió háromféle könnyűfém-felnivel kapható, valamint hétféle fényezéssel, melyek közül új az Anthrazit matt. A Smart ForTwo persze kívánságra fehérben is megvehető, valamint a kabrio kivitel vászontetejének színét is, az eddigi fekete, piros és kék mellett hat további árnyalatban is rendelkezésükre áll a vásárolóknak. A külső változások mellett belül sem hagyták érintetlenül tervezői a városi kisautót. Így az egyes felszereltségi szinteken új színekkel gazdagított és díszcsíkokkal cifrázott szövettel, bőrrel, üléshuzattal, műbőrszövet ajtókárpittal és a műszerfallal kapható a Smart. Annette Winkler, a smart főnöknője szerint régóta olyan ikon a Smart ForTwo, amely nélkül már el sem lehet képzelni a világ városait. A Smart ForTwo 2012-es változata már megrendelhető, átvenni azonban csak április elejétől lehet.


Egy kicsit új: Smart ForTwo
 
2012. május 17. csütörtök, 12:32
A Seat is részt vesz a legendás GTI találkozón az osztrák Karintia tartományban a Wörth-i tónál május 16 és 19 között lezajló eseményen, melyre már 31...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 10:09
Végre a Skoda is előrukkolt valami igazán izgalmas tanulmánnyal, a VW csoport talán legkonzervatívabb márkája a Citigo miniből készített el rögtön két...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 07:55
Eredményt hirdetettek az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési...

Tovább »
2012. május 16. szerda, 15:43
Nem tudni, hogy a B2 merész formaterve, vagy a Forma 1-es szereplés miatt-e, de a Marussia szekere egyre jobban szalad. Az orosz tervezésű, de Finnországban...

Tovább »