|
Én döntök: Hívsz, vagy vezetsz |
|
Írta: boylepke
|
|
2010. március 01. hétfő, 14:41 |
|
Önt is idegesítik azok a sofőrök, akik egyszerre esznek, telefonálnak, öltözködnek és oltanak meszet a kocsiban, aminek persze az az egyenes ági következménye, hogy csak a vezetésre nem figyelnek oda? Esetleg van ilyen rokonuk, vagy közeli ismerősük? Fontos Önöknek az illető testi épsége, illetve az, hogy lehetőleg minél később gyűjtse be pályafutása első gourangáját? Ha igen, akkor a Cell Cease fejlesztésének nagyon fognak örülni.
A Windows Mobile operációs rendszert futtató és GPS vevővel rendelkező okostelefonokra írt szoftver folyamatosan figyeli, hogy mozgásban van-e a készülék és 10 km/órás sebesség felett letiltja a kimenő és bejövő hívásokat, pontosabban kizárólag segélyhívó-, illetve előre beprogramozott számok hívását teszi lehetővé. A tiltást egy négyjegyű PIN kód segítségével lehet aktiválni, illetve feloldani, így kedvenc sofőrünk számára gyakorlatilag megszűnik a vezetés közben való telefonálás, horribile dictu sms-ezés lehetősége.
Noha a program egyelőre még csak kísérleti stádiumban van, már a tesztverzió rávilágított legnagyobb hátrányaira. A szoftver a telefon beépített GPS vevőjének folyamatos üzemeltetésével átlagosan 20%-kal rövidíti meg a telefon készenléti idejét és azt sem képes eldönteni, hogy utasként, sofőrként, vagy gyalogosan mozgunk-e 10 km/óránál gyorsabban, nem beszélve arról, hogy manapság csal a legelvetemültebb felhasználók szívatják magukat a Windows Mobile operációs rendszerrel...
|
Hozzászólások
A kütyüt ennek ellenére nem tartom egy nagy felfedezésnek, ennyi erővel ki is lehet kapcsolni a telefont, majd egy 4 jegyű PIN kód segítségével újra aktiválni :)