|
2012. július 14. 00:30
- Autostat hírszerkesztő
|
|
Tartja vezető pozícióját az Opel Magyarországon a személyautó eladásokban – azaz a helyzet változatlan immár másfél éve. A közel húsz százalékkal nagyobb piacon ugyanilyen mértékben nőttek az Opel eladások, ami azt is jelenti, hogy személyautóban a márka piaci részesedése változatlanul 11.5%. Ez a tavalyi első félévhez képest 520-al több Opel eladást jelent. Az összesített „tabellán” (személy- és kishaszon gépjárművek) az Opel a második.
„Örülünk az eredményeinknek és ilyen pozícióban szeretnénk zárni majd a második félévet is” – mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. „A piac növekedését többek között a lecsökkentett regisztrációs adó segítette, bár nem mindig olyan módon, ahogy gondolnánk. Jó pár itthon regisztrált autó ugyanis külföldön talál gazdára és ez az export valamelyest torzítja a valós hazai piaci képet.”
Az Opel személygépkocsi eladásokban kiemelt szerepet játszik az Astra – illetve helyesebben az Astrák: az új és a Classic – amely az alsó-közép kategóriában vezeti az eladásokat. Fontos, hogy az új Astra szegmensen belüli pozíciója 3 százalékkal növekedett. Első helyre futott be szegmensében az Insignia is, ugyanez áll a Merivára és a Zafira a Zafira Tourerrel együtt szintén első.
„A jó modellek és a megbízható márkakereskedői- és szerviz háttér mellett az Opel sikeréhez nagyban hozzájárul a márka töretlen hazai népszerűsége, egyre jobb megítélése” – mondta Koncz Gábor. „ Ebben a márkaépítésben az idén is nagyon sikeres volt az Opel Családi nap a Hungaroringen, amelyre 35 ezren látogattak ki. Magyarországon ezen a napon indult hivatalosan az Ampera értékesítése, néhány már gazdára is talált belőle, bár nagyobb eladási sikerekre azokban az országokban lehet számítani, ahol hivatalosan támogatják az elektromos és alternatív hajtású gépkocsik értékesítését.”
Az év második felében két fontos újdonsággal jelentkezik az Opel: ősszel kerül a kereskedésekbe az új Astra lépcsőshátú változata illetve a márka kompakt szabadidő autója, a Mokka. Jövő év elején pedig az új exkluzív kisautó, az Adam bővíti az Opel modellek sorát.
Az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója, Koncz Gábor lassú növekedésre és hetvenezer körüli autópiacra számít: „Számunkra a legfontosabb feladat pozícióink megőrzése, a személyautó eladásokban az első hely megerősítése és a márka további népszerűsítése. Ez utóbbihoz jelentősen hozzájárul, hogy az Opel nem csak értékesít, hanem gyárt is Magyarországon. Szentgotthárdon befejezéséhez közeledik az Opel legújabb motorgyári beruházása, a tervek szerint ősszel avatják fel a félmilliárd euróból készült, évi félmillió motor előállítására alkalmas üzemet. A jövő évtől egyre több új Opelben dobog majd magyar szív!”
(Opel)
|