Citroën DS4
2010. február 24. szerda, 11:35

A jelek szerint a Citroën valóban komolyan gondolja, hogy megveti a lábát a prémium szegmensben. Eltökéltségüket mi sem mutatja jobban, mint hogy a nagy ugrás végrehajtására kiszemelt modellek DS („déesse”, azaz istennő) néven futnak majd az egykori legendás ősre utalva.

 

Citroen-DS_High_Rider_Concept_2010_200A nagyközönség ugyan valójában még a Citroën DS3-at sem ismerhette meg, de a márciusi genfi szalonon már a DS sorozat következő tagja, az emelt hasmagasságú DS4 is bemutatkozik koncepcióautó formájában.

A sietség némileg érthető: 2010 kora őszén megkezdődik a MINI Countryman forgalmazása, valamint még az idén megjelenik a kereskedésekben a fiatalos, attraktív formatervű Nissan Juke is – és persze a többi gyártó sem ül karba tett kézzel, így a következő években valószínűleg egyre-másra jelennek majd meg a trendi, kis és közepes méretű crossoverek. A Citroën pedig ezúttal valóban az elsők között akar lenni.

Citroen-DS_High_Rider_Concept_2010_201A franciák most sem hazudtolták meg magukat: az említett két vetélytárs modellel szemben a DS4 csak azért sem négy, hanem csupán háromajtós lesz. Ez ugyan a mindennapi használhatóság szempontjából nem tűnik túl okos ötletnek, de a Citroënnél talán úgy gondolták, hogy ezzel is egyértelműsítik a célcsoportot, nevezetesen az elegáns megjelenésre sokat adó, javarészt fiatal vagy középkorú, jómódú egyedülállókat és gyermektelen párokat, akik talán még rangon alulinak is tartják holmi praktikussági szempontok méricskélését.

Két személy úgyis prímán elfér majd az újdonságban, hiszen az a hamarosan megjelenő, az elődjénél tágasabb új Citroën C4 padlólemezére épül. A pontos méretek egyelőre még nem ismertek, de az biztos, hogy a DS4 magassága meghaladja majd az 1,5, szélessége pedig az 1,8 métert. A kocsi hosszúsága ugyan nem éri el majd a jelenleg futó C4-ét, ám a centimétereket nem a hasznos térből, hanem a parkolási manővereket megnehezítő túlnyúlásokból faragták le.

Citroen-DS_High_Rider_Concept_2010_202A gyári fotók alapján a koncepcióautó orra a DS3 stílusát viszi tovább, legalábbis ami az első fényszórók formáját, valamint a hűtőrácsot illeti. Rendkívül látványos és szép az első lökhárító – remélhetőleg a sorozatgyártású modellre is ilyen kerül majd.

A sportosan elegáns formanyelv köszön vissza az autó oldalán is. A lemezmunka gyönyörű, a krómdíszítés rendkívül ízléses, a B-oszlop elhagyása pedig már-már a luxus kategóriát idézi. A koncepcióautó tetején lévő vászonborítás igazi ínyencség, mint ahogy a 19 collos, műremeknek is beillő könnyűfém keréktárcsák is valódi műremekek – sajnos, a szériagyártású modelleken valószínűleg egyikkel sem találkozhatunk majd.

A DS4 majdani első vásárlói szinte biztosan ugyanezt a fart látják majd saját autójukon, egyedül talán az extravagáns kipufogóvég-foglalatokról kell majd lemondaniuk.

A motorpalettáról a gyártó egyelőre nem közölt konkrétumokat, de sejthető, hogy a választék derékhadát a BMW–PSA együttműködés keretében fejlesztett és gyártott turbós benzines, valamint a Ford–PSA kooperációban készülő turbódízel erőforrások adják majd. Ami viszont biztos: a DS4 elérhető lesz dízel-hibrid változatban is, méghozzá olyan formában, hogy a dízelmotor az első, az elektromotor pedig a hátsó kerekeket hajtja majd, ha a vezetési helyzet azt megkívánja – vagyis ezzel a hajtáslánccal a kocsi összkerék-meghajtású lesz.

Az utastérbe egyelőre nem engedett betekintést a gyártó, csak annyit árultak el, hogy ott négy személynek jut majd hely.

A Citroën DS4 végleges változata minden bizonnyal látható lesz az október eleji párizsi nemzetközi autó kiállításon, a modell árusítása pedig 2011 elején kezdődik meg.

 


Citroën DS4
 
2012. május 21. hétfő, 15:05
Az ember, pláne az, aki ideje nagy részét autókkal, autók között tölti, előbb-utóbb elkezdi építeni a saját álomgarázsát. Jobb híján, persze, hiszen...

Tovább »
2012. május 17. csütörtök, 06:35
A Mitsubishi ASX a hazai kínálat egy méltánytalanul kevésbé ismert darabja. Az április végi kavarás úgy hozta, hogy nem ’Pál a postoló’ kolléga ment...

Tovább »
2012. május 14. hétfő, 15:36
Itt volt az ideje, hogy az immár három éves Ka-ra ismét felhívja az importőr a figyelmet, így kerülhetett be a tesztflottába a dekorált kisautó. A leginkább...

Tovább »
2012. május 09. szerda, 06:28
Alig pár napja még egy 116i BMW-ről igyekeztem véleményt alkotni, majd jött a mostani tesztalanyunk, amely sok mindenben ellentéte annak a sportos kis bajornak....

Tovább »