Már az első kiszivárgott koncepciófotók is erősen megosztották a szerkesztőséget és az olvasóinkat is, de akkor még csak egy tanulmányról volt szó. Most azonban a frankfurti szalon előtt nem sokkal a Honda elérkezettnek látta az időt arra, hogy elkezdje szivárogtatni a részleteket.

Mit szivárogtatni: a japánok nem finomkodtak, egyszerűen és kíméletlenül az arcunkba löttyintették legújabb főztjüket, csak bírjunk magunkhoz térni a sokkból Frankfurtig.
A Civic Tourer formáját ugyanis emészteni kell, annak ellenére, hogy a japánok elvileg kifejezetten Európának fejlesztették a típust. Igaz, az elejétől fogva hangsúlyozták, hogy másképp fognak majd hozzá, mint mások, de igazából senki nem nagyon hitt abban, hogy ennyire drasztikus lesz a végeredmény.
Hiszen a szomszédban, a Mazdánál éppen a csodálatos dizájn ejtette ámulatba a világot a 6-os kombi esetében, és annak bemutatásakor a Honda Tourer is már a „nyolcadik-kilencedik” hónapban volt. Ergo a japánok tudták, látták, hogy ünnepli azt a formavilágot mindenki, miközben ők teljesen más úton indultak el.

Ezért nagy most a csönd, egy kicsit mindenkit sokkolt a látvány, mert ez valami nagyon más. Szemből és hátulról nagyon emészthető, és kifejezetten vonzó, de oldalról szokatlan.
Az alapot az ötajtós Civic adja, de a tengelytáv 235 mm-el hosszabb, ami szabad szemmel is azonnal látható. A Honda ráadásul minden egyes plusz millimétert hasznosított, és ebben rejlik a Tourer vonzereje, a cél az volt, hogy minden riválisnál, elsősorban pedig a Golfnál többet adjon a kombi Civic.
A csomagtartó alapállapotban is irdatlan, 624 literes, a hátsó üléseket lehajtva pedig 1668 literre bővül a rendelkezésünkre álló hely (Golf Variant 605/1620 liter). Mindennek köszönhetően a Honda szerint két bicajt úgy lehet behajítani a csomagtérbe, hogy simán behúzható a csomagtérroló felettük – azért ezt majd kipróbáljuk.

A japánok a liter-háború mellett az ülések variálhatóságát is tovább fejlesztették, s bár egyelőre nem részletezték, de állítólag egy egész seregnyi különböző variációra lesz lehetőség. A csatolt galéria alapján a hátsó üléssort például nem csak előre, de hátra is dönthetjük, és így a hátsó sorban nyílik kis alagútnyi pakolóterület, amolyan második csomagtartó.

Az autó elvileg valamikor 2014 elején kerül a kereskedésekbe, első körben az új 1,6-os dízellel, valamint az 1,8-as benzinessel, valamint egy vadonatúj, állítható lengéscsillapító rendszerrel, amely a Civic Tourerben debütál.
|