2013. június 19.
keresés



Hibrid Mercedes buszok Kecskeméten
2012. június 15. 13:45 - B. K.

mercicitaroKecskemét a helyi közösségi közlekedés fejlesztésének a keretében hibridhajtású buszok beszerzését tervezi – hangzott el pénteken a Mercedes-Benz hibridhajtású autóbuszát bemutató sajtótájékoztatón Kecskeméten. Ingo Fröhlich, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Mercedes-Benz Citaro BlueTec-Hybrid autóbuszról elmondta: a 18 méter hosszú járművet a 2010. decemberi próbaüzemet követően Stuttgartban állították be elsőként. Azóta Rotterdam, Krefeld, Mühlheim, Drezda és Hamburg is mellette döntött. Az ügyvezető igazgató gumikerekeken guruló villamosnak nevezte a járművet, az eddig egyetlen olyan hibridbuszt, amely akár öt kilométeres távot is képes tisztán elektromosan, dízelmotor nélkül megtenni. A járműnek nincs váltóműve, teljesen rángatás-mentesen, komfortosan siklik. Ingo Fröchlich szerint külsőre semmi különbség sem vehető észre a hagyományos dízel-buszhoz képest, eltekintve attól, hogy ez a jármű valamivel magasabb a tetőre épített akkumulátorok miatt. A férőhelyek száma 140, ebből 48 ülőhely.

Kecskemét polgármestere, Zombor Gábor elmondta: a közösségi közlekedés fejlesztése projekt keretében 35-40, környezetkímélő autóbusz beszerzése valósulhat meg. A polgármester hangsúlyozta: a buszpályaudvar városközponti elhelyezkedése miatt elsőrendű szempont a minél alacsonyabb káros anyag kibocsátás, valamint a halk üzemelés, így kerülhettek képbe a hibrid autóbuszok is. (Forrás: MTI)


Hibrid Mercedes buszok Kecskeméten
 
Újautó-kereső
Részletes keresés
Márka:
Modell:
Üzemanyag:
Kategória jellege:
Karosszéria:
Listaár: -

Hirdetés
Alkupon: jó alku - sok kupon