2013. június 19.
keresés



Arannyal díjazták az Infiniti koncepcióautóját
2012. augusztus 03. 14:01 - AutoStat hírszerkesztő

infiniti emerg e 001Az Emerg-e az Infiniti első hatótáv-kiterjesztett, középmotoros, elektromos, sport koncepcióautója tekintélyes díjat nyert a Német Formatervezők Tanácsától.

Az Infiniti az idei Genfi Autószalonon mutatta be jelen koncepcióautóját, amely most aranyérmet nyert a 2012. évi, nemzetközi Autómárkák Versenyén (Automotive Brand Contest) a koncepcióautó kategóriában.
A díj, amelyet majd szeptember 27-én adnak át ünnepélyes keretek között a Párizsi Nemzetközi Autószalonon (Mondial de L’Automobile), elismerése az innovatív, minőségi formatervezésnek, és a márka új formatervezői felfogásának, amit kiemelkedően áramvonalas ívekben jelenít meg az Infiniti Emerg-e.

Az Emerg-e egyébként az első Európában kifejlesztett Infiniti, és a japánok valamint az angol Technológiai Stratégia Tanács (Technology Strategy Board - TSB) együttműködése nyomán öltött testet. A közös munka célja, hogy gyorsítsa az alacsony széndioxid kibocsátású¬ járművek elterjedését világszerte. A TSB (amely mögött az angol állam áll) anyagi támogatása jelentősen növelte az erőforrásokat, amiket az Infiniti bevonhat az Emerg-e és a kapcsolódó technológia fejlesztésébe az autózás jövőjének érdekében.

(forrás: Infiniti)


Arannyal díjazták az Infiniti koncepcióautóját
 
Újautó-kereső
Részletes keresés
Márka:
Modell:
Üzemanyag:
Kategória jellege:
Karosszéria:
Listaár: -

Hirdetés
Alkupon: jó alku - sok kupon