Még a nyár folyamán elhatároztuk, hogy a jövőben szeretnénk rendszeresen beszámolni a hazai klubélet eseményeiről, beleszimatolni és átadni azok hangulatát. Ezért különösen nagy örömmel látogattunk el 2011. október 8-án (szombaton) a kaposújlaki repülőtérre, ahol az Alfa Amore Klub tartotta idei szezonzáró találkozóját.
A hét közepén még úgy tűnt, hogy sem a szervezőknek, sem pedig nekünk nem lesz szerencsénk, pedig nagyon vártuk a szombat reggeli indulást. Az időjósok pocsék időt jósoltak (ami meg is érkezett pénteken), és a leendő útitársunknak szánt Alfa GTV felépülése is (kisebb gyengélkedésből) elhúzódni látszott. Ám pénteken este fordult a kocka, elkészült a GTV, és harcra készen várta, hogy ő jöhessen velünk, és részese lehessen a másnapi eseménynek. Szombaton pedig ugyan nem túl meleg, de legalább verőfényes napsütésben keltünk útra, az égiek rámosolyogtak az alfásokra, és valami olyan csuda jó idő kerekedett napközben, amelynél jobbat nem is kívánhattunk így október elején.

A találkozó-sorozat gyökerei 2003-ig nyúlnak vissza, és mint baráti összejövetel indult. Ezt a hagyományt azóta is őrzik, a rendezvények kötetlenek, laza, családias, jó hangulatúak. A programok játékosak, a résztvevők nyíltszívűek, és mint egy nagy olasz család, úgy nyüzsögnek. Nem számít, hogy mivel érkezel, keblükre ölelnek, érkezz akár egy féltve őrzött ékszerdobozzal, vagy a család mindennapi megkopott fényű málhásával. Azt mondják: „Nem ismersz más alfásokat? Ne legyél zavarban, nyugodtan szólíts meg másokat, kérdezz és felelj! Mindenki a barátod!”

A reptér ideális választás, nem véletlen, hogy évről évre szívesen választják ezt a helyszínt. Idén mintegy 110 autó és több száz ember jött el, hogy jókat beszélgessenek, „megmérettessék” autójukat a bella macchina szépségversenyen, alfás kegytárgyakat vásároljanak a shopban, főzőcskézzenek, tombolázzanak, és persze nem utolsó sorban kötetlenül gyorsuljanak – ha kedvük úgy hozza – az erre ragyogó terepet biztosító kifutópálya betonján. Na ott aztán volt nyüzsgés egész nap. A versenyek győztesei trófeát ugyan nem, de annál több jó kedvet és mosolyt kaptak.

És hogy tényleg szerették az égiek is ezt a találkozót, arra mi sem jobb tanúságtétel, minthogy a sötét, mindent áztató fellegeket csak azt követően engedték a reptérhez, miután a többség - késő délután - már elindult haza.
Mi nagyon jól éreztük magunkat, és mindenkinek ajánljuk, hogy bátran látogasson el a klub rendezvényeire, illetve legyen részese a klubéletnek, amelyekről mindent megtudható az alfaamore.hu oldalon.
(Kiss Zoltán) |
Kevés szerencsésebb társaságot ismerek az Alfásoknál, hiszen a péntek délután zuhogó esőben a franc se gondolta volna, hogy másnap ebből még verőfényes napsütéssel tarkított klubtalálkozó lesz.
Ehhez képest az égiek nyilván elgondolkoztak azon, hogy talán mégsem kéne ennyire kiszúrni több száz emberrel és ha már október elejéig húzódott a nyár, akkor ezt a szombatot még igazán elbírja a büdzsé. Így történhetett, hogy az egész nap fújó szelet leszámítva tökéletes piknik-időjárás kerekedett a pénteki zuhé után, szikrázó napsütéssel és menetrendszerűen 40 percenként potyogó ejtőernyősökkel.

Én egyébként arra számítottam, hogy a pénteki ramaty idő miatt alig néhányan merik majd kidugni az orrukat Kaposújlakra, de végül szerencsére nem így történt. Ahogy Zoli is írta, a klubtagok 100-110 autóval képviseltették magukat a reptéren, ami már egy szabad szemmel is jól látható mennyiség, aki nem hiszi, nézze meg a légifelvételt, mert bizony olyat is készítettünk, ha már úgyis akkora volt a forgalom odafent...

Nekem személy szerint eddig nem nagyon volt dolgom Alfákkal, de egyrészt akkora mázlink volt, hogy kaptunk egy GTV-t, amivel arcoskodhattunk a szépségversenyen, másrészt a placcon volt szerencsém összefutni szinte a teljes itthon futó modellpalettával és bizony néhány autót nehéz volt otthagyni, róluk hamarosan bővebben is olvashattok.

Összességében tehát megérte meglátogatni az Alfa Amore Klub szezonzáró piknikjét, a tagok nyitott, közvetlen emberek és olyan gépparkot hoztak magukkal a reptérre, hogy a nap végén nehezen pakoltam el a fényképezőgépet.
(Pál a postoló) |