Chrysler Sebring
2008. augusztus 25. hétfő, 09:58

A neves amerikai gyártó először 2001-ben vezette be a Sebringet a piacra, a modell esedékes frissítése pedig 2007-re esett. Bár a hossza szinte semmit sem változott- az új modell 4850 milliméteres-, az autó formavilágát teljesen újragondolták a tervezők. A nagy limuzin abban a piaci szegmensben akar jól szerepelni, ahol például az 5-ös BMW-k, vagy a Lexus GS is. A Chrysler név jól cseng ugyan, mégis aránylag ritkán látni a hazai utakon, így a vásárlókat talán az egyediség is vonzhatja. 

 

A külső ugyanis kevésbé meggyőző a konkurenciához képest. Erőt sugárzó, robusztus formája kicsit inkább bumfordivá teszi mint elegánssá. Talán az orrész a leginkább markáns, mindenesetre a domborított motorháztető, a karakteres hűtőráccsal és az előreugró lökhárítóval nem nyújt barátságos látványt. Persze talán nem is ez volt a cél, és meglehet, nem is az európai ízléshez találták ki az autó formáját. Mindenesetre napjainkban, amikor a rafinált megoldású felsőkategóriás autók egész sora verseng a vásárlókért, a nem igazán eltalált külső szinte behozhatatlan hátrányba hozza a típust.

A meggyőzés így aztán a beltérre és a menettulajdonságokra marad. A 441 literes csomagtér nem túl nagy, az utastér kialakítása pedig nem sikerült igazán szépre. Bár a kontúrok erősek, mégis inkább elnagyoltnak tűnik a középkonzol, vagy a kormány. A gyártó szerint teknőspáncélt idéző kormánnyal is nehéz mit kezdeni- szokni kell a látványt. Az anyagválasztás sem túl szerencsés, összességében a Sebring nem tesz jó benyomást. A multimédiás központ viszont arra utal, hogy igenis komoly elvárásoknak szerettek volna megfelelni: háromdimenziós navigáció, merevlemezes lejátszó, bluetooth-kapcsolat, minőségi hangszórók fémjelzik, a hangrendszer összességében is kimagasló. Elektromosan állíthatóak az ülések, az egyik pohártartó pedig akár fűthető vagy hűthető is. Ezen a szinten már elvárható a tempomat, a digitális klíma, az elektromos tükrök és ablakok- ezek mind meg is vannak. A beltér két színváltozattal rendelhető, és a Sebring Limited modell bőrborítást kapott.

Magyarországon a Sebring két motorváltozattal elérhető, az egyik a két literes, benzines, 156 lóerős motor, ami ehhez az autóhoz már csak szűken elegendő. Dinamizmusról, vezetési élményről nem igazán lehet beszélni, ez a motor még azokat a sofőröket is nyugodt stílushoz szoktatja, akik egészen másra vágynak. Ehhez képest a jó tíz literes fogyasztás egyáltalán nem baráti. Pozitívum viszont a motor csendessége. Szintén két literes a 140 lóerős dízelmotor, ami talán nagyobb nyomatéka révén némileg dinamikusabb benzines testvérénél, fogyasztása pedig 6-8 liter. A Sebringnek van nagyobb, 2,4 literes vagy 2,7 literes V6-os motorral szerelt változata, de ezeket Magyarországra csak egyedi rendelés után hozzák be- jelentős felárral.

A Touring 2.0 változat, ami benzinmotorral elérhető, 5 fokozatú manuális váltóval van felszerelve. Ez szintén nem mérhető a kategória élvonalához, kevésbé pontos és nem annyira finoman kezelhető. A Touring 2.0 CRD és a Limited 2.0 CRD dízelmotorját hatfokozatú manuális váltóval párosították. Igyekeztek a biztonságra gondot fordítani, a Sebring többfázisú első légzsákokkal, kiegészítő fejlégzsákokkal, oldallégzsákokkal van felszerelve, van ABS, ESP, fékrásegítő, gumiabroncs nyomásellenőrző rendszer.

Az autó ára nem mondható különösebben kedvezőnek ebben a kategóriában, mert a nem igazán dinamikus, alapfelszereltségű 2.0 Touring is 6,799,000 forintba kerül. A legdrágább a 2.0 CRD Limited, ami 7,689,999 forint. Természetesen az automata légkondícionáló, a metálfényezés, a napfénytető vagy a navigációs rendszer a Limited változathoz is csak extraként rendelhető.

Nem valószínű, hogy túl sok Sebringgel fogunk találkozni a jövőben a magyar utakon, de meglehet, bizonyos hiányosságai ellenére, aránylag egyedi formája miatt lesznek olyanok, akik kifejezetten erre az autóra vágynak. A hibaként felróható dolgok is inkább csak a magasra tett mérce miatt tűnnek fel, tehát a Sebring ezektől függetlenül is minden bizonnyal kellemes társ a hétköznapokban.

Forgalmazás kezdete: 2007 július
Motorválaszték: 2,0 literes benzines és 2,0 literes dízel

 

 


Chrysler Sebring
 
2012. május 21. hétfő, 15:05
Az ember, pláne az, aki ideje nagy részét autókkal, autók között tölti, előbb-utóbb elkezdi építeni a saját álomgarázsát. Jobb híján, persze, hiszen...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 06:35
A Mitsubishi ASX a hazai kínálat egy méltánytalanul kevésbé ismert darabja. Az április végi kavarás úgy hozta, hogy nem ’Pál a postoló’ kolléga ment...

Tovább »
2012. május 14. hétfő, 15:36
Itt volt az ideje, hogy az immár három éves Ka-ra ismét felhívja az importőr a figyelmet, így kerülhetett be a tesztflottába a dekorált kisautó. A leginkább...

Tovább »
2012. május 09. szerda, 06:28
Alig pár napja még egy 116i BMW-ről igyekeztem véleményt alkotni, majd jött a mostani tesztalanyunk, amely sok mindenben ellentéte annak a sportos kis bajornak....

Tovább »