|
 Amikor tavaly novemberben meglátogattam az Alfa Amore egyik legszebb autójának tulajdonosát, a fotózás után rögtön meg is környékeztük következő áldozatunkat, a közösség szellemi vezetőjét, Zsoltit. Kapóra jött tehát az új alany annál is inkább, mivel Zsolt egy szívemhez különösen közel álló autó, – egy fehér GT – tulajdonosa. Utánaolvasva a kocsinak kiderült, nem véletlenül tetszik annyira, hiszen az időközben egy ráncfelvarráson is átesett modell 2004-ben, a Milánói Autószalonon elnyerte a legszebb kupénak járó címet is.
Zsolti autója 2009-es évjáratú, tehát bőven facelift utáni kiadás, így a 2010-ig gyártott típus utolsó eresztéseinek egyikéből származik. Ráadásul egy minden hájjal megkent változat, amiből gyakorlatilag csak a gyári navi hiányzik, amit a tulaj okostelefonnal pótolt, mert az jó. A hifi Bose, amiről az új Koleos óta tudjuk, hogy falat bont, bőrülések és a Microsoft Blue&Me kommunikációs rendszere zárja a sort az utastérben. Utóbbin bevallom jót mosolyogtam, de akár leplezetlenül röhöghettem is volna, ha akarok, mert Zsolti sincs elragadtatva tőle. Ráadásul a Microsoft logót pont a kartámasz alá dugták (tök véletlenül találtam meg), nehogy véletlenül le lehessen kaparni. A beltér egyébként kifejezetten igényes és hely is akad bőven, ha a hátul kialakított padon utazók kényelméről és alsó végtagjairól lemondunk. Bár a magam 185 centijével a GTV-hez hasonlóan a GT-ből sem látok ki rendesen, a készségfejlesztő játékokról mintázott, tekergethető szellőzőrostély-karimát szívbaj nélkül átmenteném a saját autómba, illetve tulajdonképpen bármelyikbe, annyira tetszik.
A GT eleve nem egy gyakori darab a magyar utakon, néhány száz ilyen autó szaladgálhat az országban. A fotózott példány azonban még ebből a szűk körből is kilóg, hiszen a legritkább, tojásos-porcelánfehér fényezéssel érkezett. A tulajt leginkább az zavarta, hogy a téli gyógykerekekkel kellett lefényképezni az autót, pedig a grafitszürke 17-es felnik legalább olyan jól állnak neki, mint a nyárra tartogatott szett. Dízel, de ennek praktikus okai vannak. Egyrészt Zsolti nem ódzkodik annyira tőlük, mint én, másrészt ez a kivitel újonnan került annyiba Magyarországon, mint amennyiért egy hőn áhított, 3,2-es, V6-os benzinest be lehetne hozni az országba. Használtan persze.
Nem mintha a hangján kívül – ez is csak engem zavar – bármi gond lenne a dízellel, hiszen 170 lóerejéhez 330 newtonméteres csúcsnyomaték jár és a SPORT-gombbal még a gázreakción is vadíthatunk. Ezt speciel nem volt alkalmam kipróbálni, ahogy szerencsére a Q2-es sperrdifivel sem kellett megismerkednem, elvégre fotózni mentünk. Mindent összevéve sejtettem én, hogy a GT pofás autó, mégis kellemes csalódás volt, hiszen a 166-oshoz hasonlóan ehhez is érdemes közelebb menni, körbejárni, megtapogatni és az ember hamar rájön, hogy bár az eleje elég kisautósra sikeredett, a B-oszloptól hátrafelé még 8 éves formatervvel is piszkosul elveri a legtöbb hasonló kaliberű kupét.
|
