Chrysler 300C Touring
2009. június 16. kedd, 11:18

A Chrysler 300C sedan változata egyike a legkarakteresebb limuzinoknak, amit Magyarországon vásárolni lehet. Az ízig-vérig Amerikát idéző 300C kombi verziója, ami a Touring nevet kapta, méltó lépcsőshátú testvéréhez: ugyanúgy erőt sugárzó, markáns autóról van szó, ami ezzel együtt családi kombiként is képes helytállni.

 

Az orr magas és erőszakos, hatalmas hűtőrács és két nagy fényszóró uralja. A nagy átmérőjű felnik és az erősen kidudorodó kerékjárati ívek kicsit megváltoztatják azokat az arányokat, amiket az európai kombiknál megszokhattunk. A kerekek ráadásul egészen az orr közelébe kerültek, feltűnő a hosszú tengelytáv. A magas övvonal és az enyhén lejtő együttese azt eredményezi, hogy nem túl nagyok az oldalablakok, de ez ennek a modellnek kifejezetten jól áll, robusztusságot sugall: a benn ülő minden körülmények között biztonságban érzi magát, a többi közlekedő meg inkább félrehúzódik. Meglepően agresszív a 300C Touring karaktere egy családi kombihoz képest, de talán ez még növeli is a vonzerejét.

Ebben a kategóriában elvárás a nagy beltér, és ez az a terület, ahol a 300C jól teljesít. Az öt méteres karosszériában elöl igazán nagy kényelemben ülhet a sofőr és a mellette levő utas, és sok kisebb-nagyobb tárolóhelyet is találhatnak maguk körül. Van itt pohártartó, rekesz a kartámasz alatt, nagy a kesztyűtartó, korrekt méretű a térképzseb is. Hátul szintén komfortos lehet az utazás, bár a fejtér az talán nem olyan nagy. Ami még feltűnő lehet, az az, hogy bárhol is ül az ember, a kisebb ablakfelületek miatt oldalra nem sokat látni.

A műszerfal esetében értelemszerűen a magasságban és mélységben állítható, memóriafunkcióval felszerelt négyküllős kormány mögött elhelyezkedő, világos hátterű hagyományos műszerek uralják a látványt. A beltér leginkább meghatározó színe a szürke, a formák inkább szögletesek, az anyagválasztás pedig nem mondható kimagasló színvonalúnak. Ezen a téren az amerikai ízlés nagyon eltér az európaitól, tehát kár is azt az érzést várni, ami egy a régi kontinensről származó luxusautóban fogad. Az elrendezést illetően kevés a nagy újdonság, a középkonzolon található a fedélzeti számítógép kijelzője, a hifi rendszer és a kényelmi berendezéseket vezérlő gombok. A hangrendszer 6 lemezes CD/MP3 lejátszót kapott, és rendelhető hozzá hét hangszórós Boston Acoustics erősítő is. Az egyéb kiegészítők közül megemlíthető például a navigációs rendszer. A vezérlést egyszerűsíti az, hogy sok dolog a kormányról, illetve a kormány bal oldalán levő bajuszkapcsolókkal kapcsolható.

A kombitól elvárt pakolhatóság terén is csak jókat lehet mondani a 300C Touringról. 630 liter áll rendelkezésre alaphelyzetben, amit a nagyra nyíló ajtón keresztül könnyen elérhetünk. Az ülések döntésével pedig meg is növelhető több, mint másfél köbméteresre a csomagtér. Megemlíthető, hogy nagyon okos megoldásokkal segítenek a rendszerezésben: könnyen, ügyesen lehet a különféle méretű tárgyakat elhelyezni ebben a részben.

Az autóra jellemző érdekesség, hogy a motor a hátsó kerekeket hajtja, ezt eleinte szokni kell. Persze a nagy és nehéz kombi a jó motor ellenére sem mondható ugrásra késznek. A Mercedestől származó három literes, V6-os dízelmotor 218 lóerős, csúcsnyomatéka pedig 510 Nm. A gyári adatok szerint ezzel a motorral az autó 7,9 másodperc alatt gyorsul százra, míg vegyes üzemmódú fogyasztása 8,3 liter. Amerikai autóhoz illően, ötsebességes automata váltót kap a 300C. Ennek működése nem túl gyors, az autó sem túl dinamikus viselkedésű vele. A futómű javára írható, hogy rendesen elboldogul a magyar utakon is.

A számos extrával felszerelhető, egyedi külsejű Chrysler 300C Touring ára meghaladja a 12 millió forintot, amiért cserébe markáns és egyben praktikus kombit kap a vásárló, korrekt motorral.

Piaci bevezetés: 2005
Motorválaszték: 3.0 literes dízel

 


Chrysler 300C Touring
 
2012. május 21. hétfő, 15:05
Az ember, pláne az, aki ideje nagy részét autókkal, autók között tölti, előbb-utóbb elkezdi építeni a saját álomgarázsát. Jobb híján, persze, hiszen...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 06:35
A Mitsubishi ASX a hazai kínálat egy méltánytalanul kevésbé ismert darabja. Az április végi kavarás úgy hozta, hogy nem ’Pál a postoló’ kolléga ment...

Tovább »
2012. május 14. hétfő, 15:36
Itt volt az ideje, hogy az immár három éves Ka-ra ismét felhívja az importőr a figyelmet, így kerülhetett be a tesztflottába a dekorált kisautó. A leginkább...

Tovább »
2012. május 09. szerda, 06:28
Alig pár napja még egy 116i BMW-ről igyekeztem véleményt alkotni, majd jött a mostani tesztalanyunk, amely sok mindenben ellentéte annak a sportos kis bajornak....

Tovább »