Hét évig még biztos ralizik a Mini
2012. február 08. szerda, 10:57 Írta: B. K.   

minirali120208Nagy változáson esett át a rali-világbajnokság királykategóriájában szereplő Mini, melynek csapata a jövőben privát istállóként vesz részt a sorozatban, igaz gyári támogatás mellett. A jövőben az alakulat WRC Team Mini Portugal néven áll majd rajthoz. A projektben továbbra is részt vesz a korábbi brit raliautó-építő cég a Prodrive, mely a versenyeztetésért is felelős volt eddig. Mellettük pedig az autó fejlesztését a jövőben is a BMW végzi. Így tulajdonképpen félig-meddig azért gyári csapatként működik a Mini WRC programja, mely mindezen felül már biztosan részt vesz az elkövetkező hét évben a rali-világbajnokságban. Kay Segler az Autosport.com internetes szakportálnak kifejtette, hogy a márka ralis jövőbe 2018-ig biztosított. A Mini alelnöke hozzátette, hogy a folyamatos fejlődés a célja a csapatnak, mellyel jó úton haladnak, hiszen eddig hét WRC futamon vett részt a Mini, melyekből háromszor állhatott fel a dobogóra. Ez, mint Kay Segler fogalmazott, bizonyíték arra, hogy komoly eredményeket is el tud érni a márka ebben a szériában is. Az új felállással a projekt gazdasági helyzete is stabilizálódik és a csapat pilótakérdése is némileg változik. Az eddigi egy hivatalos mellett ugyanis még egy versenygépet csatasorba tud állítani az alakulat, mely a nyitó futamon harmadik helyen záró Dani Sordot továbbra is versenyzőként alkalmazná. A rajongók azonban leginkább mindebből azt veszik észre, hogy az eddig bordó versenygép fekete lesz.


Hét évig még biztos ralizik a Mini
 
2012. május 17. csütörtök, 12:32
A Seat is részt vesz a legendás GTI találkozón az osztrák Karintia tartományban a Wörth-i tónál május 16 és 19 között lezajló eseményen, melyre már 31...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 10:09
Végre a Skoda is előrukkolt valami igazán izgalmas tanulmánnyal, a VW csoport talán legkonzervatívabb márkája a Citigo miniből készített el rögtön két...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 07:55
Eredményt hirdetettek az M15 autóút, M1-Rajka (szlovák-magyar határ) közötti szakasz kapacitásbővítésének előkészítésére kiírt közbeszerzési...

Tovább »
2012. május 16. szerda, 15:43
Nem tudni, hogy a B2 merész formaterve, vagy a Forma 1-es szereplés miatt-e, de a Marussia szekere egyre jobban szalad. Az orosz tervezésű, de Finnországban...

Tovább »