| Nem csak a húszéveseké a volán? |
| Írta: boylepke | ||||||
| 2010. január 21. csütörtök, 12:01 | ||||||
|
Az idős sofőrök esetében tapasztalható fizikai, illetve szellemi leépülés lehet az oka annak, hogy ezek az emberek általában olyan balesetek részesei, amelyek megfelelő reakcióidővel és egészséges reflexekkel elkerülhetők lettek volna. Sajnos egy közlekedési baleset során az idős emberek sokkal inkább ki vannak téve a sérüléseknek. A statisztikák azt mutatják, hogy gyengébb fizikumuknak köszönhetően a 70 évnél idősebb sérültek akár ötször nagyobb eséllyel vesztik életüket egy-egy balesetben, mint a fiatalabbak. Ettől függetlenül még mindig nem sikerült meghatározni azt a konkrét korhatárt, amelyen túl a vizsgált személy reflexei és fizikai állapota már nem teszi lehetővé a gépjárművezetést. Ezt embere válogatja és csak alapos, rendszeres szűrővizsgálatokkal lehet megállapítani. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az idősek sokkal jobban rá vannak szorulva az autójukra, amely adott esetben a mozgás szabadságát is jelentheti számukra, így gyakrabban is használják, mint a fiatalabbak. A felmérés szerint a hetvenéves korosztály tagjai sokkal többet vezetnek, mint mondjuk a tinédzserek, vagy a huszonéves korosztály. A vizsgálatot végző kutatócsoport az eredmények ismeretében határozottan ellenzi, hogy hatóságilag korlátozzák az idős emberek autóvezetéshez való jogát. Sokkal célravezetőbbnek tartanák, ha továbbképzések, oktatókampányok keretében hívnák fel a figyelmüket az öregedés jelentette veszélyekre és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát is hangsúlyozzák. |
||||||




Hozzászólások
ebből nekem az jön le, hogy az 5-tel osztható születésnapokon az ember nagyobb partyt rendez, és ez hatványozottan káros az egészségre, főleg ha még kocsiba is ül. a 30 éveseknél kb. 50% a kiugrás, ami 80 év felé konvergál a 0-hoz. ami nem csoda, mert a házasság után vagy jön velünk az oldalborda is a buliba, és állandóan bökköd, hogy ne igyá' má' annyit, vagy el sem enged...
u.i.: szülinaposok csak lángzám spácíren, nix ugra-bugra!