Bejelentkezés
AUTOSTAT.HU

AUTÓ
STAT

új autó

Info

AUTOSTAT.HU
/markatoertenetek/7-markatoertenetek/354-honda

Honda

Az új autók és az új autókhoz kapcsolódó termékek, szolgáltatások piacáról megbízható, hiteles, friss adatokat/információkat kívánunk rendszerezett formában bemutatni.

Legújabb twittek

Keresés
2014. február 23.
keresés




A Honda története

Krómozott nagy H, alatta piros nagybetűs HONDA feliratKomoly tekintettel, idősödve, motoronA Honda ma a világ hatodik legnagyobb autógyártója, s emellett ő készíti a legtöbb belső égésű motort – motorkerékpárok és gépkocsik mellett generátorok, fűnyírók, kerti és földművelő gépek erőforrásait, valamint hajó- és repülőgépmotorokat. Üzemeiben mintegy százötvenezer ember dolgozik.
Az alapító, Honda Szóicsiró 1906-ban született patkolókovács és kerékpárszerelő fiaként Tokiótól délnyugatra, Hamamacuban – ahol Szuzuki Micsió és Jamaha Torakuszu is meglátták a napvilágot. Apja műhelyében, majd egy tokiói autószerelő és -kereskedő alkalmazásában töltött inasévek után huszonkét évesen alapította meg saját vállalkozását otthon, szülővárosában. 1937-ben az egyszerű javításokat munkatársaira hagyva új céget alapított, amelyben elkezdett présöntött dugattyúgyűrűket gyártani, s közben, hogy termékeinek minőségén javítani tudjon, esti kurzuson kohászatot tanult.
Kis cégét a hadiipar jelentősen fellendítette, fénykorában kétezernél is több alkalmazottja volt. A háború komolyra fordulásával aztán az üzem szigorú hadi ellenőrzés alá került, 1942-től pedig fokozatosan a Toyota vette át, míg végül egész Hamamacuval együtt a bombázások áldozatául esett.
Szabályos férfi kerékpárra szerelt kicsi, kezdetleges motor1946 októberében megalapította a Honda Műszaki Kutatóintézetet, a következő évben pedig saját pénzén kifejlesztett egy 50 köbcentiméteres motort, amelyet kerékpárra szerelt föl. Ez volt az 'A' típus: mágneses gyújtással és szíjhajtással rendelkezett. Az utas lábát burkolat védte a hajtószíjtól.
A naponta egy példányban gyártott Honda kerékpár-motorra a háború után talpra álló országnak nagyon nagy szüksége volt. A háborúból megmaradt és átmenetileg fölhasznált kétütemű Mikuni motorok primitívek és gyengék voltak, így az utasnak emelkedőn pedálozni kellett. Hatásfokuk rossz volt, így sokat is fogyasztottak. A személyautóknál lényegesen kisebb fogyasztású moped sikere az üzemanyaghiány miatt is óriási volt, amelynek enyhítésére egyébként Honda megvásárolt egy fenyőerdőt, és a fából termelt gyantát benzinnel keverte. Kitartó pedálozás után a terpentinszesszel hajtott kismotor végül beindult.  
A háború utáni Japánban nem léteztek motorkerékpár-kereskedői hálózatok, ezért a vállalkozást alaposan át kellett gondolni. Az új vállalat kereskedelmi szerkezetét Fudzsiszava Takeó alapozta meg, aki 1948 márciusában állt a Hondához. Ugyanebben az évben 1 millió jen (kb. 1.000 angol font) alaptőkével létrehozták a Honda Motor Company-t, és gyártani kezdték az új, 90 köbcentiméteres 'B' típusú motorkerékpárt. Honda leleményessége szintén megmutatkozott, amikor a 'B' modell alapjaira egy háromkerekű szállítójárművet is konstruáltak.
„Japánnak kerekekre volt szüksége, a Honda pedig biztosította azokat”
A pénzzel kapcsolatos teendőket Fudzsiszava látta el, aki Honda legbizalmasabb barátja volt, és akivel a cég vezetésében remekül kiegészítették egymást. Az 1949 –ben bemutatott 'D' típusú, 98 köbcentiméteres kétütemű modellhez speciális értékesítési rendszert dolgozott ki. A járművet a kényelmes nyerge és teleszkópvillája által megnövelt „komfortérzet” miatt Dreamnek, azaz Álomnak nevezték el. A motor mindössze 3 lóerőt produkált egy viszonylag nehéz vázban. A folyamatos panaszok szerint a préselt acélváz gyártási minősége nem volt megfelelő, a szorosan illeszkedő sárvédőket pedig hamar eltömítette a sár. Szoicsirónak jobb megoldást kellett kitalálnia.
Hangsúlyozott piros keretben a motorblokkA korabeli kétütemű motoroknál technikailag jóval magasabb szinten volt az a négyütemű erőforrás, amely a Dream 'E' modellt hajtotta. Naponta 130 motorkerékpár készült belőle. A versenytársakat letaglózta az új motor. A 72 km/h sebesség elérését egy egyhengeres, 146 köbcentiméteres, felülszelepelt erőforrás tette lehetővé, amelynek két szívó- és egy kipufogóoldali szelepét emelőrudak működtették.
Az ötvenes években dúló koreai háború idején sürgetővé vált a külkereskedelem fejlesztése. Privatizációs program kezdődött, mivel a valutaárfolyam stabilizálódott, a kormányzati szabályozás enyhült. Hondának szembe kellett néznie a piaci versennyel.
A „kerékpármotorok” kereslete visszaesett. A 90 köbcentiméteres 'J' típusú Benly motorbicikli hangos volt, a rossz hűtéssel ellátott Huno robogó kudarca pedig további problémákat vetett fel. Az események tárgyalásokhoz és a termelés csökkentéséhez vezettek . A megegyezés, amely a munkások és a vezetők között létrejött, a mai napig érvényben van a Hondánál.
Turcsi orrú minifurgonA tizenöt éves Hondának újabb tíz évébe került, mire sikereket ért el a gépkocsigyártásban is. 1980-ra a Honda már vezető multinacionális vállalatként „dübörgött”. A magas mérnöki szaktudásához környezet iránti felelősségtudat társult.
Az első típus, melyet sorozatban gyártottak, a T360 haszonjármű volt 1963-ban, az S500 sportautót pedig négy hónappal később kezdték gyártani. Érdekességük, hogy a Honda motorkerékpáros hagyományából eredően motorjuk 8000–8500-as percenkénti fordulatszámon dolgozott, és hátsó tengelyükre lánchatjás vitte át a motor erejét.
kicsi sportkabrióEzután megjelent az S600 kupé, majd 1965 októberében az L700 kombi.
A Honda első autós sportsikerei az 1964-es Liege-Szófia-Liege ralin születtek, ahol egy S500-as rajtolt. Az 1967-ben kategóriagyőztes S600-as a Nürnburgringen szeptemberben megrendezett ADAC 600 kilométeres tartóssági futamon indult és a világbajnok Denny Hulme ült a volánjánál.
Háromajtós miniAz N360 elsőkerékhajtású kisautót kéthengeres négyütemű motorral szerelték. A 354 cm³-es erőforrás 8.500/perc fordulatszámig pörgött fel és 31 lóerőt produkált. Mindezek mellett teljesen szinkronizált, négyfokozatú sebességváltót kapott.
A gépkocsiba vágyó motoros fiatalok kedvence a legjobb pillanatban jelent meg a piacon. Az N360 az 1960-as években megkezdődött a „kisautó forradalom”idején teljes siker volt.
Az N600 100 lóerős, keresztben beépített motorja 176 km/h végsebességre volt képes Tárcsafékekkel, valamint a zajcsökkentés érdekében Honda Szoicsiró örömére Dual-Dyna léghűtéssel (DDAC) szereltek. Szoicsiró, a léghűtés „megszállottja”, bonyolult, hűtőszárnyakkal kombinált légbevezető rendszert terveztetett.
Következett a Z 360-as típus. Az 1970-ben épült „mini” léghűtést kapott. 1971-ben megjelent a 356 cm³-es, 36 lóerős, vízhűtéses Life, mellyel technikailag megalapozták a Civic modellt.
Klasszikusnak mondható ötajtós karosszériaA Civic 1972-ben jelent meg. 1,2 literes motorját keresztben építették be.
1971-ben a Honda kutatni kezdte az úgynevezett rétegelt feltöltésű CVCC (Compound Vortex Controlled Combustion, összetett örvényvezérlésű égés) motor előállításának lehetőségeit. A CVCC osztatlan sikert hozott, mivel technikailag évekkel a világ autóipara előtt járt.
Az Egyesült Államokban 1975-ben bevezették a Muskie-féle emissziós törvényt, melynek előírásait a Civic modell maradéktalanul teljesítette. Honda az új motorral szerelt Civic-kel betört későbbi legnagyobb piacára, az Amerikai Egyesült Államokba.
1973-ban Honda Szóicsiró lemondott a vállalat elnöki posztjáról, és tanácsadóként segítette tovább a működést 1983-ig. Az új elnök Kavasima Kijosi lett, akinek a munkásága alatt látványos pénzügyi fejlődés következett be. A Honda forgalma 1980-ban már 1,5 billió jen volt, így alig 32 év alatt a japán cég elérte a General Motors éves forgalmának egy tizedét.
A motorkerékpárok előállítása évi 3 millió darabra emelkedett: 1 milliót Japánban gyártottak és értékesítettek, és ugyanennyit exportáltak.
A kínálatban megjelentek a munkagépek is. Áramfejlesztőket, talajművelő gépeket, fűnyírókat, outboard hajómotorokat és vízpumpákat állítottak elő.
A terjeszkedés első lépése az 1951-ben megalapított American Honda Motor Company amelyet 1961-ben követett a hamburgi székhelyű European Honda GmbH.
A Honda Benelux 1963-ban alakult, majd 1964-ben, hogy „beleolvadjanak a helyi kultúrába”, az „Őrült ló szalonja” éjszakai mulató szomszédságában megnyílt Párizsban a Honda France SA irodája. 1965 szeptemberében, Londonban létrehozták a Honda UK vállalatot. 1969 augusztusában, mikor a Honda a 12 milliomodik motorkerékpárjának exportját ünnepelte, megindult az ausztráliai és kanadai terjeszkedés.
Tágas négyajtós karosszériaA Honda of America marysville-i autógyára 1982 novemberében nyitott meg. Első modellje az Accord, amely az amerikai piac első számú modellje lett, az Egyesült Államokban pedig több Hondát adtak el, mint Japánban.
1979-ben a Honda és a Rover márkát birtokló British Leyland kölcsönös részvényvásárlással hosszú távú megállapodást kötött, amely a Honda Ballade licencalapú gyártásával kezdődött. Ez a Rover számára évtizedes hányattatásai és pénzügyi zavarai után új építketés lehetőségét jelentette, a Honda számára pedig megnyílt a piac Franciaországban és Olaszországban. 1994-ig tartott ez az együttműködés, mikor a BMW felvásárolta a Rovert.
1987-ben jelent meg a Concerto/200/400. A modellt a Rover longbridge-i üzemében készítették, míg az erőforrásokat a Honda új, swindoni motorgyárából hozták.
1991. az alapító és szellemiségével mindvégig meghatározó Honda Szóicsiró halálának éve. Neki köszönhető a márka jelmondata, amely az ő életét is – hogy saját szavait idézzük – a 99 % kudarcon keresztül az 1 % sikerig, merész terveinek eltökélt megvalósításáig vezérelte: „Az álmok ereje”.
Az első swindoni (ekkor már gépkocsi-) üzemben készült - Accord 1992 októberében gördült le a futószalagról. 1994-ben megjelent az ötajtós Civic, majd 1998-ban Civic Aerodeck .
A 2002-ig tartó fejlesztési program során összesen 450 millió angol fontot ruházott be a swindoni üzembe a gyár: 130 milliót egy teljesen új gyártóüzembe, 200 milliót egy új modell gyártósorába, és 120 milliót a létező létesítmények fejlesztésébe. A Honda egyik leginnovatívabb gyáraként, a korábbinál jóval hatékonyabb, rugalmasabb és környezetkímélőbb termelésre volt képes. További ezer munkahely keletkezett, így az alkalmazottak száma elérte a négyezer főt.
A Honda ez idő alatt is folyamatosan terjeszkedett: 1998-ban 89-ről 95-re emelkedett a termelőüzemek száma. Épült Törökországban, Indiában és Brazíliában. Új motorkerékpárgyárat hoztak létre Vietnamban, és egy munkagépgyártó üzemet Indonéziában. Észak–Amerikában bővítették az üzemeket. A Honda vegyesvállalati formában Kínában is megjelent.
1977 óta a Honda az Egyesült Államokban értékesíti a legtöbb - számszerűen 1,25 millió – Honda gépkocsit. A második legnagyobb piac Japán, utána Európa.
Apró, könnyű, szinte robogó-stílusú motorkerékpárA Honda 1958 óta a mai napig is gyártja a világ legnagyobb számban előállított járművét, a négyütemű, 50 köbcentiméteres Cub C100 motorkerékpárt.
A Cub C100 több mint 26 millió példányban talált gazdára, lekörözve ezzel a Volkswagen Bogarat (mintegy 20 millió darab) és a Ford T Modellt (16,5 millió). Ez a szám évente három millióval gyarapszik, így aligha lesz vetélytársa.
A Honda a mai napig 100 millió kétkerekűt gyártott.


 
Újautó-kereső
Részletes keresés
Márka:
Modell:
Üzemanyag:
Kategória jellege:
Karosszéria:
Listaár: -

Alkupon: jó alku - sok kupon