Egy oktávval lejjebb - Skoda Octavia 1,6 TDi teszt
2012. február 03. péntek, 10:56 Írta: Bukovics Krisztián   

octavia_01Vajon mire elegendő a kis dízelmotor a legendásan tágas cseh középkategóriásban? Mostani tesztalanyunk mondhatni puritán felszereltséggel érkezett, bár talán nem ez a megfelelő kifejezés, hiszen a belépőszintet jelentő Classic csomag sok olyasmit foglal magába, amiért másutt szép kis summát kell még otthagynunk. Alapáron jár a blokkolásgátló mellett a kipörgésgátló, az automatikus menetfény, dekorbetétek, hűtött kesztyűtartó, automata klíma, négy irányba állítható kormányoszlop, MP3-as hifi, automata első ablakok – hogy csak néhányat említsünk. A „fapad” jelző tehát kizárva, a Skoda Octavia alapkivitele is egy nagyon derekasan felszerelt autó, látszik, hogy a csehek nagy figyelmet fordítottak a vásárlói igényekre. Mindezekhez természetesen jár a mára már lassan legendássá váló térkínálat, a kategória élvonalába tartozó csomagtartóval egyetemben. Az autó külsejének megítélése szubjektív dolog, így ezt most nem ragoznám túl, de véleményem szerint a Skoda jó úton jár, amikor a klasszikus, konzervatív formavilágot hangsúlyozza. Az Octavia egyik generációja sem volt kihívó, a csehek nagy tömegeket céloznak meg, olyan autót terveztek ezúttal is, ami ugyanúgy megfelel családi mindenesnek, mint flottautónak.

octavia_02 octavia_03 octavia_04

octavia_05Belül sincs ez másként, a „németes” funkcionalitás tetten érhető mindenütt: a sötét színű műanyagok puhák, az összhatás sem túl komor, a kezelőszervek mind ott helyezkednek el, ahol lenniük kell, az egyetlen engedélyezett cseh bohémság a kormánykerék mosolygó szájra emlékeztető krómdíszítése. A helykínálat a modelltől elvárt módon pazar, csak egészen extrém testméretek esetén éri majd kritika az Octaviát: sem elöl, sem a második sorban nincs ok panaszra, bőséges fej- és lábtér várja az utasokat, a sofőr ideális vezetési pozíciójáról a négy irányba állítható kormány és az állítható magasságú vezetőülés gondoskodik. A tesztautó igazi újdonsága az 1,6-os TDi volt, amit különösen annak fényében vártam izgatottan, hogy korábban a szupertakarékos Audi A3-ban próbált 1,9-es „tádéivel” valamivel öt liter fölötti fogyasztást mértünk, ez alapján pedig azt vártam, hogy az 1,6-os még ennél is jobb értéket produkál. Nem lett igazam, de erről majd később.

octavia_06 octavia_07 octavia_08

octavia_09A 105 lóerőt teljesítő erőforrást jól elszigetelték az utastértől, járása egyenletes, alapjáraton szinte zaj- és vibrációmentes az utastér. Alul – 1200-as fordulat környékén – a modern dízelekhez hasonlóan nyomatékszegény, ami csak megszokás kérdése. A spórolásra hangolt tesztautóba szerelt, a megfelelő fokozatra figyelmeztető rendszernek úgy tűnik, nem sikerült megszoknia ezt: egy darabig szórakoztató, később inkább idegesítő, hogy már 1500-as fordulatnál (pont, ahonnét kezdve leadná a maximális nyomatékát) váltásra ösztökél a központi kijelzőn villogó piktogram, azután, ha engedelmeskedünk a követelésnek, nyomatékszegény gödörbe huppanunk. Szerintem egy kicsit engedékenyebbre lett volna érdemes hangolni a rendszert, ha másért nem, akkor a biztonságos közlekedés érdekében. Figyelmen kívül hagyva a piktogramokat rögtön vidámabb az élet: a 250 Nm-t kihasználva ügyesen mozog az Octavia, akár öt személlyel is, ezt figyelembe véve semmi szükség a régi, 1,9-es, de szinte hajszálra megegyező paraméterekkel rendelkező motor felárának megfizetésére. Hasonlóan az új gázolajos mellett szóló érv a kisebb hengerűrtartalomhoz párosuló olcsóbb fenntartás, ami elég erős érv lehet amellett, hogy a flottakezelők inkább ezt, mint a valamivel kevesebbet fogyasztó, nagyjából negyedmillió forinttal drágább motort válasszák. Na igen, fogyasztás: a 6,2-es érték nagyon jónak mondható, a nyolcszáz kilométeres tesztút alatt nem sikerült kiautózni a tankot. A várt csoda, az öt liter közötti fogyasztás azonban elmaradt, akinek csak ez számít, az válassza a régebbi, 1,9-es dízelt. Mielőtt azonban aláírná a szerződést, végezzen egy részletes, minden járulékos költségre kitérő számvetést, mert ilyen-olyan adókkal sújtott boldogtalan kis autósvilágunkban valószínűleg a modernebb kis dízel üzemeltethető gazdaságosabban.

octavia_10 octavia_11


Tetszett, hogy:
- a helykínálat továbbra is a kategória "legjei" között van
- nyomatékos a motor
- a váltó precízen megvezetett

Nem tetszett, hogy:
- a váltásra figyelmeztető rendszer túl korán akar felváltatni
- a fogyasztás nem volt kevesebb, mint a korábbi, 1,9-es dízelé


Adatok:

Skoda Octavia 1,6 TDi

Karosszéria: szedán
Ajtók száma: 4
Ülések száma: 5
Méret kategória: közép kategória
Hivatalos márkakereskedői listaár 2011-ben:

5 407 570 Ft

Motor
Hengerűrtartalom (cm3): 1598 cm3
Típusa:

Turbódízel, turbófeltöltő változó turbinageometriával, magasnyomású közvetlen befecskendezés

Hengerek száma: 4
Szelepek száma: 16
Hengerek elrendezése: soros
Teljesítmény (max): 105 LE (77 kW)
@ 4400 1/min
Forgatónyomaték (max): 250 Nm
@ 1500 - 2500/min
Üzemanyag típusa: gázolaj
Erőátvitel
Módja: elsőkerékhajtás
Váltómű működése: manuális
Fokozatok száma: 5
Menetteljesítmények
Gyorsulás (0-100 km/h): 11,8 sec
Végsebesség: 190 km/h
Fogyasztási adatok (gyári)
Város: 5,7 liter/100 km
Országút: 4,5 liter/100 km
Vegyes: 5.2 liter/100 km
Tesztfogyasztás: 6.2 liter/100 km
Üzemanyagtartály: 55 liter
CO2 kibocsátás 119 g/km
EU kibocsátási norma: Euro V.
Méretek
Hosszúság: 4569 mm
Szélesség: 1769 mm
Magasság: 1562 mm
Tengelytáv: 2578 mm
Nyomtáv elöl: 1541 mm
Nyomtáv hátul: 1514 mm
Saját tömeg: 1350 kg
Megengedett össztömeg: 1950 kg
Csomagtér méretei
Alapállapotban: 585 liter
Lehajtott hátsó ülésekkel: 1455 liter

 


Egy oktávval lejjebb - Skoda Octavia 1,6 TDi teszt
 
2012. május 21. hétfő, 15:05
Az ember, pláne az, aki ideje nagy részét autókkal, autók között tölti, előbb-utóbb elkezdi építeni a saját álomgarázsát. Jobb híján, persze, hiszen...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 06:35
A Mitsubishi ASX a hazai kínálat egy méltánytalanul kevésbé ismert darabja. Az április végi kavarás úgy hozta, hogy nem ’Pál a postoló’ kolléga ment...

Tovább »
2012. május 14. hétfő, 15:36
Itt volt az ideje, hogy az immár három éves Ka-ra ismét felhívja az importőr a figyelmet, így kerülhetett be a tesztflottába a dekorált kisautó. A leginkább...

Tovább »
2012. május 09. szerda, 06:28
Alig pár napja még egy 116i BMW-ről igyekeztem véleményt alkotni, majd jött a mostani tesztalanyunk, amely sok mindenben ellentéte annak a sportos kis bajornak....

Tovább »