A Fiat története 

A 2006 óta használt piros, krómkeretes logoKét-két ülés egymással szemben, középen kurbli-kormányGiovanni Battista Ceirano kerékpárokat gyártott. A Welleyes névre keresztelt bicikliket Giuseppe Lancia iparos házához közel egy kis műhelyben készítette. Torinói megrendelőivel 1898-ban egy autó prototípusának megépítésére szerződött, amellyel kezdetét vette a Fiat vállalat története.
1899 márciusában bemutatták az első Welleyes autót. Aristide Faccioli tervezte, 663 cm³-es, kéthengeres motorral és kétfokozatú sebességváltóval készült. A típus olyan sikeres lett, hogy a gyártókapacitás nem volt elégséges, így Ceriano 30 ezer líra összegért Giovanni Agnelli ajánlatát elfogadva eladta az üzemet és a szabadalmakat.

Tépett szélű bőr- vagy textillapot formázó feliratos réztáblaA vásárló egy új cég lett, a F.I.A.T. (Societa Anonima Fabbrica Italiana di Automobili Torino), amelynek alapító okiratát Giovanni Agnelli, Carlo Biscaretti di Ruffia gróf és Emmanuelle Bricherasio 1899. július 11-én írta alá a Bricherasio palotában. A Welleyes dolgozóit, Giuseppe Lancia fiát, Vincenzo Lanciát, Felice Nazarót és Facciolit átvette a társaság, és egyből munkához is láttak. Első modelljük, a Fiat 3.5 HP még a Welleyes formatervezésén alapult, de 3,5 l-es boxermotorral szerelték. 1900-ban nyílt meg első üzemük, melyben 150 munkást alkalmaztak és 24 típust gyártottak.
kupaktanácsA katonai pályát befejezve Giovanni Agnelli hazatért szülővárosába, Villar Perosába, ahol polgármesterré választják. Széles látókörű emberként Agnelli felfigyelt rá, hogy a ló vontatta járművek kora lassan lejár, és befektetett a F. I. A. T. cégbe. Részesedéséért mindössze 400 dollárt fizetett.
A századfordulót követő változások egyike, hogy Faccioli 1901-ben lemond állásáról. Helyét a F.I.A.T. új mérnöke, Enrico vette át, aki 1902-ben egy Mercedes koncepció alapján bemutatta négyhengeres, 4,2 literes modelljét . 
Kimondottan versenyre készített kétüléses felépítményA versenysportok soha nem álltak messze a Fiattól. Ezért történhetett, hogy a második Giro d'Italia Automobilistico versenyen Giovanni Agnelli, az új ügyvezető rekordot állított föl egy Fiat 8 HP-vel. 1902-ben megjelent a F.I.A.T. első versenyautója, a sikeresen szereplő 24 HP. A pilóta a Sassi-Superga hegyi verseny győztese: Vincenzo Lancia.
1904-ben tűnt föl először a négyszögleteis, kék alapú embléma, melyet Biscaretti tervezett. Megjelentek a F.I.A.T. luxusautók. A vassal erősített favázat acél alvázra cserélték. A kihajtáshoz a Mercedestől átvett acélszalagos tengelykapcsolót alkalmaztak. 
1906-ban a cég neve a pontok nélküli Fiat lett. Az új külsővel 1908-tól a a nemzetközi piacra lépve létrehozzák a Fiat Automobile Co.-t , az Egyesült Államokban. A vállalat elkezdett könnyű haszongépjárműveket, hajómotorokat, teherautókat és villamosokat is gyártani.
vászontetős négyüléses pirosElsőként gyártottak akkumulátorokkal ellátott autókat és szabadalmaztatták a kardánhajtást. A Fiatok győzedelmeskedtek a versenypályákon is és hírnevük minden egyes rekorddal nőtt. 
1912-től gyártani kezdték a Zero típust, amely az első, széles körben elterjedt Fiat-modell lett. 1846 cm³-es motorral szerelték. 
Az acéliparban, a vasútgyártásban, a villamosenergia-iparban és a tömegközlekedésben is új piacokat talált a Fiat. Létrejött a Fiat Lubrificanti, mint a cégcsoport kőolajipari divíziója.
négyüléses kabrióAz I. világháború alatt a hadseregnek dolgozó Fiat a háború után piacra dobta a Cavalli tervezte 501-es típust. 1926-ig gyártották, és több mint 45.000 darabot értékesítettek belőle.
1916-ban megkezdődött a Lingotto építése Torinóban. Ez a gyártelep és fejlesztési központ Európa legnagyobb üzeme lett, öt emelet magas központi épületének tetején próbapályának adott helyet. A háború utáni válságot a költségcsökkentésnek köszönhetően átvészelte a vállalat. Később Giovanni Agnellit a társaság elnökévé nevezték ki.
előkelő fekete limuzinA Ford mintájára a két világháború között a Fiat is az ipari tömegtermelést választotta. A keresletnövekedés hatására létrejött a Sava fogyasztási hiteltársaság és az IFI ipari finanszírozási intézetet is. A korszak a belső növekedés időszaka volt. Megjelentek a Fiat által bevezetett jóléti szolgáltatások, melyek orvosi ellátást, szakiskolákat, sportegyleteket jelentettek az alkalmazottak számára.
1925-ben a színre lépett az 509-es típusú modern, könnyű autó. Motorja 990 cm³-es, felül elhelyezett vezérműtengellyel és síkhűtővel rendelkezett.
Kétüléses piros roadsterMussolini meggátolta a nemzetközi terjeszkedéssel kapcsolatos terveket, és a hazai piacra kellett koncentrálni. Az időszak azonban fejlődést hozott a teherautók és könnyű haszongépjárművek piacán, és megjelent az egyre növekvő repülőgép- és a vasútgyártás.
1932-ben a Fiat bemutatta az 508-as Balilla modellt. Népszerűségét alacsony fogyasztásának köszönhette. 995 cm³-es motorja 25 LE-s és 35 Le-s változatban volt kapható. Az erősebb Ghia karosszériát kapott. Szabadalmát az NSU, a Csehszlovák Walter, a Polski –Fiat és a Simca is megvásárolta.
városi kisautóÓriási sikerként könyvelheti el a Fiat az 1936-ban megjelent a Fiat 500-as típust. A műszaki újításokat felvonultató kétszemélyes Topolino („Egérke”) független kerékfelfüggesztést, hidraulikus fékeket és szinkronizált sebességváltóművet kapott. Népszerűségének köszönhetően 1955-ig gyártották. A Topolino apró orrmotorja négyhengeres, 570 cm³-es. Maximális sebessége 88 km/h volt.
A Fiat 1937-ben az ipari üzemszervezés legfrissebb újításait alkalmazva elkezdte építeni a Mirafiori üzemet. Még ebben az évben mutatták be az 1100-as modellt. Az 508-as fejlettebb változata 113 km/h sebességét produkált. Motorja hathengeres, 2852 cm³-es lökettérfogatú, vagyis a legnagyobb a márka választékában.
A II. világháború alatt a könnyű haszongépjárművekkel ellentétben teljesen lecsökkent a személyautók gyártása.
1945-ben meghalt Giovanni Agnelli szenátor, helyére Vittorio Valletta állt a Fiat elnöki székében.
A háború utáni újjáépítés 1948-ban ért véget. A Marshall-terv segítségével a bevételek és a dolgozók száma növekedni kezdett. A szárnyait bontogató Fiatnál 1950-ig az 1400-as modell volt az egyetlen említésre méltó változat. Szériafelszerelésként fűtést, szellőztetést kapott.
1953-ban megjelent a Fiat első dízel személyautója. 
Ezüstszínű kétüléses vadászgép olasz felségjelzésselA hajó- és a repülőgépmotorok kutatásában előrelépett a Fiat. Megjelent az első olasz sugárhajtású repülőgép, a G80.
nagyorrú kupéA Ghia 50 féle karosszériát készített az 1952-ben korlátozott számú példányban megjelenő 8 V típusnak. Egy évvel később mutatták be az önhordó kocsiszekrényes Nuova 1100-as típust. 1955-ben a Topolino 500 C modellt a 600-as követte. A 633 cm³-es farmotoros autóból a 60-as években több mint egymillió darabot értékesítettek. A Nuova 500 1957-ben jelent meg. Kéthengeres 499 cm³-es felülvezérelt motorjával 1973-ig több mint hárommillió darab készült. A sorban a 126-os típus követte. 
1960-tól furgonná alakították, így ez a típus lett a kombik előfutára. A szintén sikeres 850-es szintén farmotort kapott és meg született a Fiat 1800-as, később az 1300-as és az 1500-as.
pajzsszerű piros alapon nyújtott ezüst szecessziós betűkHatalmas fellendülés következett 1958-ban.A gépkocsik és a mezőgazdasági gépek gyártása megsokszorozódott. Új gyárak nyíltak külföldön, míg a Mirafiori üzem kétszeresére bővítette kapacitását. Eddig 96 lakosra jutott egy autó, ezek után minden huszonnyolcadik olasz gépkocsitulajdonossá vált. 
1966-ban mutatták be a 124-es modellt, amelyet a rákövetkező esztendőben az Év Autójának választottak meg. Szabadalma révén kelet-európai országokban is megjelent Zsiguli, majd Lada néven, míg a rokon 125-ös típus lett a Polski Fiat 125p, a "Nagypolszki" alapja.
Ugyanakkor forgalomba hozták a Ferrarinál tervezett két vezérműtengelyes motorral ellátott Dino Spider és a Dino Coupé típust. 
Szintén ebben az évben került az elnöki székbe az alapító unokája, Giovanni Agnelli. Az olajválság hatásainak ellensúlyozása érdekében technológiai innovációként széles körű automatizálást vezettek be. 1978-ban gyártósorba állították a Robogate elnevezésű forradalmian új és rugalmas robotizált karosszéria-összeszerelő rendszert. 
1969-ben a Fiathoz csatlakozott a Lancia és a Ferrari, kezdetben 50%-os, később 87%-os részesedésben. A cég két évvel később az Abarth vállalatot is felvásárolta.
Korszerű ötajtós1972-ben Az Év Autója a 127-es modell lett. Motorja 903 vagy 1049 cm³ lökettérfogatú, függő szelepes, négyhengeres, és elsőkerék-meghajtású. 
A 124-es típus utódja a 131 Mirafiori. Abarth-változatban is árusították . A 131 Abarth versenyautóként 233 km/h sebességet produkált.
A Fiat vezetése észrevette: a vásárlókban megváltozott a „népautóról” kialakított kép, megjelent a 132-es modell.
apró és fürge1973-ban láthattuk először a középmotoros, kétüléses X1/9 sportkocsit.
1979-ben átalakították a cég szervezetét, és létrehozták a független Fiat Auto S.p.A. holdingot amely magába olvasztotta a Fiatot, a Lanciát, az Autobianchit, az Abarthot és a Ferrarit. 1983-ban csatolták az Alfa Romeót és a Maseratit
A Fiat Auto mellett új vállalatként megalakul a Fiat Ferroviaria, a Fiat Avio, a Fiat Trattori, a Fiat Engineering, a Comau, a Teksid és a Magneti Marelli.
1980-ban mutatták be a szögletes vonalú kisautót, a Pandát, karosszériáját Giugiaro tervezte. A Panda 30-as típusba léghűtéses, 652 cm³-es, kéthengeres motor míg a Panda 45-be négyhengeres, 903 cm³-es motort szereltek. Később megjelent a négykerék-hajtású változat is.
A formatervező egyre fontosabbA Fiatnál kezdte pályafutását és később is szoros kapcsolatban maradt vele Giorgetto Giugiaro, a neves olasz formatervező. A Fiatot elhagyva 1959-től a Carrozzeria Bertone tervezőirodánál tanult, majd megalapította az Italdesign tervezőirodát. Kivételes tehetségét az általa tervezett karosszériák (pl. a Punto, az Uno és a Panda) és a velük nyert díjak is tükrözik.
ötajtós karosszéria1983-ra 1000 milliárd líra befektetéssel fejlesztették ki az Unót. A gyártása során felhasznált alternatív anyagok és a motortechnológia terén alkalmazott újítások miatt szokták ezt a modellt mérföldkőnek tekinteni: az itt debütált tiszta üzemű FIRE motor (Fully Integrated Robotized Engine, vagyis teljesen integrált robotizált motor) tekinthető a máig is gyártott korszerű Fiat-motorok közvetlen elődjének. Az Uno 1984-ben Az Év Autója lett.
Megjelent a Regata, amely típus a Mirafiorit váltotta fel. A Croma limuzin az idejétmúlt 132-es helyére lépett. Az elsőkerékhajtású Croma a Fiat, a Lancia és a Saab munkájának gyümölcse, Padlólemeze megegyezik a Lancia Thema és a Saab 9000 típusokéval. 
látványos sportkupéA Ritmo modell utódja a 1989-ben gyártott kompakt Tipo az Év Autójaként aratott sikert. Az 1993-ban megjelent Punto 1995-ben ismét Az Év Autója címmel gazdagította a Fiat hírnevét. Az 1996-ban bemutatott Bravo-Brava páros szintén megszerezte az első helyet. 1995-ben láthattuk meg a sportos Coupét. Karosszériáját a Pininfarina tervezte. 
A Fiat kilencvenes évekbeli pénzügyi válsága változtatásokat igényelt. A cég erősítette jelenlétét a nemzetközi piacokon, nagyobb figyelmet kezdett fordítani a feltörekvő piacokra, mint pl. Törökország és Dél-Amerika. 
1996-ban Giovanni Agnelli elnöki székét Cesare Romiti foglalta el. 1997-ben a Corso Marconiról a Lingotto komplexumba költözött az anyacég.
A válságosabb időszakokra jellemző a gyakori logócsereA városi kisautó, a Fiat Seicento („Hatszáz”), 1998-ban lépett színre. A kiemelkedően sokoldalú családi egyterű, a formabontó Multipla sikeresen debütált, míg a Doblo a 2000. évi párizsi autókiállításon aratott sikert. 2001-ben kezdték gyártani a Stilo típust és változatait. 2004-ben megújult a Multipla, és kialakították a Doblo Panoramát melyben hét személy is kényelmesen elfér. Az Idea a Punto alapjaira épült. Ugyanebben az évben hamvaiból újraéledt a legendás Panda, amely 2004-ben ismét Az év Autója lett.
Egy legendás modell remake-jeAz új évezred elejét a Fiat továbbra is elhúzódó gazdasági nehézségei jellemezték. Stratégiai szövetségeseket keresett, pl. a General Motorsban, azonban jelentős sikert ez sem hozott. Az Agnelli fivérek, Giovanni és Umberto 2003-ban ill. 2004-ben bekövetkezett halála után új vezetés került a vállalat élére, és elsősorban Sergio Marchionne erélyes intézkedéseinek köszönhetően a Fiat 2006-ban újra nyereséges évet zárt. A cég helyzetét a Grande Punto, a Bravo és az új 500-as modellek sikere tudta még jobban megszilárdítani. A Fiat 500 Az Év Autója lett 2008-ban.
2009-ben a gazdasági válságra is terjeszkedéssel reagált a Fiat, és megszerezte a csődbe ment amerikai Chrysler jelentős hányadát, valamint együtttműködik az indiai Tatával és a kínai Cheryvel is.