2013. május 22.
keresés



Fernando Alonso interjú - Monaco, esélyek, Puma evoSPEED
2012. május 25. 12:47 - AutoStat hírszerkesztő

Alonso 00003767-010Fernando Alonso és a PUMA ma rántotta le a leplet a F1 legkönnyebb performance versenycipőjéről Monte Carloban, a hétvégi Monacói Grand Prix előtt. Ezzel is összefüggésben készült vele a következő interjú, amelyben szó esik az esélyekről, a felkészülésről és a szabadidőről, valamint a legújabb cipőjéről is.

Riporter: A következő futam a Monacóban lesz, ahol korábban már sikeres voltál, kétszer is nyertél, 2006-ban és 2007-ben. Mit gondolsz, milyen kilátásaid vannak ebben az évben Monacóban?
Fernando Alonso: Még soha nem volt olyan nehéz megjósolni a verseny kimenetelét, mint ebben az évben, különösen, hogy ez az év még kiszámíthatatlanabb, mint a többi. Már öt különböző győztes volt, öt különböző autóval ebben a szezonban, ezért nem mondhatjuk, hogy van egyértelmű legjobb. A magunk részéről folytatnunk kell az utat, amit az utolsó versenyen, Barcelonában megkezdtünk, figyelembe véve persze, hogy még fenn áll a különbség köztünk és a legjobb között, így folytatnunk kell az autó fejlesztését. Ha minden a terv szerint halad, akkor talán jó eredményt érhetünk el.

Rip.: Csupán hat pilótának sikerült valaha egymás után háromszor megnyerni a Monacói Nagydíjat. Sportlegendává válnál, ha ebben az évben is sikerülne nyerned?
F.A.: Nem hiszem, egy győzelem nem változtat semmin. Igaz, hogy a Monacói Nagydíjat megnyerni nagyon szép, de ez biztosan nem elég ahhoz, hogy legendaként tartsanak számon. Az a hat pilóta akikről szó van, szinte figyelembe se veszik ez ilyen statisztikákat.

Ferrari alonso01Rip.: Sok pilóta a legnagyobb érdemeként emeli ki a Monacói győzelmét. Mitől olyan különleges ez?
F.A.: Monaco elsősorban teljes koncentrációt igényel, a kezdetektől az utolsó körig. Akár egy apró figyelemelterelés, baki, kicsúszás, ami bármely más pályán csak időkiesést eredményezne, itt ahhoz vezet, hogy a korláton kötsz ki és búcsút mondhatsz a versenynek. Egyáltalán eljutni a célba nagy eredmény. Azonban én személyesen, a 2006-os és 2007-es győzelmeimet nem tartom annyira jelentősnek, mint hazai közönség előtt nyerni 2006-ban Barcelonában vagy a Ferrari hazai versenyén, Monzában, 2010-ben elsőként célba érni. Ezek az érzések sokkal hihetetlenebbek és mindig emlékezetesek maradnak.

Rip.: Mi a véleményed a szezonról eddig?
F.A.: A legtöbbet kihoztuk magunkból az első öt futamon, olyan mértékben, hogy már a szezon negyedén túl vagyunk és egyelőre senki sem szerzett több pontot, mint mi. Azonban nyilvánvalóan nem lehetünk elégedettek az autónk teljesítményével, mi többet vártunk a szezon indulásakor, ezt nem tagadjuk. Tovább kell fejleszteni, és ez az, amit most csinálunk.

Rip.: A szezon melyik versenyét várod a legjobban?
F.A.: A két futamot Spanyolországban - amelyek közül az egyik már volt - és az elkövetkezendőt Monzában. Ezeknek az eseményeknek mindig különleges hangulatuk van.

Alonso 2012 0002Rip.: A gyorsaság fontos eleme a szakmádnak, a Forma 1-től független életedben is gyors ütemű az életed, vagy inkább lassítasz néha kicsit?
F.A.: Attól függ! Ha például a kerékpáromon ülök, akkor is meglehetősen gyors vagyok, de vannak az életnek más elemei is, amiket élveznünk kell egy pillanatra, különösen akkor, ha olyan emberekkel vagyok, akik kedvesek nekem, vagy a legjobb barátaimmal töltöm épp az időt.

Rip.: Hogyan töltöd a szabadidődet útközben és a versenyek között?
F.A.: Teljesen normális dolgokat csinálok, mint bármely más korombeli srác. Nem feltétlenül kell a Mont Everest-et megmásznom vagy ejtőernyővel ugrálnom, hogy jól érezzem magam.

Rip.: Sok sportolónak, például Usain Boltnak is nehezére esik megnyugodni egy verseny után, hiszen még az adrenalin hajt előre. Te is így érzel egy F1 futam után?
F.A.: A 200km/órás sebesség két órán keresztül valóban nagy adrenalin adagot nyújt! Egy kis időbe telik mire az ember megnyugszik, főleg hogy a kockás zászló után még van dolgunk, először a médiával, majd a mérnökökkel. Aztán végre vasárnap este lehet pihenni, de aztán következő nap már a következő versenyre koncentrálsz, ráadásul a Forma-1 szezon nagyon hosszú, februárban kezdődnek a tesztek és november végén végzünk.

Rip.: A F1 az edzettség magas fokát igényli, milyen tervet követsz te?
F.A.: Igaz, a mai Formula 1 a fizikai fittség magas szintét igényli és ez egy olyan elem, ami hatással van a végső eredményre. Mindig igyekeztem figyelni erre a területre, a karrierem kezdetétől fogva, és két professzionális segítség is támogatást nyújt ehhez: Fabrizio Borra and Edoardo Bendinelli. A felkészülés formája változik attól függően, hogy a szezon mely szakaszában vagyunk. Télen az erőnléten, a versenyek között pedig a kondícióm fenntartásán dolgozunk. Aztán azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Grand Prix helyszínei különböző szokatlan időjárási helyzeteket hoznak, például Malaysiában, vagy az időeltolódásokat, így speciális programom van, hogy a hétvégén teljes energiaszinten legyek.

Alonso 303936 01Rip.: Mi olyan különleges a PUMA evoSPEED Mid Pro versenybakancsban, amit Monacóban fogsz viselni, és hogy segíti elő a teljesítményedet?
F.A.: A Puma új versenycipő különlegesen lett kialakítva, hogy könnyű legyen és hogy érezzük a pedálokat, miközben tűzbiztonsági előírásoknak is meg kell felelni. A súly szintén fontos a F1-ben, a PUMA jó munkát végzett, a cipő olyan könnyű, amennyire csak lehet. Nagyon jól illeszkedik és rugalmas, ezek a jellemzők mind elősegítik, hogy jobban érezzem a pedálokat és gyorsabban vezessek.

Rip.: Az evoSPEED Mid Pro versenycipő a legkönnyebb a F1 lábbelik közül, mennyire fontos ez?
F.A.: Ez a legfontosabb dolog számunkra a F1-ben, minden olyan könnyűre igyekszünk készíteni, amennyire csak lehet és ebbe a ruházatunk is beletartozik. Minden milligramm súly számít, tehát bármi, ami segít az összsúlyt csökkenteni nagyon fontos. A legkönnyebb F1 versenybakancsot hordani magabiztossá tesz, hiszen tudom, hogy mikor beülök az autóba már megtettem mindent, ami segíthet a leggyorsabbnak lenni.

Rip.: El tudod mondani nekünk hogy milyen érzés az a pillanat mikor a lehető leggyorsabban mész a F1 versenyautóval?
F.A.: Fantasztikus érzés, az adrenalin, a vidámság, a verseny iránti szenvedély. De számomra nem annyira különbözik attól, amit akkor éreztem, mikor Oviedoban, fiatalkoromban a barátaimmal gokartoztam. Mindig szerettem versenyezni, akármilyen szinten is!

(Forrás: KRQ Kommunikációs Kft.)


Fernando Alonso interjú - Monaco, esélyek, Puma evoSPEED
 
Újautó-kereső
Részletes keresés
Márka:
Modell:
Üzemanyag:
Kategória jellege:
Karosszéria:
Listaár: -
Hirdetés