|
Írta: boylepke
|
|
2010. március 02. kedd, 12:09 |
|
Lassan, de biztosan elkezdtek szivárogni az első elcsípett fotók a hamarosan nyíló Genfi Autószalonról. Elsőként a Peugeot standját sikerült lencsevégre kapni, ahol egy igen impozáns tanulmánnyal, az SR1-essel találkozhatnak majd az érdeklődők. A képeket elnézve, a franca márka nagy eséllyel pályázhat majd a kiállítás legdögösebb standja címre. Tanulmányautójukat egy hatalmas, nyílt pódiumon állították ki, a háttérben egy vízeséssel és érdekes módon, ők nem szégyellik kerékpáros múltjukat, erre utal az SR1-es mellett elhelyezett BK1 országúti kerékpár-tanulmány is.
Az SR1-esről egyébként jelen pillanatban annyit tudunk, hogy egy lenyitható tetejű, kétüléses modellel van dolgunk, amely a Peugeot új, hibrid hajtásláncával operál, amely egy az első kerekeket hajtó 240 lovas benzines, illetve egy a hátsókat hajtó 80 lóerős villanymotorból áll.
|