Ferrari F430
2008. november 10. hétfő, 13:35

Az F430-as modell a 360-as utódjaként mutatkozott be 2004-ben. A remek sportkocsi 4,3 literes motorja 483 lóerős, és természetesen elképesztő sebességre tudja gyorsítani a 430-ast. Fejlesztése során sok újítást vettek át a Forma-1 világából, és ez a technika teszi az autót a kategória egyik legnagyszerűbb modelljévé.

 

A Ferrari modellkínálatában az F430-as a legkisebb, de ebben a kategóriában már nem nagyon lehet az alacsonyabb igényszint kielégítésre szánt autóról beszélni. Az általában tűzpiros fényezéssel elképzelt Ferrari formájáról keveset lehet mondani: lapos, széles, minden ízében sportos. Nincsenek igazán különleges formai elemei, az F430 a sportautók között nem a szélsőségeseket képviseli. Néhány formai elem korábbi Ferrari-modelleket idéz, például a hátsó lámpák. A speciális formatervnek köszönhető a nagy leszorító erő, ezért nincsenek az autón spoilerek.

4,3 literes V8 motor közös Ferrari és Maserati fejlesztés. Igazi újdonságnak számít, mert a széria korábbi motorjai mind az ötvenes évek Dino-programjából nőttek ki. A motor 483 lóerejét 8500-as fordulaton adja le, míg a 465 Nm-es nyomatékot 5250-en. Az autó végsebessége 317 km/óra. Természetesen speciális ötvözetből készült fékekkel szerelték fel az F430-ast, amit a Brembóval együttműködve fejlesztettek, felárért kerámia féktárcsás rendszer is rendelhető. Az F430 különlegessége az E-Diff, a számítógép vezérelte differenciálmű, ami olyan adatokat vesz figyelembe, mint a kormányállás és a gyorsulás, és ezeknek megfelelően osztja el a nyomatékot a két hátsó kerék közt. A kormányon elhelyezett ún. manettino egy olyan vezérlő, ami öt beállítást kínál fel a sofőr számára, aki így az aktuális viszonyokhoz illeszkedve tudja az autót hangolni. Egyszerre szabályozza a futóművet, a differenciálművet, a menetstabilizálót, a váltóművet és a motort. Van téli időjáráshoz illeszkedő beállítása, az alaphelyzet a sport fokozat, míg Race állásban a váltó a leggyorsabb működésű, alig 150 milliszekundum kell egy váltáshoz. Létezik olyan beállítás is, ami gyakorlatilag minden elektronikát kikapcsol.

A tesztek szerint a roppant erejű sportkocsi viselkedése kifejezetten kezelhető, nem csak átlag feletti sofőrök képesek kézben tartani. Természetesen igazi képességeit, félelmetes gyorsulását versenypályán, profi sofőrök tudják kihasználni, az F430-assal a dugóban araszolni kifejezetten bosszantó élmény lehet. Egy Ferrarit egyszerűen nem erre szánnak.

Az F430-asnak léteznek különféle változatai is. Az F430 Spider a kupéból kialakított kabrió változat, aminek vászontetejét 20 másodperc alatt nyitja az elektronika, képességei pedig gyakorlatilag megegyeznek a kupéval, igaz, némi plusz megerősítést kapott a karosszéria. Az F430 Challenge a Ferrari Challenge-re készített versenyváltozat, azonos motorral, de könnyített szerkezettel, a GT2 és a GT3 szintén versenyváltozat. A 430 Scuderia esetében az utcai változat még további sebességnövelése volt a cél, ezt a motor 503 lóerőssé tételével és az autó könnyítésével érték el. A változtatások után a súly/teljesítmény arány 2,96-ról 2,5-re nőtt, és a Scuderia 60 mérföldes (97 km/órás) sebességre 3,1 másodperc alatt képes felgyorsulni. A Scuderiának a külsejét is megváltoztatták árnyalatnyilag az alapváltozathoz képest.

A Ferrari F430-ast a leendő tulajdonos ízléséhez szabják, színeit, a beltér kialakítását, kényelmi berendezéseket illetően. Aki képes megfizetni egy ilyen szintű sportkocsit, valószínűleg nem riad el a több tízmillió forintos ártól- a hétköznapi autórajongóknak pedig marad a vágyakozás.

Piaci bevezetés: 2004
Motorválaszték: 4,3 literes V8

 


Ferrari F430
 
2012. május 21. hétfő, 15:05
Az ember, pláne az, aki ideje nagy részét autókkal, autók között tölti, előbb-utóbb elkezdi építeni a saját álomgarázsát. Jobb híján, persze, hiszen...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 06:35
A Mitsubishi ASX a hazai kínálat egy méltánytalanul kevésbé ismert darabja. Az április végi kavarás úgy hozta, hogy nem ’Pál a postoló’ kolléga ment...

Tovább »
2012. május 14. hétfő, 15:36
Itt volt az ideje, hogy az immár három éves Ka-ra ismét felhívja az importőr a figyelmet, így kerülhetett be a tesztflottába a dekorált kisautó. A leginkább...

Tovább »
2012. május 09. szerda, 06:28
Alig pár napja még egy 116i BMW-ről igyekeztem véleményt alkotni, majd jött a mostani tesztalanyunk, amely sok mindenben ellentéte annak a sportos kis bajornak....

Tovább »